Két norvég, akire figyelnünk kell – miben bízhatnak a mieink?

Vágólapra másolva!
2015.10.20. 19:19
null
Juhász Roland három éve már megküzdött Söderlunddal – Steer Bence szerint most is érdemes figyelni a csatárra (Fotó: AFP)
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott Norvégiával játszik pótselejtezőt az Európa-bajnokságra jutásért. A Nemzeti Sport Online kérésére Steer Bence, a norvég harmadosztályban szereplő Nardo FK kapusa elemezte ellenfelünket, valamint a mieink esélyeit.

„Csupán néhány meccsét láttam a norvég válogatottnak, ezek alapján két játékost emelnék ki – nyilatkozta Steer Bence a Nemzeti Sport Online-nak. – Az egyik Alexander Tettey, aki a Premier League-ben, a Norwichban kap rendszeres játéklehetőséget. A másik Alexander Söderlund, a Rosenborg csatára, igazi klasszis, szórja a gólokat csapatában.”

Tettey a Norwich mind a kilenc bajnoki meccsén a kezdőben kapott lehetőséget, két kivétellel végig is játszotta a találkozókat. Söderlund – aki 38 tétmeccsen 28 gólt szerzett ebben a szezonban – különösen Debrecenben lehet ismerős. A Rosenborg csatára bevette a Loki kapuját az Európa-liga selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.

„A fentebb említett játékosokon kívül néhányan a Bundesligában futballoznak, így tapasztalatot szereztek a nemzetközi élmezőnyből. A magyar labdarúgókat ugyanakkor nem nagyon ismerik itt, Norvégiában. A legtöbbet talán Király Gáborról hallottak, főleg a szürke mackónadrágja miatt.”

„Az összecsapásnak teljesen egyenlő esélyekkel vágnak neki a csapatok. Talán a norvégok minimális előnnyel indulnak a már említett játékosok angol és német első osztályú rutinja miatt, valamint azért, mert véleményem szerint a norvég bajnokság erősebb mint a magyar.”

Hogy miben bízhatnak a mieink? Abban, hogy a földön sokpasszos játékkal verhetőek a racionális játékra berendezkedő norvégok.”

Steer Bence bízik benne, kap ajánlatot 
magasabb osztályból Norvégiában (Fotó: nardofk.no)
Steer Bence bízik benne, kap ajánlatot magasabb osztályból Norvégiában (Fotó: nardofk.no)

Steer Bence számára a hétvégén ér véget a bajnokság, csapata, a Nardo harmadik helye már biztos a harmadosztály 4. csoportjában, de második is lehet az együttes. A kapus azonban szeretne feljebb lépni

„A játék kiválóan megy, csapatom egyik legjobbja vagyok, bízom benne, hogy jövőre lesz előrelépési lehetőségem. Nagyon jól érzem magam itt, teljesen más világba csöppentem. Szeretnék váltani, de nem tudom, még milyen lehetőségeim lesznek.”

Steer korábban őszintén beszélt a magyar közegről, és továbbra sem tervezi, hogy hazajönne. Norvégiában szeretne beilleszkedni, az országon belül feljebb lépni. A helyi harmadosztály színvonalát a hazai NB II-höz hasonlítaná, a liga alapvetően amatőr, de vannak profi csapatok, néhány együttesnek pedig – mint mondja – „első osztályú stadionja” van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik