NL: csalódásról és kihagyott lehetőségek tömkelegéről ír a szerb sajtó

Vágólapra másolva!
2020.10.12. 09:18
A szerb sajtó nem különösebben lihegi túl a vasárnap esti mérkőzést, Novak Djokovics elvesztett Roland Garros-döntője a legtöbb újságnál nagyobb helyet kapott hétfőn reggel.
Könyves (fehérben) kihasználta a védelmi megingást (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Könyves (fehérben) kihasználta a védelmi megingást (Fotó: Szabó Miklós) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

A Magyar Szó már tudósítása címében kiemelte, hogy a vajdasági Könyves Norbert gólja döntötte el Bel­grádban a Szerbia–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzést. Ráadásul a 31 esztendős magyar gólszerzőnek ez volt az első mérkőzése a válogatottban, s lám, mindjárt góllal mutatkozott be. A lap továbbá számba vette, hogy a magyar együttes keretében négy szerbiai születésű labdarúgó kapott helyet: a kezdőbe nevezték a moholi Könyves Norbertet és a zentai Nikolics Nemanját, a kispadon várt a bevetésre a moholi Szőke Adrián, valamint a kragujevaci születésű Holender Filip.

A szerbek ellen győztes gólt szerző Könyves Norbert videoüzenetben beszélt a Pannon RTV oldalára látogatóknak a vasárnap esti Nemzetek Ligája-mérkőzésről, valamint az utána történtekről. A vajdasági labdarúgó elmondta a nézőknek: rengeteg üzenetet kapott a barátaitól és az ismerőseitől. Emellett arról is beszélt, hatalmas büszkeséggel tölti el, hogy egy kis faluból indulva bekerült a válogatottba. Egykori edzője, Mladen Szimendics azt nyilatkozta, ismerőseivel nézték a meccset, és bár a hazaiaknak szurkoltak, óriási öröm töltötte el őket, amikor Könyves Norbert gólt lőtt.

Szerbia vezető sportlapja, a Szportski Zsurnal szerint „a szerb válogatott nem tudta az Oslóban mutatott teljesítményére feltenni a koronát, mert a magyarok lefocizták és a csoport aljára láncolták őket.” Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a szerbek számára ez a mérkőzés kevésbé volt fontos, mint a novemberi, skótok elleni Eb-playoffdöntő lesz. A lap azt is kiemeli, hogy az első félidő első felében a házigazdák által mutatott játék halovány árnyéka sem volt az Ullevaal Stadionban mutatottnak, és meglepte őket a magyar válogatott letámadásra építő fellépése, a védelmi hibából kapott gól után pedig egyértelművé vált, hogy nagyon nehéz lesz, nemhogy a győzelem, de még a pontszerzés is számukra.

A szerb Blic nem lihegi túl a mérkőzést, a Los Angeles Lakers NBA-bajnoki címe és Novak Djokovics elvesztett Garros-döntője is nagyobb felületet kapott a lapnál, mint a válogatott veresége. A bulvárlap kiemeli, hogy kimondottan gyenge kezdés után a szerb válogatott az első félidőben veszélytelenül futballozott, ami főleg a Norvégia ellen mutatott játék tükrében keltett hatalmas csalódást, ráadásul „egy csomó gólszerzési lehetőséget kihagyott”. A lap szerint mindkét csapat rendkívül gyenge ritmusban kezdte a mérkőzést, és a szerbek játéka még nyomokban sem emlékeztetett az Oslóban mutatottra.

Az Informer arra hívja fel a figyelmet, hogy a szerb válogatott nem szerzett gólt az új Nemzetek Ligája-kiírás legutóbbi két fordulójában – a törökökkel 0–0-t játszottak szeptemberben. A mérkőzésen szereplők közül a védő Nikola Milenkovics szavaira helyezik a hangsúlyt, aki szerint a szerbek nem érdemeltek volna vereséget, hiszen végigtámadták a mérkőzést, miközben a magyar válogatott „egyáltalán nem teremtett gólszerzési lehetőségeket”. S ebben igazat kell adjunk a védőnek, hiszen Könyves Norbert vezető találata előtt a szerb védelem volt oly kedves hatékony segítséget nyújtani…

A Vecsernje novoszti tényszerűen visszarántja a földre az olvasóit a Norvégiában elért siker után a „Hamar visszatértünk a realitásokhoz, Magyarország legyőzte Szerbiát” című anyagában, amelyet azzal a felütéssel kezd, hogy a szerb válogatott három forduló után is nyeretlen a csoportjában. „A Norvégia elleni mérkőzésen, amelyen Szerbia lefocizta ellenfelét, valami hasonlót vártunk volna vasárnap este is, ám már az első percek megmutatták, nem számíthatunk túl sok jóra a magyarok ellen” – kezdi beszámolóját a mérkőzésről a lap, amely kiemeli a szinte munka nélküli Gulácsit, Mijat Gacsinovics gólt eredményező hibáját és a második félidőben beállt Dusan Vlahovics kapufáját.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA

3. CSOPORT, 3. FORDULÓ
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 0–1
Belgrád, Rajko Mitics Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Schärer (svájci)
Szerbia: Rajkovics – Sz. Mitrovics, Milenkovics, Sz. Pavlovics – Gacsinovics (Vlahovics, 66.), Gudelj, Tadics, Milivojevics (Radonjics, a szünetben), Mladenovics – Jovics, Ljajics (Lukics, a szünetben). Szövetségi kapitány: Ljubisa Tumbakovics
Magyarország: Gulácsi – Botka, Lang, Szalai A. – Bese (Orbán 56.), Kalmár, Nagy Á., Gazdag (Schäfer, 77.), Hangya (Holender, a szünetben) – Nikolics (Nego, 76.), Könyves (Szalai Á., 63.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Könyves (20.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Oroszország–Törökország 1–1 (Anton Mirancsuk 28., ill. Kenan Karaman 62.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 3 2 1 7–4 +3 7
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 4–3 +1 6
3. Törökország 3 2 1 1–2 –1 2
4. Szerbia 3 1 2 1–4 –3 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik