Ikonikus magyar gólok: Verhetetlen visszahúzás – eredményhirdetés

Vágólapra másolva!
2018.02.03. 13:18
null
A Puskás-gól a Wembley-ben 1953-ban
A magyar futballtörténelem tíz legendás gólját mutattuk be alaposan az elmúlt hetekben ezeken a hasábokon, miközben az olvasók a nemzetisport.hu oldalon szavazhattak a legek legjére. Meglepetés nem történt: Puskás Ferenc és az Aranycsapat ezen a téren is utolérhetetlen.

Lapunk online felületén 21 197 olvasó adta le a voksát annak a szavazásnak a keretében, amely azt hivatott eldönteni, hogy a Nemzeti Sport által kijelölt tíz ikonikus magyar gól közül melyik volt a legszebb, a legemlékezetesebb, legfontosabb, vagyis a gólok gólja.

Ahogy az már a kiírás pillanatában sejthető volt: Magyarországon az Aranycsapat sikereinek és Puskás Ferenc népszerűségének nincsen párja. Az ötvenes években a világfutballt uraló, 1952-ben olimpiai bajnok, 1953-ban Európa-kupa-győztes, 1954-ben világbajnoki ezüstérmes csapat számtalan klasszikussá nemesedett gólja közül a versenyben a csapatkapitány, Puskás Ferenc Anglia elleni gólja vett részt, amelyet 1953. november 25-én, az Évszázad mérkőzésén szerzett a Wembleyben.

Ki ne tudná: az Aranycsapat 10-ese az ötös jobb sarkánál a bal talpával húzta vissza leheletfinoman a labdát a mozdulattól elfekvő Billy Wright mellett, majd a rövid felső sarokba bombázott. A gól értékét természetesen az sem csökkentette, hogy barátságos mérkőzésen esett, hiszen aki ismeri annak a kornak a viszonyait, pontosan tudja, hogy a hazájában a nem brit csapatok ellen kilencven éve veretlen angolok elleni meccs a kor felfogása szerint az imperializmus fellegvárának tekintett Londonban, egy Vasfüggönyön túlról érkező csapat számára 1953-ban minden volt, csak barátságos nem.

A mérkőzést a Magyar Rádióban tudósító Szepesi György kiváló jósnak bizonyult, amikor a gól után azt kiabálta a mikrofonba: „Az Évszázad mérkőzésén az évszázad legszebb gólja!” (Apró hiányérzetet csak az okozhat a mai nézőknek, hogy „Öcsi” gólöröme nem volt a találathoz mérhetően extravagáns: kimerült abban, hogy a két karját a magasba emelte). Olvasóink 37 százaléka, 7846 szavazó választotta ezt a győztes gólnak, ezáltal majdnem kétszer annyi voksot kapott, mint a második helyezett Farkas Jánosé (4241 szavazat, 20 százalék), és alig érkezett rá kevesebb szavazat, mint az azt követő három találatra összesen.

Pedig a második helyre befutó Farkas-gól sem volt akármilyen! És nem is akárkik ellen szerezte, nem akármilyen eseményen. Hanem az előző két világbajnokságot megnyerő brazil válogatott ellen az 1966-os világbajnokság csoportmeccsén, a liverpooli Goodison Parkban. Azon a meccsen már a 3. percben is szerzett egy hihetetlen gólt a Baróti-csapat, Bene Ferenc mindenkit eldöntve, varázslatos cselsorozat végén talált a dél-amerikaiak hálójába, és az a gól pusztán azért maradhatott ki a tíz jelölt közül, mert az évszázadnyi magyar góltermés olyan bőséges, hogy a Bene-gól (ellentétben az újpesti csatár Benfica elleni emelésével) nem ment át az utolsó rostán.

Szintén vigasz lehet Benének, hogy Farkas kapáslövéséhez is ő adta a pompás gólpasszt, annak is része volt abban, hogy a tökéletes akciót lezáró gólt a BBC 1998-ban minden idők hetedik legszebb góljának választotta a világbajnokságok történetében.

Miközben ezek a gólok szinte beleégtek egy-egy korábbi generáció képviselőinek retinájába, az újabb találatok malmára hajtotta a vizet az időbeli közelség, a friss élmény hatása.

Talán ennek is köszönhető, hogy a dobogón kapott helyet a magyar futballsikerek szempontjából ínséges időszakot kifogó nemzedék nagy közösségi élménye, a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság emblematikus pillanatává váló dropból lőtt gól Gera Zoltántól a későbbi tornagyőztes, Cristiano Ronaldóval támadó portugálok elleni mérkőzésről. Gera gólját a sportújságírók is nagyra értékelték, az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán egy évvel ezelőtt kiérdemelte a 2016-os Év magyar gólja-díjat.

A negyedik és ötödik helyre is két viszonylag „friss” gól futott be, már ha onnan számítjuk az „újkort”, amikor legutóbb vb-n szerepelt a magyar válogatott: Détári Lajos lengyelek elleni káprázatos szabadrúgása (1987) és Vincze Ottó csavarása a Grasshoppers ellen az első magyar Bajnokok Ligája-főtáblás részvétel alkalmával (1995) is az 1986-os mexikói vb-(le)szereplés után született. Ugyanezen vészterhes futballkor termése a szavazók által a hetedik helyre rangsorolt, 1997-es, Finnország elleni, már-már égi beavatkozást sejtetően szerencsés öngól az utolsó vb-selejtezőn. Sokan esetleg kérdőn vonták föl a szemöldöküket, látva, hogy ez a gól is helyet kapott a tízes listán, de az tény, hogy a zuhogó esőben a sáros pályán eső, Faragó Richard kommentátor „sikításával” aláfestett gól ugyancsak nemzedéki élménye lett egy olyan generációnak, amely azóta sem tapasztalhatta meg, milyen érzés egy karnyújtásnyira jutni a vb-szerepléstől (a jugoszlávok elleni pótselejtezőt most inkább ne idézzük meg…).

A voksolók négy százaléka – 849 szavazó – sohasem látott ennél szebb és értékesebb magyar gólt. Már csak az nem fog soha kiderülni, közülük hánynak a kezét vezette a kattintáskor az internet csábító szirénhangja, amely olykor a legjózanabb embert is trollkodásra készteti…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik