MLSZ: az Illés Akadémiáról érkezett az U19-es válogatott új edzője

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 10:20
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az Illés Akadémia 39 éves szakembere, Oross Márton veszi át az U19-es válogatott irányítását.

Oross Márton a 2019-ben az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is szereplő 2000-es korosztályt veszi át az NB II-es Békéscsabához távozó Preisinger Sándortól. Az új szövetségi edző már a jövő heti összetartáson találkozhat a korosztályos nemzeti csapat tagjaival.az NB II-es Békéscsabához távozó Preisinger Sándortól. Az új szövetségi edző már a jövő heti összetartáson találkozhat a korosztályos nemzeti csapat tagjaival.

A 39 éves szakember játékosként a Győri ETO-ban, a Kecskemétben, a Gyirmót FC Győrben és a Haladásban is szerepelt. Az edzősködést a Gyirmótnál kezdte, majd az ETO utánpótlásában és a szombathelyi Illés Akadémián dolgozott.

„Megtisztelő, hogy rám gondoltak ebben a pozícióban, nagyon örülök a szövetség felkérésének. Ez a korosztály nagyszerű eredményeket ért el a közelmúltban, mindent megteszek annak érdekében, hogy a jövőben is sikeres legyen a csapat. Az elmúlt években sokat beszélgettem Preisinger Sándorral a csapatról, hiszen én is ugyanezzel a korosztállyal dolgoztam Szombathelyen, ezért jól ismerem a válogatott és a korosztály hazai játékosait, és nagyon várom már, hogy elkezdhessük a közös munkát a fiúkkal” – mondta Oross Márton az mlsz.hu-nak.

Card

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik