„Ezzel a terápiával még a magyar futballon is lehetne segíteni”

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 19:47
null
Rózsás Rita előadása Londonban
A Nemzeti Sport Online-on tavasszal két cikkünkben is felhívással fordultunk olvasóinkhoz, hogy amennyiben a labdarúgáshoz (is) köthető új módszerekkel, új megközelítési módokkal találkoznak környezetükben, melyek hosszú távon akár a magyar futballban is egyfajta szemléletváltást eredményezhetnek, akkor keressenek meg minket bizalommal. „Szemléletváltás” elnevezésű sorozatunkban ugyanis szeretnénk minél több ilyen példát bemutatni. Jelen cikkünkben – a szülők akadémiája és a futball-karakterfejlesztés után – egy nem csak a futballban használható terápiás módszerrel, a sportkineziológiával foglalkozunk a terület Angliában, Norwichban élő magyar képviselője, Rózsás Rita segítségével.

KINEZIOLÓGIA, SPORTKINEZIOLÓGIA – A TUDOMÁNYOS HÁTTÉR

Kinézis mint mozgás, logosz mint tudomány – vagyis ha a szó szoros értelmében akarjuk lefordítani a görög eredetű szót, akkor a kineziológia a mozgás tudománya. Az emberi és állati mozgás, teljesítmény és működés tanulmányozásának tudománya, amely alkalmazza többek között a fiziológia, a pszichológia és a táplálkozástudomány eredményeit.

„Miközben a csodára vársz” – a sportkineziológia alapja, 
hogy az érzelmekre, az attitűdre is próbál hatni
„Miközben a csodára vársz” – a sportkineziológia alapja, hogy az érzelmekre, az attitűdre is próbál hatni

Kétfajta kineziológia létezik. Az egyik a humán kineziológia, amely a fizikai teljesítmény, az állóképesség és a terhelhetőség vizsgálatával, az erőnlét megőrzésével, a mozgáskultúra fejlesztésével, inak, izmok mozgásával, rehabilitációjával foglalkozik.

A másik válfaj az alkalmazott vagy holisztikus kineziológia, amely egy alternatív gyógymód. Izomfeszültség vizsgálata alapján állapítja meg, hogy a testben hol található stressz, ami befolyásolja az izmok, s azáltal a test optimális működését, valamint hogy melyik kiegyensúlyozó technikát kell alkalmazni ennek kezelésére. A sportkineziológia pedig ennek az egyik ága (összesen van nagyjából negyven), kimondottan a sportolókkal, az ő felkészülésükkel, sérülés utáni rehabilitációjukkal foglalkozik. Ez új ágnak számít a mozgás tudományán belül.

Mi izomtesztelést használunk annak megállapítására, hogy a testen belül hol található a probléma, és az milyen személyre szabott terápiát igényel. A probléma valódi okát a hozzánk forduló egyén izmainak tesztelésével keressük meg. Azt vizsgáljuk, hogy egy adott izom tart-e vagy sem. Ebből az információból megyünk aztán tovább és követjük a saját protokollunkat. A terápia mindig beszélgetéssel kezdődik, mert tisztában kell lennünk a háttérrel, az érzelmi oldallal, hogy mi történt akkor, amikor a sérülés megtörtént. Ez a holisztikus mivoltja a kineziológia ezen válfajának, hogy feltárjuk az okokat, miért pont az a testrész, miért pont akkor sérült meg, és a többi” – mutatta be a módszer alapjait Rózsás Rita kineziológus, a brit kineziológiai szövetség igazgatósági tagja.

A szakember hangsúlyozta, a holisztikus kineziológia az egészség háromszögére épül: a test (fiziológia), az érzelmek (pszichológia) és a táplálkozás (biokémia) egyensúlyára, mert ha ez a három rész egyensúlyban van, akkor vagyunk egészségesek.

Rózsás Rita kifejtette, azon dolgozik, hogy a kineziológiát bevezessék, és minél szélesebb körben elterjesszék a sporton belül, hogy ugyanolyan természetes legyen a sportkineziológusok foglalkoztatása, mint a fizioterapeutáké. Tapasztalata és meggyőződése, hogy nagyszerű eredményeket lehet elérni a kineziológia rendszeres használatával a sérülések utáni rehabilitáció terén is. Magyarországon és Angliában dolgozott már futballistákkal, kézilabdázókkal, maratoni futókkal, és páciensei között jelenleg is van profi krikettjátékos, valamint küzdősportokat űző sportoló is. Ugyanakkor azon dolgozik, hogy kiépítse a kapcsolatot klubokkal, illetve sportági szakszövetségekkel is.

Ezért kereste meg Rózsás Rita többek között a Magyar Labdarúgó-szövetséget (több magyar sportági szakszövetség mellett), vagy például lakóhelye, az angliai Norwich Championshipben szereplő csapatát is, de a labdarúgás kevésbé nyitott a kineziológiára. Viszont e hónap elején a nagyszabású, kétnapos londoni sport- és rehabilitációs expón is azzal a céllal tartott előadást, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye a kineziológiát, mint – az ő szavaival élve – „legális teljesítményfokozó” és rehabilitációs módszert.

KELETI GYÓGYÁSZAT, REAKTÍV IZMOK KEZELÉSE – A TERÁPIA GYAKORLATI OLDALA

A kineziológiáról amit még mindenképpen tudni kell, hogy teljesen személyre szabott. Van egy alap protokoll, de ezen túl minden egyes terápiás foglalkozás minden egyes hozzánk forduló embernél más és más, mert mindig az adott személynél az adott helyzetben legmegfelelőbb megoldásra törekszünk. Az első néhány alkalommal általában az érzelmekkel kell dolgozni, mert a profi sportolók iszonyatosan stresszesek, ami fakadhat akár teljesítménykényszerből, az edző vagy a sportoló saját túl nagy elvárásaiból” – fogalmazott a terápia gyakorlati részével kapcsolatban Rózsás Rita, aki szerint sok esetben már az érzelmi stressz feloldásával is lehet enyhíteni, megszüntetni fájdalmakat. Ez a terápia érzelmi oldala.

„A CHELSEA ÉS A PSG OTT VOLT, MAGYARORSZÁGRÓL TERMÉSZETESEN SENKI SEM JÖTT EL”

Július elején, Londonban, az ExCel kiállítóközpontban rendezték meg az Elite Sports and Rehabilitation Expót, amelyen Rózsás Rita a sportkineziológia kiállítójaként vett részt.

A kiállítás első napján a „Kineziológia mint legális teljesítményfokozó” címmel tartott bemutatót a magyar szakember, majd a második napon az úgynevezett pszichés „önszabotázs” témakörében adott elő.

„Összesen nagyjából hétezer látogató volt a kiállításon a két napon – számolt be az eseményről Rózsás Rita. – A mi standunknál folyamatosan érdeklődtek a különböző szakterületek képviselői, fizioterapeuták, masszázsterapeuták, orvosok, edzők. Jó néhány futballklub is képviseltette magát a kiállításon, így ott volt például Angliából a Chelsea, a Brighton, a Fulham, a Reading és a West Ham képviselője, Franciaországból a PSG-é, de érkeztek Németországból, Spanyolországból, sőt még Malajziából is. Magyarországról »természetesen« nem találkoztam senkivel, annak ellenére sem, hogy számos helyre küldtünk meghívókat, viszont Angliában élő magyarokkal találkoztam, illetve velük a jövőben is tartom a kapcsolatot. Ez kimondottan egy elit, professzionális sportolókra szakosodott szakmai kiállítás volt a sportrehabilitáció és teljesítményfokozás témaköréhez kapcsolódóan. Sok érdekes újdonságot mutattak be, a kiállítók között egyedüliként képviselhettük a magyar »színeket.«”

„A másik, vagyis a fizikai oldal egyik alapja a keleti gyógyászat. Ez azt jelenti, hogy megtalálható a terápiában az akupresszúrás pontok kezelése masszírozással, a fejen lévő pontok tartása. Aztán ide tartozik a reaktív izmokkal való munka” – folytatta a szakember, aki ki is fejtette, mit jelentenek a reaktív izmok.

„Amikor valamilyen fizikai trauma éri az izmot, stressz és érzelmi probléma hatására, hosszan tartó rossz testtartás, vagy számunkra nem megfelelő ételek fogyasztása esetén alakul ki az izmok reaktivitása. Ezek felborítják az izmok egymással finoman összehangolt munkáját, ami fájdalommal, görccsel, rángásokkal, szúró fajdalommal jár. Minden sérülésnek marad nyoma, van következménye akkor is, amikor már a sérülésből fizikailag felépültünk. Nem tartanak már úgy az ínszalagok, az izmok munkája sem tökéletes, ennek következtében pedig a sérült rész izmának mentesítésére, a vele együtt dolgozó izmokra jóval nagyobb nyomás nehezedik – ergo nagyobb lesz az esélye egy újabb sérülésnek. Vegyünk konkrét példának egy krikettjátékost. Hiába épült fel fizikailag a korábbi vállsérüléséből, azt követően nem tudott ugyanúgy dobni, mint a sérülés előtt, mert a vállában lévő elülső izmok nem működtek ugyanúgy, mint korábban, mivel a váll hátsó izmai átvettek bizonyos szerepeket a sérült testrésztől. A sérülés körüli izmok pedig így gyengébbek lesznek, ezért a dobásnál hiába van meg a szemizom-koordináció, egyszerűen nem megy ugyanoda a labda, mint korábban, nem úgy sül el a dobás. Pár centivel a cél fölé vagy mellé megy, pedig tudja, látja, hogy hova kellene dobnia, de nem úgy sikerül. Vagy például akár ennek is lehet a következménye, amikor a futballista az üres kapuval szemben méterekkel fölé vagy mellé rúg."

A legjobb a kineziológiában, hogy nincs semmilyen mellékhatása, nincsenek gyógyszerek, mi, mint kineziológusok nem diagnosztizálunk, nem gyógyítunk, mert nem vagyunk orvosok, mi egy terápiát végzünk. Nekünk a test az izmokon keresztül ad jelzéseket, hogy hol vannak stresszek, blokkok, elakadások. Ezek kezelésére, egyensúlyba hozására pedig megvannak a technikáink, hogy az izmok újra ideálisan működjenek, a fájdalmak elmúljanak. És ez sportágtól független, mert a sérüléseket és az izmokat ugyanúgy kell kezelni. Ettől függetlenül a személyes szívszerelmeim a csapatsportok.

Meggyőződésem, ha egy csapat minden tagja kéthetente egyórás kineziológiai kezelésen részt venne, ami ugyanúgy a felkészülési rutin része lenne, mint az edzések, akkor az eredményeket tekintve a határ a csillagos ég, legyen szó akár magyar futballról is.”

HA A FEJEKBEN REND VAN…

Rózsás Rita a kineziológia fizikai oldala mellett a pszichés részről is beszélt. Arról, hogy ha az egyén vagy egy csapat pszichésen felszabadult, akkor sokkal jobb teljesítményre lehet képes – a sportkineziológiának ez is a célja, hogy felszabadítsa a sportolókat a rajtuk lévő nyomás alól és görcsök nélkül a sérülések kockázata is csökken.

Erre hozta fel példaként a portugálok elleni Eb-meccsünket, melyen rajtunk már semmilyen nyomás nem volt az első két, jól sikerült mérkőzés és a biztos folytatás tudatában, szemben a továbbjutásért küzdő portugálokkal, és így sokkal jobb teljesítményre voltunk képesek Cristiano Ronaldóékkal szemben, mint bármikor máskor, például a lisszaboni vb-selejtezőn, amikor ez a felszabadultság már nem volt meg, és ott már érvényesült is a papírforma.

„A saját praxisomban is az a tapasztalatom, hogy az a csapat, amelynél a fejekben rend van, képes a jó eredményre sztárjátékosoktól függetlenül is. Persze csodát a kineziológia sem tud tenni, de rendszeresen dolgozva a játékosokkal és az edzővel, nem kell éveket várni, hogy javuljanak az eredmények” – hangsúlyozta Rózsás Rita.

Ha környezetében ön is lát hasonló, újszerű kezdeményezést, amely példaértékű lehet a magyar labdarúgásban, új szemléletet képvisel, akkor írjon nekünk az nsonline@nemzetisport.hu címre „szemléletváltás” tárgymegjelöléssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik