Női vb-selejtező: hiába állt fel 0-3-ról a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.13. 20:30
null
A női válogatott bealudt a találkozó elején
A magyar női labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 4–3-as vereséget szenvedett a csoport második helyéért harcoló Ausztria otthonában. A mieink húsz perc után már háromgólos hátrányban voltak, majd kiegyenlítettek, de végül minimális különbséggel alulmaradtak.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Markó Edina értékmérőként tekintett a St. Pöltenben rendezett mérkőzésre – éppen ezért támadóbb felfogású csapatot is küldött pályára, mint legutóbb a franciák ellen –, hiszen a két együttes októberi mérkőzésén 3–0-s győzelmet arató osztrákok jobb játékerőt képviselnek, és még a világbajnoki részvételért is harcban vannak. Igaz, számukra csak a győzelem volt elfogadható eredmény a mienk ellen.

A házigazda ennek szellemében kezdte a meccset, húsz perc játékot követően az agilis Lisa Makas vezérletével háromgólos előnyre tettek szert. A 22 éves támadó duplázott, valamint kiosztott egy gólpasszt a menteni igyekvő Tóth Gabriellának, akiről szerencsétlen módon a saját kapujába pattant a labda.

Ekkor nem sokan számítottak arra, hogy tartogat még izgalmakat a mérkőzés, pedig így történt, mert a magyar válogatottat nem törte meg a gyors egymásutánban kapott három gól. A 27. percben Zeller Dóra találatával szépítettek, majd Sipos Lilla góljának köszönhetően egy gólra zárkóztak a mieink, akik az első félidő hajrájában egy tizenegyest is számon kértek a cseh játékvezetőn.

A második játékrész remekül kezdődött nemzeti csapatunk számára, hiszen Rácz Zsófia remek egyéni alakítás végén kiegyenlített, ám a pontszerzéshez ez sem volt elegendő, mert a hazaiak Nina Burger góljának hála otthon tartották a három pontot.

A magyar nemzeti együttes szerdán Bulgáriában zárja a selejtezősorozatot, melynek hetedik számú csoportjában biztosan a negyedik helyen végez. Az osztrákok őrzik esélyüket a vb-részvételre, de matematikai esélyeik életben tartásához az is kellett, hogy az immáron csoportgyőztes franciák két góllal nyerjenek Finnországban.

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 9. FORDULÓ
AUSZTRIA–MAGYARORSZÁG 4–3 (3–2)
St. Pölten. Vezette:
Zadinová (cseh)
AUSZTRIA: Kristler – Schiechtl, Kirchberger, Schnaderbeck, Tieber (Pöltl, a szünetben) – Billa, Zadrazil, Puntigam, Prohaska (Eder, 88.) – Makas, Burger (Koren, 91.). Szövetségi kapitány: Dominik Thalhammer
MAGYARORSZÁG:
Szőcs – Szabó B., Tálosi, Gál, Tóth G. – Hummel-Smuczer (Nagy L., 79.) – Zeller, Csiszár, Rácz Zs. (Szuh, 64.), Sipos – Vágó (Pádár, 91.). Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Makas (12., 20.), Tóth G. (14. – öngól), Burger (67.), ill. Zeller (27.), Sipos (42.), Rácz Zs. (51.)

A csoport másik mérkőzésén
Finnország–Franciaország 0–2

A csoport állása: 1. Franciaország 27 pont, 2. Finnország 21, 3. Ausztria 18, 4. Magyarország 9, 5. Kazahsztán 4, 6. Bulgária 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik