Gyász: elhunyt Szoó József egykori olimpiai válogatott kerettag

Vágólapra másolva!
2011.09.26. 09:43
Címkék
Hosszan tartó súlyos betegség után, 59 esztendős korában elhunyt Szoó József, a Salgótarjáni BTC egykori olimpiai válogatott kerettag jobbszélsője, aki a fekete-fehér csapatban 1970 és 1982 között 201 mérkőzésen 26 gólt szerzett.


Az SBTC-család szombaton temette el Szojka Ferencet, a klub legendáját, a vb-ezüstérmes kiválóságot, és most jött az újabb szomorú hír: elhunyt Szoó József. Az egykori jobbszélső Szojka búcsúztatásán már nem lehetett ott, mondták, nagyon beteg.

 

Dodi – így ismerte mindenki Salgótarjánban a népszerű, bohém csatárt, aki 1970. november 22-én, a Vasas–SBTC (4–1) mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban. Tagja volt az 1970–1971-es szezonban „A vidék legjobbja” címet kiérdemlő tarjáni csapatnak, amely egy évvel később bronzérmes lett a magyar bajnokságban – ez a klub történetének legfényesebb sikere.

 

Első NB I-es gólját 1971. augusztus 8-án szerezte, amikor a Stécé 2–1-re legyőzte a Videotont, az élvonalban 150 bajnokin 19-szer volt eredményes. A másodosztályban 51 meccsen lépett pályára az SBTC-ben, ezeken 7 gólt szerzett. Játszott 1972 szeptemberében az AEK Athén elleni UEFA-kupa-párharc második mérkőzésén.

 

Magyar – Gecse, Kmetty, Varga S., Vertig – Szalay/Horváth F., Répás B., Básti – Szoó/Kajdy, Kovács I., Jeck – a leggyakrabban ilyen összetételben állt fel a bronzérmes SBTC, amelynek tagjai közül Magyar Lajos és Jeck Ferenc után Szoó József is itt hagyott bennünket.

 

Isten nyugosztalja Dodit!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik