Portugál–magyar: Vinícius nem ilyen első meccsről álmodott

Vágólapra másolva!
2017.03.26. 08:01
null
Vinícius elteszi emlékbe a portugál meccsen viselt mezét (Fotó: Szabó Miklós)
A Videoton FC hátvédje, a már magyar állampolgár Vinícius Paulo a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn debütált labdarúgó-válogatottunkban. A 3–0-s vereséggel záruló találkozó után elmondta, nem ilyen első meccsről álmodott. Gulácsi Péter elismerte, hibázott a portugálok harmadik góljánál.

„Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy magamra ölthettem a címeres mezt, de a lefújást követően semmi mást nem éreztem, csak csalódottságot – árulta el a Nemzeti Sport érdeklődésére az újoncként mindjárt doppingvizsgálatra kisorsolt, ezért az öltözőt utolsóként elhagyó Vinícius Paulo. – Arról álmodtam, hogy bemutatkozom a magyar válogatottban, arról azonban nem, hogy háromgólos vereséget szenvedünk… Nem ilyennek képzeltem az első meccsemet, az biztos. Azzal persze tisztában voltam, hogy cseppet sem lesz könnyű a portugálok ellen játszani, de hogy ennyire nehéz lesz, nem gondoltam volna. Mindent megtettünk azért, hogy felvegyük velük a versenyt, ám a második gól után már nemigen volt esélyünk.”

Vinícius hozzátette, a vereség ellenére féltve őrzi majd Székesfehérváron az erre a mérkőzésre kapott mezét.

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa önkritikusan értékelt a lefújás után.

„A portugálok harmadik góljánál hibáztam – mondta a magyar válogatott kapusa. – Cristiano Ronaldo szabadrúgásánál sajnos léptem egyet befelé, utólag nyilvánvaló, nem kellett volna. A portugálok odaállítottak két embert a sorfalunk mellé, naná, hogy a labda ott jött el, ahonnan ők elugrottak. Még így is elérhettem volna, ahogy vetődtem, nem is voltam messze a labdától, ám az az egy lépés hiányzott…”

A kapus úgy látta, az ellenfélnek nem volt sok gólszerzési lehetősége, ám ami adódott előtte, azt javarészt kihasználta. A 3–0-s végeredmény tökéletesen mutatja, miért őket emlegethetik nyár óta a kontinens legjobbjaiként.

„Az első húsz, huszonöt percben szerintem rendben volt a játékunk, működött, amit elterveztünk: az Európa-bajnok otthonában magabiztosan, kellő önbizalommal léptünk fel – mondta Nagy Ádám, az olasz Bologna középpályása. – A labdakihozatal, ahogy gyakoroltuk, nagyjából működött, más kérdés, hogy az egész mérkőzésen hiányzott a játékunkból a gólveszély. Nem volt bennünk átütőerő a támadó harmadban. Összességében persze szomorú az ember, látja, nekem sincs jókedvem, de azt gondolom, a csapaton belül muszáj a pozitívumokat is átbeszélni, mert a következő mérkőzésen is önbizalommal kell játszanunk. Hinnünk kell magunkban, és ezt az önbizalmat a végeredmény ellenére a szombat esti meccs is erősítette. Igaz, ne csapjuk be magunkat, a mérkőzés összképe alapján jobb volt az ellenfél, és sok hiba volt a játékunkban, amit ugyancsak át kell beszélni a sikeres folytatás érdekében, de találni elemeket, amelyekre támaszkodhatunk a jövőben.”

A találkozó góljai

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Portugália–Magyarország 3–0 (2–0)
Lisszabon,
Estádio da Luz, 57 816 néző. Vezette: Szimon Marciniak (lengyel)
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, R. Guerreiro – Quaresma, A. Gomes (Pizzi, 86.), W. Carvalho, J. Mário (Moutinho, 83.) – A. Silva (B. Silva, 67.), C. Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos
MAGYARORSZÁG:
Gulácsi – Bese, Lang (Lovrencsics, a szünetben), Vinícius, Kádár, Korhut – Dzsudzsák, Nagy Á., Gera Z. (Pintér Á., 86.), Gyurcsó (Kalmár, 69.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
Gólszerző: André Silva (32.), C. Ronaldo (36., 65.)

Svájc–Lettország 1–0 (Drmic 66.)
Andorra–Feröer 0–0
Kiállítva: Edmundsson (74., Feröer)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 5 5 10– 3 +7 15
2. Portugália 5 4 1 19– 3 +16 12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 8– 6 +2 7
4. Feröer 5 1 2 2 2– 8 –6 5
5. Lettország 5 1 4 2– 9 –7 3
6. Andorra 5 1 4 1–13 –12 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik