NL: a dánok elleni zakó után történelmi sikerről ír az izlandi sajtó

Vágólapra másolva!
2020.10.12. 10:49
null
Az izlandiak veresége után a magyar győzelmet is kiemelték a helyi lapok.
A magyar válogatott vasárnap este legyőzte a szerbeket, s a találkozóról az izlandi lapok is beszámoltak, hiszen a két ország nemzeti csapata november közepén Budapesten csap össze a jövő évi Európa-bajnokságon való szereplés kiharcolásáért.

Az izlandi lapok persze nem viszik túlzásba a szerb–magyar meccs taglalását, főleg, hogy a dánoktól hazai pályán elszenvedett 3–0-s vereséggel a románok elleni Eb-playoff-sikert követően kitörni kezdő futball-láznak is ügyesen elejét vette az izlandi válogatott.

A Visir.is hasábjain előbb arról adnak hírt, hogy Izland mellett San Marino válogatottja az egyetlen, amely az összes eddigi meccsét elvesztette a Nemzetek Ligája csoportkörében – Izland az A-ligában szerepelt az első kiírásban, Svájc és Belgium társaságában négy vereséggel zárta a csoportkört, s a legmagasabb osztályból egyedüliként nem harcolta ki az Eb-részvételt a selejtezőben, így került a playoffba, ahol majd Marco Rossi válogatottja lesz az ellenfele november 12-én.

Az izlandiak a Nemzetek Ligája második kiírásában sem tudtak még pontot szerezni, Angliától és Belgiumtól is kikaptak, mielőtt vasárnap este a dánoktól is kaptak volna egy sima hármast hazai pályán. A Visir.is egyébként a dánok középpályását, Christian Eriksent idézi, aki szerint válogatottjának szerencséje volt az első két gólnál, míg az izlandiak védője, Victor Pálsson úgy látja, csapata „jól védekezett, a dánoknak az első félidőben alig volt gólszerzési lehetőségük, aztán viszont nagyon peches gólokat kapott”.

A magyar válogatott Szerbiában elért sikerére jóval kisebb terjedelmet szentelnek, ám azt kiemelik, hogy történelmi győzelmet aratott nemzeti csapatunk, amely 60 év után tudott Belgrádban győzni.

A Morgenbladid című lap is erre a tényre húzza fel a szerb–magyar meccsről szóló rövid beszámolóját, kiegészítve azzal, hogy először nyert Belgrádban a magyar válogatott. Utóbbi azonban ebben a formában nem teljesen igaz, csak ha hozzátesszük, hogy Szerbia néven pályára lépő ellenféllel szemben.

A magyar válogatott ugyanis első alkalommal játszott Szerbia ellen, ám jogelődjével Jugoszláviával többször is játszott – s legutóbb 1961-ben tudott nyerni ellene. A történelmi hűség kedvéért azonban tegyük hozzá, legutóbbi győztes mérkőzését 1972-ben vívta Belgrádban a magyar válogatott, amikor a Románia elleni két döntetlen után az Európa-bajnoki negyeddöntőt semleges pályán játszották újra, s a belgrádi meccset 2–1-re megnyerve jutottak a négyes döntőbe a mieink.

2. CSOPORT
Anglia–Belgium 2–1 (Rashford 39. – 11-esből, Mount 65., ill. R. Lukaku 16. – 11-esből)
Izland–Dánia 0–3 (Sigurjónsson 45. – öngól, C. Eriksen 46., Skov 61.)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 2 1 3–1 +2 7
2. Belgium 3 2 1 8–3 +5 6
3. Dánia 3 1 1 1 3–2 +1 4
4. Izland 3 3 1–9 –8 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik