FIFA-világranglista: 13 helyet visszaesett a válogatott, így 43.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.17. 10:14
null
Válogatottunk bukaresti és amszterdami „padlófogása” a ranglistán is meglátszik (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar labdarúgó-válogatott 13 helyet visszacsúszva a legutóbbi, szeptemberi világranglistához képest jelenleg a 43. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos rangsorában.

 

Az élen továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok állnak, a második helyen immár a németek vannak, akik megelőzték Argentínát. Az albiceleste után egy másik dél-amerikai válogatott, Kolumbia, majd Belgium, Uruguay és Svájc következik. A mieinkkel egy vb-selejtezőcsoportban szereplő hollandok – az Eb-2. Olaszországgal együtt – Angliát megelőzve a 8. helyen találhatók. A 2014-es vb-házigazda Brazília a 11.

Az előző ranglistához képest az első 50-ből Montenegró (–27) mellett Magyarország és Albánia esett vissza a legjobban, egyaránt 13 helyet. Magyarország a Zöld-foki-szigetek és Japán között található a sorban.

A top 10-be Svájc (7.) és Anglia (10.) került be, köszönhetően príma vb-selejtező hajrájának, mindkét válogatott hét pozíciót javított. Brazília viszont kiesett a legjobbak közül, miként a horvátok is. A ranglistán egyébként is nagy volt a cserebere, ebben a tekintetben a listavezető spanyolok jelentik az állandóságot.

A legtöbb pontot ez előző ranglistához képest a skótok szerezték (164), míg a legnagyobb előrelépés (33 hely) Moldováé, amely a 129. helyről előrelépve lett a 96. A legtöbb pontot Montenegró (182) veszítette el, a legnagyobbat (31 hely) Új-Kaledónia zuhant, és már csak a 126.

EGY KIS JÁTÉK: A 3. KALAPBAN LENNÉNK AZ EB-SELEJTEZŐ SORSOLÁSÁN

Bár az UEFA még mindig nem közölte, hogy milyen eljárással hajtja végre a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatát, a leginkább valószínűsíthető, hogy kilenc hat-, illetve ötcsapatos csoportba sorolják a válogatottakat, az első kettő egyenes ágon jut ki, akárcsak a legjobb harmadik, míg a maradék nyolc harmadik pótselejtezőn dönti el, melyik négy jusson ki a rendező Franciaország (14. legjobb európai a FIFA-világranglistán) mellé.

Lehet, hogy végül más rendszer mellett döntenek, és ha ez a módszer is marad, akkor sem biztos, hogy a FIFA világranglistája alapján kerülnek be a kalapokba a válogatottak. Sőt abban teljesen biztosak vagyunk, hogy nem az októberi ranglista lesz az alap, de eljátszhatunk a gondolattal, hogy ha most lenne a sorsolás, és a kilenccsoportos rendszerben ki hova lenne besorolva. A magyar válogatott harmadik kalapos.

1. KALAP: 1. Spanyolország, 2. Németország, 3. Belgium, 4. Svájc, 5. Hollandia, 6. Olaszország, 7. Anglia, 8. Portugália, 9. Görögország

2. KALAP: 10. Bosznia-Hercegovina, 11. Horvátország, 12. Oroszország, 13. Ukrajna, (a 14. Franciaország rendezőként ott lesz az Eb-n), 15. Svédország, 16. Dánia, 17. Csehország, 18. Szerbia, 19. Románia

3. KALAP: 20. Szlovénia, 21. Skócia, 22. Örményország, 23. Törökország, 24. MAGYARORSZÁG, 25. Wales, 26. Izland, 27. Norvégia, 28. Ausztria

4. KALAP: 29. Montenegró, 30. Albánia, 31. Írország, 32. Finnország, 33. Szlovákia, 34. Izrael, 35. Lengyelország, 36. Bulgária, 37. Fehéroroszország

5. KALAP: 38. Macedónia, 39. Azerbajdzsán, 40. Észak-Írország, 41. Moldova, 42. Észtország, 43. Grúzia, 44. Litvánia, 45. Lettország, 46. Luxemburg

6. KALAP: 47. Ciprus, 48. Kazahsztán, 49. Málta, 50. Liechtenstein, 51. Feröer, 52. Andorra, 53. San Marino, 54. Gibraltár

FIFA-VILÁGRANGLISTA, 2013. OKTÓBER
1. (1.) Spanyolország 1513 pont
2. (3.) Németország 1311
3. (2.) Argentína 1266
4. (5.) Kolumbia 1178
5. (6.) Belgium 1175
6. (7.) Uruguay 1164
7. (14.) Svájc 1138
8. (9.) Hollandia 1136
(4.) Olaszország 1136
10. (17.) Anglia 1080
11. (8.) Brazília 1078
12. (16.) Chile 1051
13. (13.) Egyesült Államok 1040
14. (11.) Portugália 1036
15. (12.) Görögország 983
16. (18.) Bosznia-Hercegovina 925
17. (19.) Elefántcsontpart 917
18. (10.) Horvátország 901
19. (15.) Oroszország 874
20. (26.) Ukrajna 871
21. (25.) Franciaország 870
22. (20.) Ecuador 862
23. (24.) Ghána 860
24. (21.) Mexikó 854
25. (22.) Svédország 850
26. (23.) Dánia 824
27. (32.) Csehország 783
28. (43.) Szerbia 778
29. (31.) Románia 767
30. (29.) Szlovénia 752
31. (33.) Costa Rica 744
32. (28.) Algéria 741
33. (36.) Nigéria 724
34. (40.) Honduras 720
35. (63.) Skócia 715
36. (35.) Panama 702
37. (36.) Venezuela 692
38. (55.) Örményország 687
39. (34.) Peru 686
40. (49.) Törökország 670
41. (38.) Mali 668
42. (44.) Zöld-foki-szigetek 662
43. (30.) MAGYARORSZÁG 636
44. (42.) Japán 634
(52.) Wales 634
46. (54.) Izland 633
47. (39.) Norvégia 632
(46.) Tunézia 632
49. (41.) Paraguay 613
(48.) Irán 613
51. (50.) Egyiptom 610
52. (51.) Burkina Faso 598
53. (47.) Ausztria 596
54. (27.) Montenegró 584
55. (57.) Üzbegisztán 582
56. (58.) Dél-Korea 569
57. (53.) Ausztrália 564
58. (45.) Albánia 563
59. (61.) Kamerun 554
60. (59.) Írország 550
61. (70.) Líbia 540
(68.) Dél-Afrika 540
63. (56.) Finnország 538
64. (66.) Szenegál 530
65. (60.) Szlovákia 528
66. (69.) Izrael 515
67. (71.) Zambia 513
68. (76.) Guinea 512
69. (65.) Lengyelország 503
70. (73.) Jordánia 502
71. (82.) Egyesült Arab Emírségek 496
(62.) Bolívia 496
73. (72.) Sierra Leone 493
74. (84.) Kuba 492
75. (77.) Togo 488
76. (64.) Bulgária 487
77. (74.) Marokkó 478
78. (87.) Dominikai Köztársaság 474
79. (67.) Új-Zéland 470
80. (78.) Haiti 464
81. (85.) Trinidad és Tobago 457
82. (78.) Jamaica 456
83. (80.) Fehéroroszország 441
84. (83.) Gabon 438
85. (81.) Uganda 431
86. (75.) Macedónia 430
87. (91.) Kongói Demokratikus Köztársaság 411
88. (107.) Azerbajdzsán 407
89. (93.) Salvador 404
90. (86.) Észak-Írország 399
91. (92.) Kongó 394
92. (96.) Omán 381
93. (89.) Angola 380
94. (90.) Benin 378
95. (93.) Etiópia 376
96. (129.) Moldova 369
97. (99.) Kína 365
98. (104.) Botswana 354
99. (88.) Észtország 351
100. (97.) Grúzia 350
101. (109.) Szaúd-Arábia 338
102. (101.) Zimbabwe 328
103. (112.) Litvánia 323
(105.) Irak 323
105. (108.) Katar 313
106. (114.) Libéria 312
107. (113.) Észak-Korea 310
(103.) Közép-Afrika 310
109. (109.) Kuvait 307
110. (102.) Niger 306
111. (106.) Kanada 296
112. (100.) Guatemala 294
(111.) Antigua és Barbuda 294
114. (130.) Guyana 286
115. (116.) Mozambik 282
116. (117.) Tádzsikisztán 280
117. (115.) Lettország 277
118. (118.) Kenya 274
119. (98.) Egyenlítői-Guinea 273
120. (122.) Saint Vincent és Grenadine-szigetek 271
121. (120.) Libanon 267
(124.) Burundi 267
Vastaggal szedtük a 2014-es világbajnokságra kijutó válogatottakat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik