Női vb-selejtező: kiütéses győzelmet aratott Magyarország

Vágólapra másolva!
2021.10.26. 21:09
null
Vágó Fanni három gólig jutott Feröer ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
Kiütéses, 7–1-es győzelmet aratott Feröer ellen a magyar női labdarúgó-válogatott a 2023-as világbajnokság selejtezőjének második mérkőzésén.

 

A feröeriek ráijesztettek a magyarokra, hiszen a nyolcadik percben Lea Lisberg góljával előnybe kerültek, de még az első félidőben öt góllal válaszoltak a vendégek: Vágó Fanni és Zeller Dóra duplázni tudott, valamint Fenyvesi Evelin is betalált.

A fordulás után Vágónak négy perc kellett, hogy megszerezze a harmadik gólját, míg kilenc perccel a rendes játékidő vége előtt még Zágor Bernadett is betalált, beállítva a 7–1-es végeredményt Magyarország javára.

A magyar női labdarúgó-válogatott négy mérkőzés után egy győzelemmel és három vereséggel, három ponttal áll a B-csoport negyedik helyén. Legközelebb november 30-án Ukrajnát fogadja.

NŐI VB-SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
B-CSOPORT
FERÖER–MAGYARORSZÁG 1–7
(1–5) 
Tórshavn. Vezette:  Vekkeli (finn)
MAGYARORSZÁG:  Szőcs – Savanya, Kovács L., Papp L., Szabó V. – Fenyvesi (Csányi, 63.), Csiszár (Kocsán, a szünetben) – Nagy V. (Pusztai, a szünetben), Vágó, Zeller (Zágor, 74.) – Pápai (Németh D., a szünetben)
Gólszerző:  
Lisberg (8.), ill. Vágó (22., 28., 49.), Zeller (30., 43.), Fenyvesi (32.), Zágor (81.)

A B-csoport állása:  1. Spanyolország 9 pont (23–0, 3 mérk.), 2. Skócia 9 (11–2, 3 mérk.), 3. Ukrajna 3 (4–6, 2 mérk.), 4. MAGYARORSZÁG 3 (8–12, 4. mérk.), 5. Feröer 0 (4 mérk.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik