Futsal: háromnapos összetartáson az Eb-selejtezőre készülő válogatottunk

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.22. 10:55
null
Turzó József örül, hogy ismét együtt készül a válogatott (Fotó: Török Attila)
Debrecenben készül a magyar futsalválogatott, amely decemberben megkezdi szereplését a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőjének második szakaszában. Turzó József szövetségi kapitány sajnálja, hogy felkészülési mérkőzéseket nem tudnak játszani, ám örül, hogy hosszú idő után ismét együtt edzhetnek a keret tagjai.

 

Október 20. és 23. között Debrecenben edzőtáborozik a futsalválogatott. A magyar együttes szeptemberben tudta meg, mely csapatokkal kell megmérkőznie az Eb-részvételhez. A selejtezőcsoportunkba Kazahsztán, Fehéroroszország és az Izrael–Ciprus pótselejtezős párharc leendő győztese került.

„Sajnos edzőmeccseket nem tudunk játszani az ismert körülmények miatt, de annak is örülünk, hogy hosszú idő óta végre ismét összegyűlhetett a keret – idézi a Hajdú-bihari Napló Turzó Józsefet, a válogatott szövetségi kapitányát. – Nagyon régen találkoztunk, sok elvégzendő feladatunk van. Nem csak az eddig kialakult gárda törzsét nézzük meg, hanem több olyan játékost is, akik még szóba jöhetnek a kvalifikációs mérkőzéseken. Szeretnénk mindenkivel gyakorolni a szerintem jól működő taktikai dolgokat, újra átismételni, finomítani azokat. Egy-egy új elemet is átveszünk, hogy a selejtezőn sikeresek legyünk, mert ott akarunk lenni a hollandiai Európa-bajnokságon. Nagyon nehéz lesz, mert nem volt szerencsénk a sorsolásnál, de motiváltak vagyunk, és azért dolgozunk, hogy sikerüljön.”

Turzó József keretében csak magyar klubokban játszó futsalosok szerepelnek.

„Abból a szempontból ez mindenképpen előnyt jelent, hogy a bajnokság kiírása is igazodik a válogatott programjához, így mindent könnyebb leszervezni. Viszont annyiból hátrányt jelent, hogy például Dróth Zoli, Dávid Ricsi vagy Rábl Jani erősebb ligákban olyan tapasztalatokkal gazdagodtak és olyan versenyhelyzetben voltak, ami az egyéni fejlődésüket nagyban elősegítette. Ettől függetlenül szerintem a magyar NB I jelenleg nagyon kiegyenlített, ez mindenképpen jó nekünk. Színvonalas munka folyik a kluboknál, amelyek rendszeresen segítenek minket, hiszen rendelkezésünkre bocsátják a játékosaikat, akik jó állapotban érkeznek a válogatotthoz” – tette hozzá a kapitány.

A mieink első ellenfele a legutóbbi Eb-n negyedik helyen végző Kazahsztán lesz idegenben – jelen állás szerint december 9-én.

A nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb csoportmásodik kijut az Eb-re. A maradék két csoportmásodik 2021 novemberében megküzd egymással az utolsó kiadó helyért. Mindhárom ellenfelünkkel kétszer-kétszer csapunk össze. A 12. futsal Európa-bajnokságnak 2022 januárjában és februárjában Hollandia ad otthont. Ez lesz a sportág első 16 csapatos kontinensviadala. Magyarország a selejtező első körében az első helyen végzett csoportjában – megelőzve Litvániát, Törökországot és Észak-Írországot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik