Felejtsük el Dárdait! Pinyővel itt sem tartanánk! - önök írták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.15. 12:34
null
Dárdai és csapata megosztja a közvéleményt (Fotó: MTI)
Nálunk a közvélemény úgy változik, mint az időjárás. A bukaresti meccs után voltak szurkolók, akik életre szóló szerződést kötöttek volna Dárdai Pállal, a közösségi oldalakon pedig ezrek szerették volna maradásra bírni (több profilja is van a témának, amit összesen több mint 20 ezren kedvelnek). Aztán elég volt egy gyenge játékkal elért 1–0-s győzelem Feröeren, és máris kritikák kereszttüzébe került a kapitány és csapata. Ahogy önök látták – ellenük és mellettük, kommentelőink üzeneteiből válogattunk...

 

BIZTOS, HOGY MOST IS DÁRDAI VOLT A KAPITÁNY? – PESSZIMISTÁK

keksz
– Felejtsük el gyorsan ezt a Dárdait. Pinyőt sem szeretném, de ez sehová sem vezet. Ez a csapat lefocizott minket, és mi azt sem tudtuk, mit kellene játszani. Igaz, labda nélkül nehéz.

keepersnightmare
– Nem mondom, hogy nem jobb Dárdai, mert külföldi mentalitást hoz, de nem sokkal! Most is ugyanúgy sumákol a csapat, mint korábban, focizni meg nem tudunk, csak szökőévente... És akkor igen, akkor láttam még focit, Egervárival, és nem nyalni akarom, vagy valami, de az tényleg jó volt, ha nem is sokszor! Törököket is megvertük! Mégsem ért semmit a végére, mert a hollandok meg a svédek mégis elpics…tak a végén, meg a románok is.

Ilony
– Biztos, hogy most is Dárdai volt a szövetségi kapitány, nem egy drón? Semmi sem látszott abból a tűzből, ami egy országot lázba hozott az előző mérkőzésen. Szalai teljesítménye komolyan aggasztó, ilyen rosszul senki sem kezeli a labdát a világon!

jani1581206
– Pali, most hagyd abba. Ha ilyen taktikát tudsz kidolgozni és ilyen játékosokat berakni, akkor nem kell bosszantani bennünket.

hofélia
– A románok ellen azt hittem, egy új, jobb válogatottat látok. Most sajnos újra a régi, harmatgyenge válogatottat láttam. Az utolsó 10 percben azért szurkoltam, hogy adjon egy gólt Feröer. Nem érdemeltük meg a győzelmet. Nevetséges ez a csapat.

babo410
– Az a vicc, ha a feröeriek be tudnák tenni rendesen a lasztit, akkor simán kiegyenlítettek volna minimum. Csak a hosszabbításban vagy 3 lehetőséget baltáztak el. És ez ránk nézve szégyen. Az az igazság, hogy a feröeriek sokkal többet tettek azért, hogy gólt szerezzenek. Nem jött össze nekik, mert ennyire gyengék, de ha csak az utolsó passzok pontosabbak, most nagyon éghetne a pofánk. Ezt a meccset nem mi nyertük, hanem Feröer bukta el. És ez tény, sajnos.

szoso
– Hát ennyire rém gyenge produkciót rég láttam magyar csapattól. Középálya semmi… Tőzsér még úgy-ahogy jó volt, azt lehozta Dárdai… Be is szorultunk rendesen, sajnos Szalai is, a gólján kívül semmi…

NeymarMessiSuarez
– Hát ez borzalmas volt. Európa top 10-es leggyengébb csapatainak egyikét győztük le egy mázlis góllal, ez szégyen. Aki komolyan gondolja, hogy helyünk lenne a Eb-n, az bolond. Egyszerűen versenyképtelen a válogatott már az EU-középmezőny aljával is.

rbalu
– A feröeriek sokkal szebben játszottak, mint mi. El vagyunk maradva mindenkitől. Nem futunk, nem tudunk passzolni, nem tudunk futballozni. Az eredmény legalább jó. A mutatott, illetve nem mutatott játék viszont rémes. Szalait ki kell tenni a csapatból, semmit sem csinál. Pintérnek ez az egy jó húzása volt, hogy nem hívta be. Hol van Kovács I., Kleinheisler? Velük mi van? Gera helyére Kovács bőven beférne.

herlius
– Na most én egy dolgot nem értek. A Pali ugye nyilatkozta, hogy a románok teljesen elkészültek az erejükkel a bukaresti meccs második félidejére. Furcsa mód három nappal később mégis simán nyernek Finnországban, mi viszont 60 perc után a se…ünkön vettük a levegőt a feröeriek ellen, akik „állítólag" a meccseik végére elfáradnak. Ehhez képest folyamatosan métereket vertek a játékosainkra, elképesztően korszerű, gyors támadásokat vezettek, és csak rajtuk múlott hogy nem három ponttal gazdagodtak. Tehát más csapatoknál nincs savasodás, ez csak valami specifikusan magyaros jelenség?

wapi
– Ez a lassú, körülményes Szalai, nem is értem, hogy játszik egy német csapatban. Egy labdát nem tudott meg tartani, még jó hogy egy méterre állt a kaputól, azt hittem, ez is el pattan.

num052
– Tisztelt MLSZ !
Szeretném a hozzájárulásukat és a kinevezésüket kérni a szöv. kapit. posztra. 1 Ft-ért csinálnám, sőt a jelenlegi MLSZ-t megszüntetném, Magyarországon a sok léhűtőt, aki a fociból megél, elzavarnám dolgozni!!!! Vissza az amatőr focit, és már lehetne keresni az óvóbácsikat, lakatos, mérnök és egyéb civil foglalkozású, de focizni szerető tehetségeket. Akkor nem kell a kifogásokat keresni, egyszerűen bármilyen amatőr csapat is megütné ezt a szintet. Várom az MLSZ felajánlását, illetve az amatőr foci visszaállítását. Még valami! Segítsetek a tehetségek felkutatásában!!!!!

donpista
– Röviden, ez egy mákos győzelem volt, mert nem sok közünk volt a mérkőzéshez. A vendéglátók sokkal szervezettebben és taktikusabban futballoztak, erőnlétben és mentalitásban is jobbak voltak, csak éppen szerencséjük nem volt. Szerencsénkre. Mi lett volna, ha nem félamatőrök lettek volna? Hát nem a Zsuzsinak kellene a műfüvet hibáztatni, mikor pont ő hozzá van szokva! Egyébként a talajnak semmi köze nem volt a magyarok iszonyatosan gyenge teljesítményéhez, és aki azt állítja, hazudik! A Dárdai Pali ezen a meccsen döbbent rá, hogy milyen társaságot vett át, én pedig továbbra is azon a véleményen vagyok hogy nincsen egységes csapatunk, nincs megoldva a fontosabb posztok betöltése, nincs folyamatos összjáték, rengeteg hiba van a csapatjátékban… Szóval Palinak fel van adva a lecke, mert a finnek ellen egy ilyen teljesítmény katasztrofális vereséghez vezethet, pedig azt a meccset be kellene húzni.

masterpilu
– Nálunk is ezt kellene csinálni, Vargát a Tescóba, Szalait a gyárba három műszakba, oszt szabadidőben lehet focizgatni. Lehet, jobban menne.

PINTÉRREL JOBB LENNE? – OPTIMISTÁK

MikaHerra
– Tényleg nem értem sok ember megnyilvánulását! Romániában hoztunk egy bravúros döntetlent, és már mindenki Palit akarta a magyar foci istenének, egész életére! Most volt egy nagyon gyenge meccsünk, ahol bár nem játszottunk szépen, és szenvedve, nyögve igyekeztünk valahogy kihúzni az egygólos vezetéssel, és mindenki, vagy legalább is sokan leszednék Dárdairól a keresztvizet! Ez van, gyerekek! Akárhogy is nézzük, egy meccs alatt nem lehet csodát tenni! Bukarestben azért volt némi extra motiváció is, amihez jó Pali intelligenciája és mentalitása, ezzel menthettünk egy pontot. Feröer az más. Kis csapat, brusztolós, lelkes, egyáltalán nem profi, hanem a lelkesedéséből él, amennyire tud, és kemény, kényelmetlen ellenfél, nem csak nekünk, másoknak is! Pali pedig még tapasztalatlan edző! Senki sem gondolhatta komolyan, hogy hibátlanul fog dolgozni. Neki is meg kell fizetni a tanulópénzt, és bizony kellenek a csalódások, kudarcok is, mert abból lehet tanulni. Igaz, ehhez kell némi értelmi képesség, de Paliban ez megvan, és biztos vagyok abban is, hogy a helyén tudja kezelni a dolgokat! [...] Ja, és a legnagyobb tanulság az egészből, hogy Dárdai egyelőre a három meccs után menjen csak vissza Berlinbe tanulni, fejlődni, mert van mit tanulnia még (gondolom, ezt ő maga is tudja), jelenleg nem „kész” edző, de éppen ezért nem is lenne szabad ennyire megrángatni. Örüljünk, hogy ennyire is elvállalta, és a bukaresti hangulat miatt azt gondolom, már megérte, mert látszott végre, hogy kemény, következetes munkával még ezekből a falábú aranyifjakból is lehet értelmes csapatot kovácsolni! Az út ki lett jelölve, végig kell menni rajta a buktatókkal együtt!

almodopelikan01
– wapi, ez a lassú körülményes Szalai lőtt egy gólt, meg szerzett egyet Bukarestben is (még ha tévesen nem is adták meg – a szerk.), meg lefoglalt két-három védőt, mivel ez a dolga.

szemil
– Az északírek nagyon hálásak Pintérnek, mert felhozta a focijukat olyan szintre, ahol talán még sohasem volt. Persze ez a vér gyenge csoport is magáért beszél. Aki meg most Dárdait okádja, gondolkozzon el, hogy szinte ugyanazzal a kerettel mit produkál eredményességet illetően, és Pintér mit produkált volna. Az utóbbival meggyőződésem, hogy a mai meccs után már nem lenne miről beszélni. El kell fogadni, hogy gyenge a válogatottunk.

CSDBCN1
– Akik itt fikáznak meg csúfolkodnak, azok hol voltak, amikor az utóbbi 20 évben legalább 30-szor elmondhattuk, hogy „jól játszottunk de nem nyertünk". Most sz…rul játszottunk, de nyertünk. Kész, ennyi, el kell felejteni. A srácok remélem, már eszik a delfinpacalt.

eisenlazci
– Ugyan már, emberek, az már évtizedek óta tudott, hogy nem tudunk focizni, de ha azt vesszük figyelembe, hogy két egymást követő idegenbeli meccsen hoztunk négy pontot, és úgy, hogy mindkét meccsen gólt is rúgtunk, ne legyünk mar elégedetlenek.

Dalvass
– Nézzük a pozitívumokat! Legalább 90 percen keresztül hallhattuk a feröeri rezesbandától a Boney M. együttes méltán elfeledett Babylon c. számát.

MINDEN RENDBEN? – OPTIMISTA ÉS PESSZIMISTA

VasasFun
– Feröer– Magyarország 0:1
Pesszimista értékelés: Szörnyű, illúzióromboló meccs, besz…ri, óvatoskodó játékkal, fölénybe kerülő és domináló kis csapattal. Labdabirtoklásban, lelkesedésben fölénk kerekedtek, és foggal-körömmel (csatár helyett védőt behozva) kiszenvedett sovány győzelem.

Optimista értékelés: Győztünk!!! Ráadásul viszonylag hamar megrúgtuk a győztes gólunkat, tehát nem kellett fejetlenül és kockáztatva támadnunk. Éppen ezért ezúttal elég volt már egy csatár is a második félidőben, hiszen rúgni már nem kellett gólt, kapni meg nem kaptunk, és bár a végén jöttek a feröeriek, a mérkőzés alatt túl sok helyzetet nem dolgoztak ki. Van négy pontunk, minden rendben!

Van négy pontunk.... Minden rendben????

 

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR 3. FORDULÓ

FERÖER–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–1)
Tórshavn, Tórsvollur Stadion. V: Kulbakov (fehérorosz)
FERÖER:
Nielsen – V. Davidsen, Nattestad, Gregersen, Naes – S. Vatnhamar (Sörensen, 81.) Benjaminsen, Holst (Bartalsstovu, 69.) – Olsen, Hansson – Edmundsson (Hansen, 76.) Szövetségi kapitány: Lars Olsen
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Simon K., Juhász, Kádár, Korhut – Gera, Varga J., Tőzsér (Kalmár, 73.), Dzsudzsák – Szalai (Priskin, 84.), Nikolics (Fiola, 46.). Szövetségi kapitány: Dárdai Pál
G: Szalai (21.)
A CSOPORT MÁSIK KÉT KEDDI EREDMÉNYE
FINNORSZÁG–ROMÁNIA1 0–2 (0–0)
G:
Stancu (54., 83.)
GÖRÖGORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 0–2 (0–1)
G:
Ward (9.), K. Lafferty (51.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 3 3 6–1 +5 9
2. Románia 3 2 1 4–1 +3 7
3. Finnország 3 1 1 1 4–4 0 4
4. MAGYARORSZÁG 3 1 1 1 3–3 0 4
5. Görögország 3 1 2 1–4 –3 1
6. Feröer 3 3 1–6 –5 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik