- Utolsó módosítás:
- 2011-09-21 02:41:43
Róth Antal csak holnap dönti el, pályára lép-e Vass Ádám Wales ellen
Megoldjuk a hiányzók pótlását - Németh Krisztián
Németh Krisztián kemény walesi védőkre számít a szombati Székesfehérváron rendezendő U21-es Eb-selejtezőn. Az Olympiakosz csatára úgy véli, megoldható a három meghatározó játékos pótlása, akik az A-válogatottal utaztak Svédországba. Róth Antaltól, az U21-es válogatott szövetségi edzőjétől megtudtuk, Vass Ádám játéka kérdéses, Varga Józsefre pedig biztosan nem számíthat Wales ellen.
![]() |
| Németh (középen) szerint megoldják a hiányzók pótlását (Fotó: Mirkó István) |
| Az olasz U21-es labdarúgó-válogatott 1–0-ra legyőzte idegenben Bosznia-Hercegovinát, ezzel pontszámban beérte a csoportot vezető Wales együttesét. |
„Csak a saját mérkőzésünkre koncentrálunk! – kezdte nyilatkozatát Németh Krisztián. – Megmondom őszintén, annyira nem foglalkozunk a többiek eredményeivel, hogy most tudtam meg, hogy a bosnyákok ma játszanak az olaszokkal… Nem akarunk számolgatni, ennek érdekében pedig mindkét hátralévő meccsünket nyernünk kell.”
Németh Krisztián a walesi csapattal kapcsolatban elmondta, kemény védők alkotják, de ez nem lesz újdonság, hiszen Angliában erős hátsó emberek között edződött.
„A héten elemeztük szombati ellenfelünk játékát, továbbá a sajátunkat fejlesztettük. Fizikailag erős játékosok alkotják a walesi csapatot, akik erőltetik a párharcokat, erre fel kell készülnünk. Kemény védőik vannak, de ez nem lesz újdonság a számomra, hiszen két évig az angol fociban edződtem…”
Az A-válogatottal utazott a Svédország elleni Eb-selejtezőre az U21-es csapat három meghatározó tagja, Koman Vladimir, Lázár Pál és Elek Ákos. Németh Krisztián úgy véli, bár meghatározó játékosokról van szó, hiányuk nem jelenthet gondot, egy esetleges kudarc nem fogható arra, hogy ők nincsenek a csapatban:
„Csapatmunkával kell pótolnunk a hiányzókat. Fontos láncszemek ők a csapatban, de megoldható lesz nélkülük a Wales elleni győzelem. Engem nem zavar, hogy tőlem várják a gólt, elvégre a gólszerzés a feladatom. Az éremnek azonban két oldala van: „Gulának” és „Kádiéknak” gondoskodniuk kell arról, hogy ne kapjunk gólt."
Róth Antal szövetségi edző elmondta, Vass Ádám játéka kérdéses lágyéksérülése miatt. A Brescia légiósa a héten még nem edzett, csak gyógykezelésen vett részt.
„Szerencsére csak holnap kell kijelölnöm a kezdőcsapatot, addig eldől, hogyan reagál a mai edzésre Vass Ádám sérülése, és ez alapján döntök majd a szerepeltetéséről – mondta Róth Antal. – Varga Józseffel biztosan nem számolhatok, legfeljebb kedden Bosznia-Hercegovina ellen. Persze az is lehet, hogy Vargára Egervári Sándor számít Moldova ellen...
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 17:33 Jégkorong: Szuper Levente lesz a Vasas szakosztályának az elnöke
- 17:23 Formula-1: Nico Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik tesztnapon
- 17:20 Videó: Dudás Ádám góljánál mit csinált a Kubany Krasznodar kapusa?
- 17:20 Asztalitenisz, World Tour: Póta bravúros győzelemmel nyolcaddöntős
- 17:04 Videó: sérülten írt történelmet az olimpiai bajnok snowboardos
- 17:03 Férfi kézilabda: nyártól a Kielé az egyik legjobb izlandi válogatott
- 16:53 Felkészülés: a KTE győzött a horvát másodosztályú csapat ellen
- 16:53 Real Madrid: Hamit Altintop kisebb sérülést szedett össze
- 16:37 Tenisz: Hantuchová és Mirza is negyeddöntőbe jutott Pattayában
- 16:08 Felkészülés: a DVTK korai góllal győzte le a macedón bajnokot
- 16:05 PMFC: lett válogatott játékos érkezik; a volt boltonos aláírhat - videó
- 16:01 Videó: David Villa a reklám kedvéért szorítóba lépett, bokszolónak állt
- 15:47 Sousa-ügy: a portugál nem jelent meg a békéltető meghallgatáson
- 15:33 Primera División: felfüggesztik a tárgyalást, újabb sztrájk jöhet
- 15:21 Felkészülés: a magyar csatár gólja kevés volt korábbi csapata ellen
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Fabregas: Ez volt az egyik legjobb mérkőzésem
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt








