Ligaválogatott: elmarad a DAC elleni szerdai mérkőzés

2012.05.07. 17:19
null
Jó kedv van az edzőtáborban, meccs azonban nem lesz (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a szerdára tervezett Ligaválogatott-mérkőzést a sok hiányzó miatt nem tartják meg – írja az mlsz.hu.

A magyar ligaválogatott húszfős keretéből hétfőn csak tizenhárom labdarúgó jelentkezett munkára, hárman (Halmosi Péter, Egerszegi Tamás, Lipták Zoltán) sérülten érkeztek Telkibe, míg négy futballista (Gyurcsó Ádám, Nikolics Nemanja, Koltai Tamás, Pátkai Máté) klubja kérésére nem csatlakozott a csapathoz.

Egervári Sándor szövetségi kapitány a kialakult helyzetről elmondta: tizenhárom játékossal nem lehet mérkőzést játszani, ezért a dunaszerdahelyi DAC ellen tervezett győri felkészülési találkozó elmarad.

„A tervezett program nagyobb részét kisebb létszámmal is megtartjuk, a szerdai mérkőzést azonban nem tudjuk vállalni, egyetlen mezőnyjátékos cserével nem lehet kiállni a találkozóra" – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor.

„A ligaválogatott alapvető célkitűzése, hogy az NB I-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat felzárkóztassuk, és megismertessük a válogatott játékával, ezt két nap alatt, a közös edzésekkel meg tudjuk oldani. Nehéz helyzetbe kerültünk, de nem mondunk le arról, hogy a jövőben is tartsunk összetartásokat a hazai bajnokságban szereplő játékosoknak. Sajnálom, hogy nehezen indul be ez a program, de szeretném, ha félévről félévre két-három játékos megjelenne a válogatottban, és az ő zökkenőmentes beilleszkedésük érdekében kiemelt jelentősége van a ligaválogatott összehívásának. Emellett nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a futballisták számára is jókora motivációt jelent, ha érzik, hogy közel vannak a válogatotthoz."

A keret programjában hétfőn regeneráció szerepel, kedden pedig taktikai edzések következnek: délelőtt a válogatott védekező csapatjátékát, délután a támadójátékát gyakorolják a játékosok.

Legfrissebb hírek

Vigvári Vince nem játszhat a vízilabda BL négyes döntőjében

Vízilabda
18 perce

A vb árnyékában: tizenkétezer tanár vár választ Mexikóváros szívében

Foci vb 2026
21 perce

Röplabda: nem Toronyai Miklós lesz a Kazincbarcika vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
24 perce

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
32 perce

Június 27-én jön az ország kedvenc vízifutama, a MOL Balaton-Átevezés!

Kajak-kenu
43 perce

NB II: diósgyőri távozó; küszöbön az első kövesdi igazolás; Szegedre tart a csabai védő

Labdarúgó NB II
43 perce

Népsport: Sebes Gusztáv egy döntetlenbe bukott bele

Népsport
45 perce

Állítsa össze a magyar válogatott Kazahsztán elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
54 perce
Ezek is érdekelhetik