Nemzet Sportolója: lehet-e ismét futballista a tagok között?

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2018.10.13. 13:57
null
Dunai Antal (balra) és Mészöly Kálmán is helyet kaphatna a nemzet sportolói között (Fotó: Dömötör Csaba, Földi Imre)
A nemzet sportolói között lehetne a klubhűség mintaképe, Mészöly Kálmán vagy az újpestiek kiválósága, az egykori ezüstcipős Dunai Antal.

 

Mint lapunkban már írtunk erről, a legendás párbajtőrvívó, Kulcsár Győző halála után dönteni kell arról, hogy ki lép a négyszeres olimpiai bajnok helyére a feledhetetlen eredményeket produkáló magyar sportolók közül. Jónyer István, Hegedüs Csaba, Török Ferenc, Szívós István, Varga János, Faragó Tamás, Regőczy Krisztina, Wichmann Tamás is kiérdemelheti a megtiszteltetést, ugyanakkor a magyar futball gazdag múltja és sikerei révén szintén állíthat jelöltet. Annál is inkább, mert Buzánszky Jenő halála után a labdarúgás képviselői közül nem került be olyan sportember, akinek a pályája szintén aranyfényű volt. Két olyan egykori sztárt is kiemelhetünk, aki fantasztikus tudása és sikerekkel kikövezett útja miatt ott lehetne a nemzet sportolóinak sorában.

Az idén 75 éves Dunai Antal a legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó újpesti csatársor tagja volt. Az 1968-as mexikói játékok mind a hat mérkőzésén ott volt a pályán az olimpiai aranyérmes magyar csapatban – mi az, hogy ott volt, hat gólt szerzett! Négy évvel később a Münchenben ezüstérmes együttesnek is tagja volt. Tizenegy évet húzott le minden idők egyik legjobb Újpestjében, VVK-döntős, hétszeres magyar bajnok és háromszoros MNK-győztes. Itthon háromszor volt gólkirály, 1967-ben az európai mezőnyben ezüst-, egy évvel később bronzcipős lett. Négy évig játszott a válogatottban (1969–1973), 31 meccsen kilenc gólt szerzett az 1972-ben Eb-negyedik csapat tagja.


Edzőként is kiválóan teljesített: az Újpesti Dózsa trénereként kezdett, majd Kubala László közvetítésével a spanyol első osztályú Betis szakvezetőjeként dolgozott. Tapasztalatát öt évig a magyar olimpiai válogatottnál kamatoztatta, huszonnégy évnyi böjt után vele jutott ki az együttes az atlantai olimpiára 1996-ban. Ezután, 1998-tól az Ifjúsági és Sportminisztériumban miniszteri biztosként és tanácsadóként dolgozott, ahonnan 2001-ben vonult nyugdíjba, 2006-ban a Magyar Labdarúgó-szövetség szakmai ügyekért felelős alelnökévé választották. Az Újpest örökös bajnoka a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2013-tól a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés birtokosa.

FUTBALLISTÁK A NEMZET SPORTOLÓI KÖZÖTT
A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett legendák közé 2004-ben, a cím alapításakor két labdarúgó is bekerült, Albert Flórián és Puskás Ferenc. 2011-ben, Albert Flórián halála után Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt is beválasztották a tagok közé, de utóbbi 2015-ös halála óta nincs korábbi labdarúgó a tagok között.

A 77 esztendős Mészöly Kálmán a klubhűség mintaképe: tizenhárom évig volt a Vasas játékosa, a védő a piros-kékekkel négyszeres bajnok és háromszoros Közép-európai Kupa-győztes lett. Tíz évig volt a válogatott oszlopos tagja (1961–1971), hatvanegy mérkőzésen hat gólt szerzett, két világbajnokságon vett részt (1962, 1966), válogatottunk mindkétszer a negyeddöntőben vérzett el, végül Chilében ötödik, Angliában hatodik lett az együttes. A Vasasban és a nemzeti tizenegyben is a középhátvéd poszton nyújtotta a legjobb teljesítményt. Egyik legemlékezetesebb mérkőzését az angliai vb-n játszotta Brazília ellen, a 3:1-re megnyert mérkőzés harmadik gólját szerezte 11-esből, majd sérülése miatt felkötött karral fejezte be a találkozót. Az 1964-es spanyolországi Eb-n bronzérmes együttes tagja.

Mészöly Kálmán ugyanannyiszor ült szövetségi kapitányként a kispadon, mint ahányszor pályára lépett a legjobbak között. A kapitányi posztot megelőzően bajnoki bronzérmet nyert a Vasassal, s három ciklusban dolgozott a válogatottnál szövetségi kapitányként (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995), azaz mindig jött, ha hívták. Első kapitánysága idején legjobbjaink kijutottak a spanyolországi világbajnokságra. Ezt követően ült a Fenerbahce és a török válogatott kispadján, tudásával nagyban hozzájárult a sportág törökországi fellendüléséhez. A szakembert 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, a mesteredző ebben az évben a MSÚSZ Év Sportolója Gálán az MLSZ Életműdíjasa lett.

A NEMZET SPORTOLÓI
AZ ELSŐ NÉVSOR
Albert Flórián (labdarúgás) 2004–2011
Balczó András (öttusa) 2004–
Gyarmati Dezső (vízilabda) 2004–2013
Hammerl László (sportlövészet) 2004–
Ivánkay Mária (parasport, asztalitenisz) 2004–
Keleti Ágnes (torna) 2004–
Kulcsár Győző (vívás) 2004–2018
Polyák Imre (birkózás) 2004–2010
Portisch Lajos (sakk) 2004–
Puskás Ferenc (labdarúgás) 2004–2006
Székely Éva (úszás) 2004–
Zsivótzky Gyula (atlétika) 2004–2007
AZ ÚJABB TAGOK
Rejtő Ildikó (vívás) 2007–
Földi Imre (súlyemelés) 2007–2017
Buzánszky Jenő 2011–2015*
Grosics Gyula (labdarúgás) 2011–2014*
Kárpáti György (vízilabda) 2013–
Schmitt Pál (vívás) 2014–
Magyar Zoltán (torna) 2015–
Kamuti Jenő (vívás) 2017–
*törvénymódosítással tették lehetővé, hogy egy időben tizenhárom személy is a Nemzet Sportolója lehessen, így Grosics Gyula és Buzánszky Jenő egyszerre kapta meg a címet. Albert Flórián 2011. október 31-i halála óta újra 12-en vannak a nemzet sportolói.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik