Hajrá, magyarok, de előtte hajrá, Kazahsztán!

2011.12.18. 13:17
null
Remélhetőleg vasárnap este is boldog magyar játékosokat láthatunk (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Vasárnap estére eldől, hogy a magyar futsalválogatott továbbjut-e vb-selejtezős csoportjából. A mieink a lettek ellen már döntésre vihették volna a dolgot, ám pénteken 3–3-as döntetlent játszottak a baltiak ellen, így még nem dőlhetnek hátra.

 

A magyar válogatottra pokoli nehéz ütközet vár a világelitbe tartozó oroszok ellen, ám jó esetben már nem lesz tétje a 18.30-kor kezdődő meccsnek. Előtte feszül ugyanis egymásnak a lett és a kazah csapat, és amennyiben utóbbi nem kap ki, Frank Tamás együttese készülhet a selejtező utolsó szakaszára (amely során az európai rájátszásba jutó 14 válogatottat párokra osztják, és oda-visszavágós alapon dől el a vb-részvétel joga). Ha nyernek a lettek, mi pedig kikapunk az oroszoktól, akkor a gólkülönbség dönt Lettország és Magyarország között.

„Sajnos fizikailag és mentálisan is elfáradtunk – mutatott rá a probléma egyik fő okára Gyurcsányi Zsolt, aki a harmadik, egyenlítő gólt készítette elő a lettek ellen. – Nem vagyunk elégedetlenek, nem olyan rossz ez az eredmény, de természetesen győzni akartunk. A második gólunk után sajnos nem sikerült megszerezni a harmadikat, a kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat.”

A magyar csapat vasárnap közösen szurkol majd Kazahsztánnak a gyöngyösi sportcsarnokban.

„Ritkán nézek meccset, ha utána mi is játszunk, de ezúttal kivételt teszek – mondta a Rába ETO futsalosa. – Mindannyian ott leszünk a csarnokban, és a kazahok sikeréért szorítunk. Azt gondolom, hogy Kazahsztán erősebb Lettországnál, és miután eddig egy pontot sem szerzett, már csak becsületből is megtesz mindent azért, hogy legyőzze ellenfelét. Azért sem bánnám, ha tét nélküli lenne a meccsünk, mert nem vagyok teljesen egészséges, és akkor pihenhetnék az oroszok ellen.”

FUTSAL, VB-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
Kazahsztán–Lettország 16.00
Magyarország–Oroszország 18.30
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 2 2 6–0 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 8–4 4
3. Lettország 2 1 1 3–5 1
4. Kazahsztán 2 2 1–9 0

 

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
2 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
3 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
3 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
3 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
3 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
4 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
4 órája
Ezek is érdekelhetik