Kádár Tamás: Ez valóban sorsdöntő lesz – a portugáloknak is

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.03.19. 11:15
null
Kádár Tamás szerint sorsdöntő meccs vár ránk Portugáliában (Fotó: archív)
A télen a Dinamo Kijev együtteséhez igazoló 27 esztendős Kádár Tamás szerint a jövő heti, Portugália elleni vb-selejtezőt nyugodtan nevezhetjük sorsdöntő meccsnek – és nemcsak számunkra, hanem a portugálok számára is az lesz.

 

Nem tűnik frissnek.
Keveset aludtam… – árulta el a Nemzeti Sportnak nyilatkozva Kádár Tamás, az ukrán élvonalbeli bajnokságban címvédő, a tabellán jelenleg a második helyen álló Dinamo Kijev 27 esztendős válogatott hátvédje. – Péntek este még mérkőzésünk volt, hajnalban pedig már a repülőtéren üldögéltem a csomagjaimmal. Szombatra jószerével képtelenség jegyet kapni a délelőtti gépre, így kénytelen voltam a hajnali járattal hazajönni. Sebaj, így legalább volt időm szusszanni idehaza.

Miért csak a cserepadról nézte a Csornomorec kettő-egyes legyőzését péntek este?
A múlt héten váratlan vereségbe futottunk bele a középmezőnyben tanyázó Zirka vendégeként, Szerhij Rebrov vezetőedző öt helyen változtatott a kezdőcsapaton. Nem indokolta meg a döntését. Egyébként pedig a megérkezésemet követően voltak nehézségek, de most már kezdem egyre jobban érezni magamat Kijevben.

Milyen nehézségekre gondol?
Amilyenekre nem számítottam… Papírmunka, ügyintézés. Maradjunk annyiban, mind a labdarúgással kapcsolatos. De ezt a témát zárjuk is le!

Az említett gondok ellenére azért megszerette Kijevet?
Kezdem megszokni. Kifejezetten jó környéken lakom, nem messze az edzőközponttól, több csapattársam is ott bérel lakást, rengeteg a külföldi abban a kerületben. A lakás teljesen be volt rendezve, úgyhogy szinte csak ki kellett pakolnom a bőröndjeimet, máris kezdődhetett az új életem. A beilleszkedésemet továbbra is nehezíti, hogy a csapatból kevesen beszélnek angolul, de megbirkózom ezzel is – nem kell engem félteni.

Az elmúlt napokban sokat gondolt a közelgő, portugálok elleni ütközetre?
Természetesen. Az elmúlt héten is többször eszembe jutott a meccs, örülök, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány továbbra is számít rám. Arról nem is beszélve, hogy mégiscsak sorsdöntő kilencven perc előtt állunk.

Sorsdöntő? A legtöbb játékos irtózik ettől a kifejezéstől.
Csakhogy ez a meccs szerintem valóban az lesz. És nemcsak nekünk, hanem a portugáloknak is. Ha a hazaiak szeretnének a csoport élén végezni, odahaza kötelező legyőzniük bennünket, nekünk viszont a kijutási esélyünk megtartása érdekében meg kell lepnünk a portugálokat. Nem egyszerű feladat… Ne feledjük, idegenben lépünk pályára az Európa-bajnok otthonában, tizenegy világsztár néz majd farkasszemet velünk, és a hangulat is nyilván fergeteges lesz.

A TELJES INTERJÚT, MELYBEN KÁDÁR RÉSZLETESEBBEN IS BESZÉL A PORTUGÁLOK ELLENI MECCSRŐL, ÉS AZT IS ELÁRULJA, MELYIK POSZTON ÉRZI MAGÁT JOBBAN, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN – DIGITÁLIS FORMÁBAN IS.

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

A MAGYAR VÁLOGATOTT PORTUGÁLIÁBA UTAZÓ, 23-AS KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton), Hangya Szilveszter (Vasas), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: Adorján Krisztián (Novara – Olaszország), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 4 9–3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16–3 +13 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8–3 +5 7
4. Feröer 4 1 1 2 2–8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2–8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik