Női válogatott: nem ilyen meccset vártunk az álomszerű kezdés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 18:36
null
Csiszár Henrietta góljával a mieink már az első percben megszerezték a vezetést (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a szlovénokkal Telkiben. A női labdarúgás napja alkalmából megrendezett meccsen a mieink Csiszár Henrietta góljával már az első percben megszerezték a vezetést, majd a szünet után a vendégek fordítottak, ám a hajrában Nagy Ágnes találatával sikerült egyenlíteni.

 

„Úgy lépünk pályára, mintha egy vb-selejtezőt játszanánk, ezért a lehető legerősebb összetételben állunk ki a találkozóra. Győzni szeretnénk a mérkőzésen, ehhez pedig tudásunk legjavát kell nyújtanunk” – mondta a meccs előtt Markó Edina szövetségi kapitány.

A magyar játékosok ehhez tartották magukat, hiszen Csiszár Henrietta góljával már az első percben megszerezték a vezetést. A mieink a bal oldalon megbontották a szlovénok védelmét, Tóth Gabriella középre ívelte a labdát, amelyet a Bayer Leverkusen középpályása egy igazítás után a jobb felső sarokba lőtt (1–0).

„CSAK RAJTUNK MÚLT, HOGY NEM SIKERÜLT NYERNI”

„Az első tizenöt percben eldönthettük volna a mérkőzést, ebben a periódusban remek megoldásokat láthattunk a játékosoktól, de be kellett volna rúgni a helyzeteket. A második félidőre is úgy jöttünk ki, hogy szerettük volna diktálni a ritmust, ehelyett azonban a szlovének rúgtak gólt, mi pedig megzavarodtunk, és hosszabb időre visszaesett a játékunk. A végén összekapták magukat a lányok, bíztam benne, hogy sikerül megfordítani az állást, végül egy küzdelmes meccsen döntetlent játszottunk egy nagyon jó ellenféllel szemben. Csak rajtunk múlt, hogy nem sikerült megnyerni a mérkőzést, melynek egyik nagy tanulsága, hogy meg kell találni az egyensúlyt a játékunkban, hogy kiküszöbölhessük a maihoz hasonló gyengébb periódusokat” – mondta a mérkőzést követően Markó Edina az mlsz.hu-nak.

A találkozót hivatalos FIFA-játéknapon rendezték, így a szakmai stáb a légiósokra is számíthatott, ám Jakabfi Zsanett, valamint a súlyos sérüléséből felépülő Sipos Lilla személyében így is akadtak hiányzóink.

A folytatásban is a magyar válogatott játszott mezőnyfölényben, ám a lehetőségeket sajnos nem sikerült gólra váltani. Az első negyedóra végén Zeller Dóra megpattanó lövése a kapufán csattant, a 28. percben pedig Németh Loretta rontott óriási helyzetben. A félidő hajrájában Rácz Zsófia állt közel a gólszerzéshez, de a szlovénok kapusa még a gólvonal előtt utolérte a rajta lelassuló labdát.

A szünet után teljesen megváltozott a játék képe, igaz, ehhez valószínűleg az is kellett, hogy a vendégeknek hamar sikerült egyenlíteniük. A szlovénok legveszélyesebb (és legjobb) játékosa, Mateja Zver kapott labdát a tizenhatos előterében, és futtából, belsővel a jobb felső sarokba emelt. Ami szép, az szép, el kell ismerni (1–1).

A magyar válogatottat érezhetően megfogta a kapott gól, a támadójátékunk visszaesett, nem is igazán tudtuk megközelíteni a vendégek büntetőterületét. Ellentétben a szlovénokkal, akik több nagy helyzetet is kidolgoztak, melyek közül egyet ki is használtak. A 68. percben Tóth Gabriella hibája után Tjasa Tibaut lőtt a kiszolgáltatott helyzetben lévő Szőcs Réka kapujába (1–2).

A mieink a hajrára feljavultak, és a 87. percben sikerült másodszor is betalálni. A jobb oldalon, „kicsiben” elvégzett szabadrúgást követően Zeller tekert középre, a csereként beálló Nagy Ágnes pedig ballal a léc alá helyezett. A Ferencváros támadója hatodik válogatott mérkőzésén megszerezte az első találatát (2–2).

A játék összképe alapján a döntetlen igazságos eredménynek mondható, a magyar csapat megőrizte veretlenségét Szlovénia ellen. A két válogatott eddigi 12 összecsapásából kilencet a mieink nyertek meg, harmadszor született döntetlen.

NŐI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovénia 2–2 (1–0)
Telki
MAGYARORSZÁG:
Szőcs – Papp D. (Mosdóczi, 66.), Szeitl, Szabó V. (Demeter, 92.), Tóth G. – Fenyvesi (Nagy Á., 75.) – Rácz Zs., Csiszár, Vágó, Zeller – Németh L. (Szarvas, a szünetben). Szövetségi kapitány: Markó Edina
G: Csiszár (1.), Nagy Á. (87.), ill. Zver (48.), Tibaut (68.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik