Feröeri–magyar: Storck szerint elég csatár volt a pályán

Vágólapra másolva!
2016.09.07. 14:40
null
Bernd Storck a hazaérkezés után (Fotó: Koncz György)
Hazaérkezett a kedd este Feröeren világbajnoki selejtezőn 0–0-s döntetlent játszó magyar labdarúgó-válogatott. Bernd Storck szövetségi kapitány a Liszt Ferenc repülőtéren néhány percben a sajtó rendelkezésére állt.

 

„Tény, hogy nem játszottunk jól, ezt megbeszéltük a játékosokkal, ismerjük az okokat is, tudjuk, mik a teendőink a továbbiakban” – fogalmazott Bernd Storck, hozzátéve: sok okból kifolyólag (például idény eleje, rövid felkészülési idő) a csapat tagjai nincsenek olyan kondícióban, mint amilyenben az Európa-bajnokságon voltak.

„De ez nem mentség, mint ahogyan az sem, hogy az időjárási körülmények sem voltak ideálisak” – folytatta a kapitány, akitől a Nemzeti Sport megkérdezte: volt-e valami konkrét oka annak, hogy nem küldte pályára a feröeriek ellen tavaly idehaza két gólt szerző Böde Dánielt, akitől előzetesen tartott is az ellenfél?

Válaszában Storck megemlítette: kiindulhatunk abból is, hogy a legutóbbi feröeri meccsen meg Szalai Ádám futballozott fantasztikusan, ő döntötte el a három pont sorsát…

A kapitány szerint elegendő támadó volt a keretben, a végjátékban négyen is a pályán voltak, kitartóan próbálkoztak a gólszerzéssel – a gond inkább abból adódott, hogy kevés helyzetet sikerült kialakítani, a kapuig vezető úton többnyire nem a legjobb megoldást választották a játékosok.

„Nehéz meccset vívtunk egy erős ellenféllel, ezt el kell fogadni – szögezte le Storck. – Hogy romlottak-e az esélyeink? Ezt nem jelenthetjük ki, hosszú még az út, a továbbjutás csak jövőre dől el, és most a következő feladatra kell összpontosítanunk. Legközelebb Svájccal játszunk idehaza, egy olyan csapattal, amely legyőzte a portugálokat, szóval látjuk, hová kell fejlődnünk… Mindent el kell követnünk, hogy azt a mérkőzést megnyerjük.”

„Nem volt különösebb probléma a védekezéssel, ezzel együtt természetesen van még miben javulnunk a következő találkozókig – mondta az mlsz.hu-nak Fiola Attila. – Ez volt az első mérkőzésem az Eb-n elszenvedett sérülésem óta, de nem éreztem semmit abból a sérülésből, ezen a meccsen igazolódott, hogy immár teljesen egészséges vagyok, és készen állok a játékra.”

VB 2016, SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, B-CSOPORT

2016. szeptember 6., kedd
Feröer–Magyarország 0–0

Andorra–Lettország 0–1 (Sabala 48.)
Svájc–Portugália 2–0 (Embolo 24., Mehmedi 30.)

2016. október 7., péntek
20.45: Magyarország–Svájc

20.45: Lettország–Feröer
20.45: Portugália–Andorra

2016. október 10., hétfő
20.45: Lettország–Magyarország

20.45: Andorra–Svájc
20.45: Feröer–Portugália

2016. november 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Andorra

20.45: Portugália–Lettország
20.45: Svájc–Feröer

2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália

2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország

20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra

2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália

18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 1 1 2–0 +2 3
2. Lettország 1 1 1–0 +1 3
3. MAGYARORSZÁG 1 1 0–0 0 1
Feröer 1 1 0–0 0 1
5. Andorra 1 1 0–1 –1 0
6. Portugália 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik