MLSZ: Esély Fesztivál, avagy egy emlékezetes nap – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.13. 09:54
Az MLSZ Grassroots-osztálya a napokban rendezte meg a VI. Esély Fesztivált a szociális programban részt vevő fiatalok számára a Vasas Pasarét Sportcentrumában.

A program mind a hat célcsoportja (értelmileg akadályozottak, értelmi fogyatékossággal élők, állami gondoskodásban élők, hajléktalanok, látássérültek, hallássérültek) egy helyszínen mutatkozott be. A hétvégi fesztiválon 24 csapat játszott mérkőzéseket.

„Jó látni őket, és jó látni, hogy még mindig nagyon sokan szeretik a futballt Magyarországon, és azt is, hogy ezek a fiatalok az MLSZ szervezése révén párját ritkító körülmények között tudnak focizni” – mondta a fesztivált megnyitó 70-szeres válogatott labdarúgó, Nyilasi Tibor.

A díjak átadásában közreműködött Szekeres Pál miniszteri biztos, valamint az MLSZ Grassroots Bizottságának tagjai.

Az idény végén az MLSZ Grassroots-osztálya három nagy eseménnyel (az Esély Fesztivál mellett a szociális program nyári táborozásával és a Gyermekotthonok Grassroots Európa-kupájának döntőjével) koronázza meg az idei programját.

Az MLSZ grassroots szociális programja hatodik éve működik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik