Magyar-görög: Közel voltunk a győzelemhez - Markarián

Vágólapra másolva!
2015.03.29. 22:57
A Magyarország–Görögország (0–0) Eb-selejtezőt követően a vendégek szövetségi kapitánya, Sergio Markarián úgy vélte, közel álltak a győzelemhez, a második félidő jó részében uralták a játékot.  

„Közel voltunk a győzelemhez, de végül elveszítettünk két nagyon fontos pontot. Az első félidőben tizenöt percet nem játszottunk jól, akkor nagy nyomás nehezedett ránk, nem voltunk pontosak a passzolásban. Az első félidő végén viszont már jobbak voltunk a magyaroknál” – nyilatkozta Sergio Markarián.Sergio Markarián.

„A második félidőben harminc percet nagyon jól játszottunk, uraltuk a meccset. Sajnos nem tudtunk gólt rúgni, de a játékkal elégedett lehetek" – tette hozzá a szakember.

A görögök kapitánya elismerte, hogy a magyar csapatnak is voltak helyzetei, ugyanakkor hangsúlyozta, figyelembe véve, hogy milyen kevés időt dolgozhatott együtt a csapattal, a mutatott játékuk biztató lehet a jövőre nézve.

Markarián: Közel voltunk a győzelemhez

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik