MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2019.04.07 23:36

Korok, korosztályok – Malonyai Péter publicisztikája

 

Igaza van Németh Antalnak, a tehetségek jövője nem három meccsen múlik. Az Eb-selejtező elitkörében egy ponttal záró, utolsó helyezett, gólt nem szerző U19-es labdarúgó-válogatottunk szövetségi edzője ugyanakkor lapunknak adott interjújában elmondta, min múlhat. Pontosabban végigvette, mi vezetett ahhoz, hogy a norvég, a német és a horvát ifjak megelőzték a mieinket.

Elmondása szerint rengeteg múlott a horvátok elleni meccsen (0–2), amikor a második gól után – idézem: „A játékosok lélekben feladták. (…) Utána már nem volt a srácokban kellő lelki- és mentális erő, hogy felálljanak a padlóról.” Ezenkívül az riválisok fizikai fölényben voltak és egyáltalán „a nagy átlagot tekintve az ellenfelek testileg és mentálisan is érettebbek. Ezek a magyar fiúk talán két-három év múlva lesznek izomzatilag, csontozatilag és mentálisan olyan állapotban, ahol most az ellenfelek tartanak.”

Két-három év múlva – ennyi tehát a lemaradásuk kortársaikhoz viszonyítva, testileg és lelkileg, ami ugyebár csak háttér. A futballtudáshoz képest.

Németh Antal azt is becsülettel elmondja, hogy „ha kijutottunk volna, a problémák ugyanúgy léteznének, ígéretes játékosaink vannak, gyenge pontokkal”. Igen ám, de ha kijutunk, akkor nem valószínű, hogy a hibákról, a gondokról sok szó esne. Ünnepelnénk a gyerekeket, ahogy lelkesen köszöntöttük az U17-es csapatot, amely ott lesz az Európa-bajnokságon. Mielőtt továbbmennék, megemelem a kalapom Preisinger Sándor előtt. A társaság edzője az emelkedett hangulat ellenére is elárulta, hogy a csoportgyőztes belgáktól azért is kaptunk ki, mert „voltak fizikai korlátaink”, ezért (is) „a helyén kell kezelni a kijutást, az esélyeket” az írországi Eb-ről szólva.

Nem hiszem, hogy sokan felfigyeltek Preisinger edző önkritikus (fél)mondataira, az öröm ilyenkor rendre félresöpri a realitást. Pontosabban csak utólag, egy-egy kudarc után derül ki, hogy valami nem stimmelt. Ez nem újdonság, legyen elég csupán futballtörténetünk legjobb válogatottjára, az Aranycsapatra utalnunk. A berni (vesztes) döntőig minden szép és jó volt körülöttük, ám utána… Szakmailag persze nem lehetett belekötni a játékosokba, a vezetőkbe, hiszen fantasztikus tudású futballistákról volt szó és persze fantasztikus eredményekről, ám a világbajnoki döntő elvesztése volt akkora sokk, hogy lassan-lassan előkerüljenek az addig legfeljebb lesben álló kritikusok, mi több, ellenségek.

Nagyot fordult a világ az „évszázad mérkőzése” (1953) után 1955-re. Az angolok elleni legendás 6:3 után kitüntetés kitüntetést követett, a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv például „a magyar labdarúgósport fejlesztése terén hosszú időn át kifejtett munkájának elismeréséül” kapta meg a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, míg segítője Mándi Gyula „a válogatott csapat technikai felkészítésében elért kiváló eredményei elismeréséül” vehette át a Munka Érdemrendet. A szakmai rész az indoklás jóvoltából csak itt volt tetten érhető, mert egyébként, a kor szellemének megfelelően a politikai oldal dominált.

Mert azzal senki sem foglalkozott, legalábbis a nyilvánosság előtt, hogy a csapat mivel lepte meg az angolokat (Hidegkuti hátravont szerepe, a két szélső gyakori helycseréje például), annál több szó esett arról, mekkora dicsőség ez „a béke és a szocializmus ügyének”. Akkora, hogy a Lőrinci Hengerműben „Mi, a Zója Ifjúsági Brigád tagjai elhatároztuk, hogy a hat gólra a terv hattonnás túlteljesítésével válaszolunk”. Az sem véletlen, hogy a Népsport beszámolója szerint, amikor a budapesti visszavágón (7:1) Tóth II József megszerezte a magyar csapat ötödik gólját, Sebes kapitány odafordult Mándihoz: „Derék fiú ez a Jóska. (…) A munkahelyén is kiváló.”

Aztán 1954 végén, egyértelműen a világbajnoki cím elmaradása miatt már ott tartottunk, hogy a „sportolóink között az általánosnál elterjedtebb a burzsoá gondolkodás és magatartás”. Aminek oka „az edzők gyenge politikai és szakmai felkészültsége” is. Az igazi támadás azonban 1956-ban indul be, amikor már az eredmények sem jöttek. Sebes válogatottja júniusig egyszer sem nyert, háromszor kikapott, két döntetlen mellett. A Szabad Nép vezércikke adta meg az alaphangot, úgymond, visszamenőleges kritikával, mondván, a „labdarúgás messzemenő túlértékelésével a magyar sportéletnek mindig a fényes oldala maradt az előtérben, ez jólesett, ez hasznos volt, ez egyeseknek még ugródeszkául is szolgálhatott – a súlyos hibák, a mulasztások, a fogyatékosságok szerényen meghúzódtak a sikerek árnyékában”.

A pártlap Sebes Gusztávot is megszólította, az volt a véleménye, hogy „csak formálisan gyakorol önkritikát, de valójában nem érdekli őt tíz- meg százezrek véleménye. Ezt mutatja az is, hogy jobbára csak amolyan »álproblémáról« szól nyilatkozatában, s csak felületesen érint egyes fontos kérdéseket”. A sporthivatal és az MLSZ közös határozatban állította pellengérre Sebest („Egy személyben szervezője és összeállítója volt a csapatnak”) és a játékosokat, mert a „visszaesés (…) a válogatott csapat tagjainak helytelen magatartásából és a válogatott csapat körül tevékenykedők helytelen módszereiből következett be”.

Jut eszembe minderről Faragó Tamás örökbecsűje. Az olimpiai bajnok pólósklasszis szerint ugyanis az emberbe nem akkor rúgnak bele, amikor kell, hanem amikor lehet.

Tudom én, hogy sem a siker, sem a kudarc után nem könnyű a földön maradni. Mégis illene, sőt kellene, hiszen – visszatérve a kiindulóponthoz – tizenévesekről van szó, akik még jócskán pályafutásuk elején tartanak. Sőt a legelején, legalábbis ha az ellenfeleket nézzük. Például az U17-eseknél bennünket simán legyőző belgáknál bizonyos Jerémy Doku már öt meccsen játszott az Anderlechtben, nálunk pedig az MTK-s Zuigéber Ákos még csak álmodozik arról, hogy a nagycsapatban szerepeljen. Megjegyzem, az ő nevét is csak azért ismerik többen, mint a társaiét, mert a norvégokat és a bosnyákokat is az ő góljával győztük le.

Németh Antal egyébként azzal is magyarázza, hogy az ellenfelek fölénk nő(het)nek, hogy más a biológiai életkoruk, mint a mieinknek. Erről legyen elég annyi, hogy nem a születési idő határozza meg, hanem a szervezet állapota. Nos, Németh edző szerint ebben voltak jobbak az ellenfelek, azt mondja, hogy „ennél a korosztálynál szívesen megnéznék egy olyan felmérést, amely megmutatja a valós biológiai életkorukat”. Mármint a mieinknél. Nekem is meggyőződésem, hogy tanulságos lenne egy ilyen vizsgálat, nem is nagyon értem, miért nem került még rá sor, elvégre – ahogy visszatérően hallom, olvasom – ki tudja, hányféle gép, műszer, felmérés segíti az ifjak felkészítését. Korszerűséggel telis-tele a padlás.

Ezzel együtt nem tudok mit kezdeni azzal, hogy „a játékosok lélekben feladták” (U19), s hogy „voltak fizikai korlátaink” (U17). Mert annyit azért elvárnék az edzőktől (itt: nevelőktől), hogy mire legkiválóbb tanítványaik eljutnak a válogatotthoz, tartsanak már a minimumnál: hajtani kell! Ha a tudás nem is veri az egeket, legalább a hozzáállás stimmeljen. A „fizikai korlátok” esetében hasonlóan látom, biológiai életkor ide vagy oda, az erőt könnyebb „beletenni” a gyerekekbe, mint a focitudást. Gondolom én, a továbbjutástól és a kieséstől függetlenül. És gondolom azt is, hány és hány edző esne most nekem szívesen a véleményemért, persze szigorúan tudományos alapon.

Mert az a legfontosabb. A tudományos. Meg az alap. Kérdés, hogy a labda is tudja-e.

2019.12.08 04:13:39

Magyar válogatott S. TÓTH JÁNOS, PUSZTAI VIOLA (Monte-Carlo)

Amancio Amaro élete legszebb négy évének tartja, amikor együtt játszott a Real Madridban a magyar futball-legendával.

2019.12.07 23:45:26

Magyar válogatott S. TÓTH JÁNOS, PUSZTAI VIOLA (Monte-Carlo)

A Világ Sportlegendái-díj ünnepélyes átadásán az Aranycsapat és a Real egykori sztárját posztumusz díjjal tüntették ki.

2019.12.06 23:25:50

Magyar válogatott S. TÓTH JÁNOS, PUSZTAI VIOLA (Monte-Carlo)

Fotók. Videó! Posztumusz díjjal jutalmazzák Puskás Ferencet, az F1-es világbajnok is megnézte a legendás labdarúgó karrierjének emlékeiből rendezett kiállítást.

2019.12.03 21:29:53

Magyar válogatott S. T. J.

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

2019.12.03 20:49:08

Magyar válogatott THURY GÁBOR

ALAPVONAL. Felvetődik a kérdés: nem kellene-e egy korszerű követelményrendszert bevezetni, s ezen keresztül ellenőrizni az utánpótlásban folyó munka hatékonyságát?