Puskás Ferenc Stadion: ekkor indul a látványosabb bontás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 17:46
A tervek szerint nyolc hónapig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be.

A Nemzeti Sportközpontok MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a létesítményben jelenleg a közművek kiváltása, a földrézsűk bontása és egyéb értékmentő bontási munkálatok zajlanak, várhatóan március második felében indul meg a nagyméretű vasbeton szerkezetek elbontása.

A stadionban 50 ezer köbméter beton és vasbeton vár bontásra, amivel 13 úszómedencét lehetne megtölteni. Ezenfelül az építkezés ideje alatt közel 170 ezer köbméter föld – 5 városligeti Királydombbal megegyező mennyiség – kerül megmozgatásra. Ebből 40 ezer köbmétert visszatöltenek az építkezés során, 60 ezer köbmétert újrahasznosítanak más helyszínen és közel 70 ezer köbméter kerül lerakóhelyre.

A közlemény emlékeztetett rá, hogy az 1953-ban átadott stadion állapota az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben leromlott.

A Népstadion hat évtizede számos felejthetetlen pillanatot hozott. Ilyen volt a hosszútávfutó Kovács József, „Bütyök” legendás győzelme 1953-ban ötezer méteren a későbbi olimpiai bajnok szovjet

Vlagyimir Kuc ellen, ugyanő a következő évben a közönség tombolása közepette a világon elsőként győzte le tízezer méteren a csehszlovák hosszútávfutó Emil Zatopeket. Itt győzött 1954-ben a labdarúgó aranycsapat 7:1-re az angolok elleni legendás 6:3 visszavágóján, rendeztek itt atlétikai Európa-bajnokságot, kosárlabda Európa-bajnokságot. Itt játszották a labdarúgó NB I kettős rangadóit is négy nagy fővárosi csapat részvételével.

A bontás már zajlik, az NSK pedig közleményében kiemelte, hogy a régi stadion – hasonlóan a Groupama Arénához – tovább él majd az új épületben. A törmelékek jelentős részét ugyanis beépítik és újrahasznosítják majd a megépülő stadionban. Az épülő új aréna a világ legkorszerűbb sportlétesítményeivel is felveszi a versenyt, a toronyépület az újjávarázsolt létesítménynek is szerves része lesz, de korszerűsített formában jelennek majd meg az épületben az egykori Népstadion jellegzetes pilonsorai. Az NSK megjegyezte, hogy a lelátó közelsége igazi futballhangulatot kölcsönöz a létesítménynek, a jobb rálátást biztosító, meredekebb, fedett nézőtér pedig javítja a szurkolói élményt.

A magyar labdarúgó-válogatott leendő otthona futballmeccsen 63 ezer, míg koncerten több mint 70 ezer ember befogadására lesz alkalmas, emellett konferenciaközpontként és multifunkciós rendezvényközpontként is üzemel majd.

A régi stadionban sem csupán sporteseményeket rendeztek: fellépett többek között a szovjet Mojszejev-együttes, az amerikai dzsessz-trombitás Louis Armstrong, olyan világhírű együttesek szerepeltek a több tízezer néző elõtt, mint a Queen, a Rolling Stones és a U2, Michael Jackson, Tina Turner, vagy Placido Domingo, a hazaiak közül pedig az Omega, az Illés és a Hungária. Első magyarországi látogatása alkalmával 1991-ben itt találkozott a magyar fiatalokkal II. János Pál pápa.

Az NSK közleményében az új stadion kapcsán is megjegyezte, hogy az új épület a legnagyobb világsztárok fellépéseinek is otthona lesz, immár világszínvonalon. A stadion várhatóan 2019-re készül el, az azt követő évben pedig a földrész legjobb labdarúgó-válogatottjait látja vendégül, mivel Budapest lesz az egyike annak a tizenhárom városnak, amely az Európai Labdarúgó-szövetség újításának köszönhetően otthont adhat a 2020-as Európa-bajnokság mérkőzéseinek. Az új Puskás Ferenc Stadionban három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik