MLSZ: A fejlődés látható és mérhető – Berzi Sándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 12:59
Berzi Sándor szerint a magyar futballban a fejlődés látható és mérhető, de természetesen a közvéleményt elsősorban a felnőtt válogatott szereplése érdekli igazán.

Az MLSZ alelnöke ezt pénteken, a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett fővárosi ünnepségen tartott beszédében hangsúlyozta.

A sportvezető a nemzeti csapatról szólva elmondta, az együttes a tavalyi nagy sikert követően nem tudta hozni azokat az eredményeket, de legfőképpen azt a játékot és teljesítményt, amelyet az elmúlt két évben. Hozzátette, nagy hiba volt az andorrai vereség, amelyen egy „válogatottnak nem nevezhető” csapattal állt fel Bernd Storck szövetségi kapitány, ebből a kudarcból pedig nehéz volt talpra állni.

„Storck úr remek munkát végzett, de ilyen az edzői sors” – jegyezte meg Berzi Sándor a német szakemberről, akinek utódja, a belga Georges Leekens is részt vett az ünnepségen.

Az elmúlt év pozitívumai között Berzi Sándor kiemelte az utánpótláscsapatok szereplését, az U21-esek jól indultak az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, míg az U19-es és az U17-esek is elérték az elitkört, utóbbiak a végső kontinensviadalon szerepeltek.

Kiemelte, a társasági adókedvezménynek (TAO) is köszönhetően folyamatosan épülnek a pályák, emellett újabb stadionok készülnek vagy készültek el, továbbá egyre többen futballoznak.

A Magyar Labdarúgás Napját az MLSZ minden évben november 25-én, az 1953-ban ezen a napon rendezett londoni magyar–angol mérkőzés évfordulóján rendezi. Az Aranycsapat 6:3-ra győzött a Wembley Stadionban. Idén a hétvége miatt hozták egy nappal korábbra az ünnepséget, amelyen a hazai futball, a szakma korábbi és jelenlegi meghatározó alakjai is találkoznak egymással.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik