Király: Már csak a szép búcsú maradt nekünk

Vágólapra másolva!
2011.10.07. 20:55
null
A válogatott játékosok izgatottan figyelték a finn–svéd meccset (Fotó: mlsz.hu)
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai – a Helsinkiben tartózkodó – Egervári Sándor nélkül – Telkiben tekintették meg a Finnország–Svédország Eb-selejtezőt, amelyet a vendégek 2–1-re megnyertek, így biztossá vált, hogy a mieink nem végezhetnek pótselejtezős helyen. Király Gábor, a nemzeti tizenegy kapusa szerint már csak a szép búcsú marad nekünk, Rudolf Gergely pedig elmondta, bízott a finnekben. A válogatott néhány tagja az mlsz.hu-nak nyilatkozott.

Rudolf Gergely: – Bíztam a finnekben, és nem alaptalanul, mert ha a befejezéseknél jobbak, akkor megszerezhették volna az egyik pontot. Azt bebizonyították, hogy nem rossz a csapatuk, de mi jobbak vagyunk, ezért meg kell vernünk őket. Csalódottak vagyunk, mert ezúttal sem állt mellénk a szerencse, deez sajnosbenne volt a pakliban, hiszen tudtuk, hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk. Ettől függetlenünk itthon, telt ház előtt ugyanúgy fogunk hajtani, mint ha itt finn győzelem született volna. Célunk, hogy huszonegy ponttal zárjunk, emellettha idegenben megvertük a finneket, akkor itthon, saját közönségünk előtt is meg kell.

Király Gábor: – A tervünket már nem tudjuk megvalósítani, csupán a szép búcsú marad számunkra, ennyivel tartozunk a közönségnek. Az eddigi teljesítményünk ettől függetlenül jó volt, és saját magunknak is tartozunk azzal, hogy szép hazai győzelemmel zárjuk a selejtező sorozatot.

Korcsmár Zsolt: – Nálunk jobban nem szurkolt senki a finneknek, és a hazaiak nem is voltak rosszabbak, mint a svédek, úgy láttam, ezt a meccset a nagyobb rutin döntötte el. A svéd válogatott a második félidőben taktikusan húzta az időt, és megtartotta az előnyét. A finnek egyéni hibákból kapták a gólokat, csapatként azonban jó teljesítményt nyújtottak, és ha a meccs elején kihasználják a nagy helyzetüket, teljesen másképp alakult volna a folytatás. Az esély elúszott, de saját becsületünkért és a szurkolókért hajtanunk kell kedden, és meg kell nyerni a találkozót.

Varga József: – A finnek a kapu előtt határozatlanok voltak, mezőnyben azonban végig jól játszottak. Sajnos az elején ziccert hibáztak, míg a svédek két nagy helyzetből két gólt szereztek. Ha kedden hozzuk, amit tudunk, és úgy játszunk, mint az előző mérkőzéseken, akkor megnyerjük azt a meccset. Ez esetben a huszonegy megszerzett pont miatt nem szégyenkezhetünk, sajnálom, hogyezúttal ez is kevés a második hely megszerzéséhez.

Juhász Roland: – Én még a szünetben is döntetlent vártam, de sajnos hiába alakítottak ki a finnek több helyzetet, a szünet után az első gólt a svédek szerezték. Csalódottak vagyunk, de számunkra ugyanúgy van tétje a keddi meccsnek, mindenképpen szeretnénk győztesen búcsúzni a sorozattól. A hozzáállásunk ennek megfelelően ugyanolyan lesz, mint az eddig meccseken, és ha huszonegy ponttal zárunk, akkor saját teljesítményünkkel nem lehetünk elégedetlenek.

A mieink jövő hét kedden fogadják a finneket a csoportkör utolsó fordulójában.

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 8 8 34– 5 +29 24
2. Svédország 9 7 2 28– 9 +19 21
3. MAGYARORSZÁG 9 6 3 22–14 +8 18
4. Finnország 9 3 6 16–16 0 9
5. Moldova 8 2 6 8–15 –7 6
6. San Marino 9 9 0–49 –49 0
EGERVÁRI SÁNDOR VÉLEMÉNYE

„Természetesen csalódott vagyok, mert ebben a mérkőzésben benne volt a meglepetés – mondta Egervári Sándor a Digi Sportnak. – Mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a finn válogatott a svédnek, de a kapu előtt nem találta meg a megfelelő megoldásokat, ezért nem tudott még egy gólt szerezni."

„A mérkőzés jelentős részében a finnek irányítottak, ami meglepetés volt számomra. Ez a finn csapat ma sokkal jobb volt, mint amit az elmúlt egy évben láttunk tőle. Nagy kár, hogy elmaradt a meglepetés. Nekünk mostantól saját magunkkal kell foglalkozni, szeretnénk jól játszó finn csapatot legyőzni, és jó formában nekivágni a világbajnoki selejtezőknek. A finnek elleni meccs már a világbajnoki-selejtezőkre való felkészülés jegyében telik, Dzsudzsák Balázs játékáról ő és az orvosi stáb dönt."

„Ez a selejtezősorozat egy állomása volt a magyar válogatottban zajló folyamatnak, ha hosszú távon gondolkodunk, nem lehetünk elkeseredettek. Másfél éven belül nem valósítottuk meg, amit négy-hat évre tervezett a szövetség, ami miatt nem kell szégyenkeznünk" – mondta a kapitány, aki az elveszített pontok közül a hollandiait sajnálja leginkább.

„Nagyon érdekes, hogy azt a plusz egy pontot Amszterdamban szerezhettük volna meg, ott jól játszottunk, rászolgáltunk volna a döntetlenre. Svédországban még nagyon friss volt a társaság, ott nem volt annyira reális a pontszerzés."

JOBB EREDMÉNYEKET ÉRÜNK EL A VB-SELEJTEZŐKÖN – EGERVÁRI

SZURKOLÓI ARÉNA ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON!

A magyar és a finn válogatott Eb-selejtezője kapcsán Magyarországon először nyílik Szurkolói Aréna. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak október 11-én (a magyar–finn Eb-selejtező meccs napján) 15.00-tól aDürer kertben(Budapest, XIV. Ajtósi Dürer sor 19–21.),a Puskás Ferenc Stadion közvetlen közelében.

Meccs előtt, alatt és után isfolyamatosan akciókkal, jó hangulattal és meglepetésekkel várnak a szervezők minden szurkolót!A jeggyel nem rendelkezők kivetítőkön keresztül is nézhetik a meccset.

Az eseményre itt tudsz regisztrálni:https://www.facebook.com/event.php?eid=223119101074511

(x)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik