Magyar–román: „Tripla motivációnk van a meccsre”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.01. 16:03
Dibusz Dénes, a magyar válogatott kapusa úgy véli, a mieink tripla motivációval lépnek pályára a Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A Ferencváros játékos a klubja hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, egyelőre nem tudni, ki véd a pénteki mérkőzésen.

„Mindhárman nagyon jó állapotban vagyunk. A helyzetem nehezedett, hiszen Király Gabi is folyamatosan játékban van, és Bogdán Ádám mögött is jó felkészülés áll. Persze mindent megteszek annak érdekében, hogy én védhessek a románok ellen” – mondta Dibusz a fradi.hu-nak.fradi.hu-nak.

„Külön pikantériát ad a mérkőzésnek, hogy a románok lesznek az ellenfeleink. Jó helyzetből várhatjuk a mérkőzést, hiszen ha ezen a két találkozón megfelelő eredményt érünk el, akkor nagy lépést tehetünk afelé, hogy egyenes ágon kvalifikáljuk magunkat az Európa-bajnokságra. Ez a két meccs nagyon fontos lesz a jövőt illetően. Harmadik tényezőként pedig azt is meg lehet említeni, hogy új a szövetségi kapitányunk, tehát neki is mindenki bizonyítani szeretne. Ha úgy vesszük, akkor tripla motivációnk van a pénteki találkozóra” – tette hozzá Dibusz, aki elárulta, a hétfői edzésen elsősorban a védekezést gyakorolta a válogatott, keddtől azonban már keményebb munka vár a játékosokra.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE ROMÁNIA ÉS ÉSZAK-ÍRORSZÁG ELLEN
Kapusok:
Király Gábor (Haladás), Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros)
Védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (QPR – Anglia), Bódi Ádám (DVSC-Teva), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország)
Támadók:
Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)

EB-SELEJTEZŐK, AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 6 4 2 7–1 +6 14
2. Észak-Írország 6 4 1 1 8–4 +4 13
3. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 5–3 +2 11
4. Feröer 6 2 4 4–8 –4 6
5. Finnország 6 1 1 4 5–8 –3 4
6. Görögország 6 2 4 2–7 –5 2

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:
Feröer–Magyarország 0–1
(Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia, 20.45

Görögország–Finnország 20.45
Feröer–Észak-Írország 20.45

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik