Egy éve búcsúztunk az Eb-től – mire emlékszik és mit mondott akkor?

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 12:15
Napra pontosan egy évvel ezelőtt, Toulouse-ban, a nyolcaddöntőben, a Belgium elleni 4–0-s vereséggel fejeződött be labdarúgó-válogatottunk Eb-szereplése. Ennek apropóján egyrészt teszteljük olvasóink memóriáját egy kvízzel, az akkori történések mellett az azóta eltelt időszakra is rákérdezünk. Másrészt összeállítottunk egy kommentválogatást azokból a hozzászólásokból, amiket az Eb alatt írtak olvasóink a cikkeinkhez – a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságról szóló visszaemlékezéseink sorában most az olvasók hozzászólásaiból válogattunk. Ezzel zárjuk a magyar Eb-szereplésre való visszaemlékezések sorát. Az Andorra elleni világbajnoki selejtező tükrében (melynek kommentjeiből szintén válogatunk) persze keserédes az emlékezés, de ami akkor történt a magyar válogatottal, arra még így is jólesik visszagondolni. És még inkább álomszépnek tűnik…

KVÍZKVÍZ

KOMMENTVÁLOGATÁS AZ EB-RŐL

Az osztrákok ellen kezdődött (Fotó: NS-archív)
Az osztrákok ellen kezdődött (Fotó: NS-archív)

Ausztria–Magyarország 0–2

Fantasztikus volt, Uraim! Gratulálok a magyar válogatott minden egyes tagjának a csodás csapatmunkában elért győzelemért! :)
(christianbale)

Hihetetlen győzelem!!! GRATULÁLOK NEKTEK!!! Ez a generáció elindíthat egy folyamatot!! Na de irány az IKEA :D Kell vennem új foteleket új sarokülőt, új ruhaszárogatót :D mindent tönkretettünk haverokkal :D
(wilshere10)

Nem bírják elviselni Ausztriában, beleolvastam néhány osztrák hírportálba: „Vak bíró ellenünk fújt”, „A magyarok tisztességtelenül keményen játszottak” stb… Savanyú a szőlő, sógorok!
(Stopperos)


Nagyon szép győzelem volt !! SZALAI ÁDÁM SOKAT SZIDTALAK
1000 millió BOCSÁNAT !!!!! ISTEN ADJON ilyen vagy még jobb folytatást!!!!
(saxon70)

Oliver Kahn azt mondta a ZDF Tv-csatorna elemzésében a meccs után Szalai góljáról, hogy „einfach genial” – egyszerűen zseniális. Ugyanitt David Alaba igy nyilatkozott: „Ungarn hat ganz gut gespielt” – A magyarok egész jól játszottak…
(labanc205)

A második gólnál a fater megölelt, és sírt. Én is majdnem…
(mikeyy84)

Mosolyogva sétáltam az utcán büszke magyarként, és vagy tizenöten jöttek oda pacsizni vadidegenek, nem kellett mondanom, miért mosolygok, tudták. Büszke vagyok arra, hogy Magyar vagyok!
(Vajaskrumpli)

Óriási gratula minden egyes csapattagnak, akik ezt a csodálatos eredményt produkálták. Külön köszönet Storck kapitánynak, aki olyan csapatot alakított ki, amely megmutatta, hogy tudunk még focizni. Ma egy olyan játékot produkált, amit nagyon régen nem láttunk a magyar válogatottól! Vielen Dank, Herr Storck!
(donpista)

Az egészet nem értem! A feleségem az anyósommal telefonon vitatja a meccset, és sírnak örömükben, az apósommal együtt, a szomszédok a meccsről beszélnek, ja és közülük eddig még senki nem nézett soha focimeccset! Hihetetlen, köszönjük, fiúk!
(STeamSE)

S nyögte Storck bús hadát Bécsnek büszke vára! :-D Ha nem nyerünk több meccset az Eb-n, nekünk, akik Ausztriában dolgoznak, egy életre elég alapanyag osztrák kollégákat ugratni:-D KÖSZÖNÖM!
(gangstazoleee)

A mámor tovább fokozódott az Izland elleni csatával (Fotó: NS-archív)
A mámor tovább fokozódott az Izland elleni csatával (Fotó: NS-archív)


Izland–Magyarország 1–1

70 százalékban nálunk volt a labda? Ha ezt valaki két évvel ezelőtt mondja, beutalót íratok neki a Lipótmezőre.
(stothrugby)

Ez a Storck hihetetlen munkát végzett (Dárdai kezdte): összerakott egy CSAPAT-ot, így, nagybetűvel. 31 éve nem láthattunk önbizalommal focizó magyar labdarúgókat!
(stothrugby)

Nagyon nagy futballélmény volt megint! Szerintem simán lefociztuk a labancokat és Izlandot is! Nagyon régen láttam ennyire jó magyar válogatottat.:) Pedig egy két meccsen ott voltam személyesen. Most Németországban tudtam nézni a meccset, és csak annyit mondok, Thomas Doll-t majd szét vetette az ideg a teljesen jogtalan büntető után…
(Bacus)

Itt ebben a pöttöm magyar faluban a kocsmában sikoltoztak a lányok az örömtől, a fiúk pedig őrjöngtek… Ennyit a fociőrületről Magyarországon.
(marogep1)

A foci mostanában egy olyan játék, aminek a végén a magyarok mindig örülnek.
(Alvin02)

A magyar csapat ismét megmutatta, hogy semmi közük sincs a focinak nevezett sporthoz. Sikerült egy öngóllal döntetlent kiszenvedni a neve sincs Izlandiaktól. Portugália ellen nem lesz ilyen mákja a magyar csapatnak, és sima vereség lesz ennek a szenvedésnek a vége.:)
(GaryHind90)

A portugálokkal az Eb egyik legjobb meccsét játszottuk (Fotó: NS-archív)
A portugálokkal az Eb egyik legjobb meccsét játszottuk (Fotó: NS-archív)



Magyarország–Portugália 3–3

De jó nézni CR vergődését! Még a végén szívinfarktust kap.
(Hajni7)

Hisztianó most kapott agyvérzést…
(Diabolus)

Jó kis csapatot összerakott ez a Storck papa a szálkáson kuporgó, elhanyagolt srácokból, ők meg meghálálják! Köszi, urak!
(stothrugby)

Hihetetlen. Legtöbb lőtt góllal csoportot nyerni. Hihetetlen. Ezt nem gondoltam volna. Ennyit számítana a szövetségi kapitány személye? Ezt se gondoltam volna. Azt hittem, hogy ezzel a kerettel maximum a tisztes helytállás lehet cél. Erre kiderül, hogy talán mi voltunk az egyetlen olyan válogatott a csoportmeccsek alatt, akik rendesen odatették magukat. Igaz, más választásunk nem volt. Vagy küzdünk becsülettel, vagy túl korán búcsúzunk. Sajna mi nem a németek, spanyolok, olaszok, stb. vagyunk, hogy fél gőzzel is kirázzuk a kisujjunkból a továbbjutást. HAJRÁ MAGYAROK! VÉGRE VAN CSAPATUNK! EGY ORSZÁG IMÁD, STORCK!
(babo410)

Hazaértem a korcsmából ahol fergeteges hangulat volt! Aki azt mondja, hogy a csapat (itthoni) ünneplése megrendezett az 1: hazudik 2: hülye. És most itt ülök a gép előtt, olvasgatom a cikkeket és a hozzászólásokat. Vigyorgok mint a tök, és nem hiszem el, amit az elmúlt három órában átéltem, félelmetesen jó volt. Akinek nem jött át az, hogy ez a válogatott most mit tett az 2: hülye.
(kovacsur)

Istenem! EZT SOSEM GONDOLTAM VOLNA, HOGY MEGÉLEM!!!
Most mentem át a belvároson…
CSODA!
HAJRÁ, MAGYAROK!!
(Matador14)

Csoda, ami mostanában a magyar csapattal történik, soha sem láttam még ilyen fizikailag és mentálisan ERŐS válogatottat. Még a hosszabbítás utolsó perceiben is rohannak, ütköznek, hajtanak, ez a német stáb nagyon jól felkészítette a csapatot. Nem mi vagyunk az Eb legjobb csapata, de mi hoztuk ki magunkból a legeslegtöbbet. Az első osztályba is külföldi edzők kellenek.
(massz?r)

Az Eb felfedezettje a MAGYAR VÁLOGATOTT.
A MUNKA, A KÜZDÉS, A FEGYELEM, A SZÍV, A CSAPAT, BERND, A SZURKOLÓK.
Egy álom lett valóság a szemünk előtt.
Soha nem felejtem el!
(labanc205)

Egy férfiembert a szavai minősítik! Engem innentől kezdve semmi, de semmi nem érdekel. Amíg élek, tehát amíg tisztességgel fel fogom nevelni, és elindítani az úton a fiaimat, semmi, de semmi rosszat nem fogok mondani a magyar labdarúgó válogatottról!!!!!!!!!!!!!! Olyan fociörömöt kaptam ma, mint amit átéltem gyerekként Détári góljánál a lengyelek ellen '87-ben (emlékszünk arra a két kapufás gólra), vagy a 86-os magyar–brazilon. Jézusom, nekünk volt az utcában egyedül színes tévénk, vagy féltucat családfő őrjöngött a magyar góloknál, mi gyerekek pedig csak néztünk, mint béka a habarékban!!!!!! KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(eapi)

Ez a leghihetetlenebb dolog, ami az utóbbi években történt, 1 pontot se jósoltak a magyar csapatnak, ehhez képest veretlenül jutott tovább. Ez valami elképesztő csoda. :DDD
(MrRooot)

A belgák 4–0-ra győztek, de az Eb így is nagyszerű élmény maradt (Fotó: NS-archív)
A belgák 4–0-ra győztek, de az Eb így is nagyszerű élmény maradt (Fotó: NS-archív)


Magyarország–Belgium 0–4

Még mindig azt mondom, kezeljük a helyén a dolgokat. Túljutottunk a csoportkörön (megsüvegelendő módon!), majd kiestünk az első ellenfél ellen (aki egyébként a világranglista 2.). Ez annyit jelent, hogy Európa legjobb 16 csapata közé jutottunk. Egy változatlan lebonyolítású Eb-n ez annyit jelentett volna, hogy kijutottunk az Eb-re, és kiesünk a csoportkörben. Ez nálam 1 szintnyi fejlődést jelent (már ha lehet szintekre osztani). A hozzáállást, a küzdeni tudást, a fizikai felkészültséget csak dicséret illeti, de ettől még nem lesznek jobb képességűek a játékosaink. Így, hogy idén növelték először az Eb létszámát, az igazi előrelépést csak az jelentheti, ha minimum végig nagy harcban leszünk a vb-selejtezőn a harmadik helyért, vagy kijutunk a vb-re. Ugyanis a felhígult mezőny miatt az Eb-t nem lehet olyan szintűnek tekinteni, mint eddig volt. Tegnap mondta Hajdú B., hogy a 16-ig ez a kis csapatok Eb-je volt, viszont utána már csak nagy csapatok maradtak. Tökéletesen igaza volt Wales kivételével, hisz bármennyire is legyen masszív Magyarország, Írország, Észak-Írország, kiestek. És Izland is szinte biztos, hogy erre a sorsra jut.
(BReal)

Szerintem a legnagyobb üzenete az egésznek az összetartás. Csapat, szurkolók. Eddig ment a kölcsönös beszólogatás, remélhetőleg most mindenki egy kicsit átérzi a felelősséget, meg hogy mit is jelent a címeres mez. Mert eddig hordták, de nem tudták, mit jelent. Ha már ezen sikerült változtatni, akkor nem hiába történt. Mert akkor ki lehet kapni, és akkor sem kell szégyenkezni, és érezni fogják, hogy a csapat mellett állnak a szurkolók.
(gildeferran)

Ezt a válogatottat képtelen vagyok kritizálni, legalább is úgy nem, ahogy anno tettem. És nem is fogom, amíg látom ezt a hozzáállást és játékot. A sok kritizálónak javasolnám, gondolkodjanak el, honnan, milyen háttérből táplálkozva jutott el a társaság oda, hogy csoportelsőként, veretlenül a legjobb 16 között meccselhessen. Ha ezt átlátjátok, már nem is fáj úgy a tegnapi zakó. Mert ez az volt. De kit érdekel. Nem egy súlycsoport a két társaság, ez olyan, mintha egy lepkesúlyú bunyóst küldenénk be egy nehézsúlyú ellen. Mi ettől a szinttől még fényévekre vagyunk, és a fiaink és a stáb becsületére legyen mondva, legalább megpróbáltunk játszani. Ki is vívtuk vele a nemzetközi sajtó elismerését, és el lehet gondolkodni, hogy mennyivel jobb érzés ezt olvasni egy vesztes meccs után, mint azt, hogy jobb is, hogy távoznak a magyarok, mert undorító és taszító az a bunkerfoci, amit tegnap bemutattak.
(vanhalen)

Jobb volt ma a belga válogatott, de azért a 4–0-nak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani! A második félidőben kockáztattunk az egyenlítésért, nem jött be. Én akkor lettem volna ideges, ha a csapat nem tesz meg mindent az egalizálásért, és egyetlen célja a nagyarányú vereség elkerülése. (Egervári idején volt ilyen.)
(paszko)

Ezt a belga csapatot ma talán a világon 4-5 csapat verhette volna meg. Mégis hogy képzelitek, hogy versenyre kelhetünk egy olyan csapattal, amelyik az utolsó 20 percre olyan klasszisokat cserélt be, akik PL vagy PD topjátékosok? Ráadásul úgy, hogy nálunk már alapból 2 kulcsember kiesett. Felfogjátok ti egyáltalán, hogy miről beszéltek? A 86-os katasztrófával hogy lehet ezt párhuzamba állítani? Akkor mi titkos esélyesként, nagyon erős kerettel indultunk neki a tornának, és sikerült csúfosan elbuknunk. Hol van a mostani keretünk ahhoz képest, és hol van ez a belga topcsapat az akkori szovjetektől?
(herlius)

Hogy mik nem történnek ...
Megyek haza az éjszakai műszakból (Máltán lakom) természetesen még mindig mezben. A portás gratulál a csapat teljesítményéhez, jó csapatunk van stb. stb. Az építkezésen a fekete gyerekek vigyorognak: Hungary, good team, Gera, Kirali, good player.
Szemben lakik egy öregúr, látja az is a mezt, ááá magyar vagy? Gratulálok a bátor játékhoz, sok szerencsét a selejtezőkön.
Mindezeket kb. 20 perc alatt zsebeltem be hazafelé menet…
És nem Puskást emlegették, hanem a mostaniakat. Na jó, Dzsudzsit senki sem, mert nem tudják kiejteni.
Mindezt azért, mert látták a mezem…
Lehet egyszer azt is megérjük, hogy mondjuk egy idegen nemzetbeli fog hordani magyar mezt, ahogy látjuk a sok olasz, spanyol stb. mezes külföldit?
Nagyon büszke vagyok a srácokra! Alaposan visszaraktak minket a térképre, és nem csak a fociéra.
(hunfor)

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–Belgium 0–4 (0–1)
Toulouse, Stadium Municipal, 38 921 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Lang, Juhász R. (Böde, 79.), Guzmics, Kádár – Nagy Á. – Lovrencsics, Gera Z. (Elek Á., a szünetben), Pintér Á. (Nikolics, 75.), Dzsudzsák – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
BELGIUM: Courtois – Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Nainggolan, Witsel – Mertens (Carrasco, 70.), De Bruyne, E. Hazard (Fellaini, 81.) – R. Lukaku (Batshuayi, 76.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Gólszerző: Alderweireld (10.), Batshuayi (78.), E. Hazard (80.), Carrasco (91.)

Egy évvel később…

Andorra–Magyarország 1–0 (vb-selejtező)

A legszomorúbb, hogy az egész futballvilág rajtunk röhög, pedig ezt az Andorrát a Paks, de még a Soroksár is tönkreverte volna… Amit Storck és stábja idén elkövetett, arra nincs bocsánat. Ha klubedző lenne, már nem élte volna meg posztján a mai napot.
(Dr_ABA)

Nézzétek, amióta Dárdai 4 nap alatt képes volt egy védelmet összerakni Románia ellen, azóta ki lehet jelenteni: egy jó edző = jó teljesítmény
Ez edzői hiba volt tegnap. Nem a játékosokat kell ütni azok olyanok, amilyenek és én úgy láttam mindent megtettek, de TANÁCSTALANOK voltak. Azaz, nem tudták mit kellene a pályán csinálni. Ívelgettek. Eredménytelenül. A szünetben pedig nem kaptak világos utasítást vagy téves utasítást kaptak arra nézve, hogy mit csináljanak.
(hanskelsen)

Ez olyan kiábrándító volt, mint egy megcsalás. Már éppen elkezdtem izgulni így évtizedek után, hátha történt valami a fociban. De nem, nem történt semmi.
(Verand69)

Ezt egyszerűen fel nem tudom fogni. Sajnos igazi magyarosch történet ismétlődik megint. Mégis mi más tudna erőt, lendületet, motivációt adni egy csapatnak, mint a tavaly nyáron elért sikerek? Hogy lehet egy ekkora pozitív mentális töltetet nem hogy nem kihasználni, hanem a visszájára fordítani? Tényleg igazi magyaros történet, mi a jóból sem szerzünk előnyt, inkább magunk ellen felhasználjuk. Valaki valamit nagyon elrontott ennél a csapatnál. Storck pedig nem a megfelelő ember pszichológiailag, pedagógiailag, hogy most összeszedje őket.
(bsamu)

Elismerem, a hozzáállást illetően tényleg nem volt mindenki a toppon, de a szurkolók részéről ez egy sok évtizede visszatérő dolog, hogy rögtön a hozzáállást firtatják vereség esetén, pedig sokszor a játékosok hajtanak, küzdenek, de nem oda futnak és helyezkednek, ahova kéne, nem oda és nem úgy passzolnak, ahova kéne, akkor hiába a nagy lelkesedés és küzdés, nem megyünk vele semmire. De ezt az átlagszurkoló, aki nem igazán ért a taktikához, nem veszi észre, és hibás diagnózist állít fel a problémáról, úgy meg csak hátráltatja a gyógyulást.
(executive)

Okos magyar szokás szerint egyből megy a szövkap fikázás, de megkérdezném azért, hogy amikor vesztes állásnál egy Andorra ellen utolsó 15 percben is éppen csak kocog a labdáért egy magyar játékos (Balogh), akkor az Storck hibája? Pedig ez a játékos biztosan nem akarja megbuktatni azt, akinél elnyeri első válogatottságát. :)
(marhak)

Most már ki kell várnunk, hogy a Vatikán is indítson csapatot. 11 túlkoros bíborossal csak elbírunk valahogy…
(masodiklajos)

Nem szidom Bernd Storck-ot és stábját, mert alig egy évvel ezelőtt a csúcsra járatta a magyar csapatot, kijuttatta őket Norvégián keresztül az Eb-re, ahol három csodálatos meccsen 5 (!!!) pontot szerezve továbbmentünk a csoportból, és csak egy bivalyerős belga válogatott állíthatott meg.
(Ystee)

Legjobban az éjszakai buszsofőrök és a 6-os villamos vezetői örülhetnek az eredménynek, mert nem bénul meg a belvárosi közlekedés.
(gilga)

Tavaly őszig tartott a Dárdai-hatás. Mostanra beérett Storck munkája.
(CptFT)

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA

B-CSOPORT

ANDORRA–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)
Andorra la Vella,Nemzeti Stadion,2407 néző.Vezette:Kalogeropulosz (görög)
ANDORRA:J. Gómes – C. Rubio, Llovera, Lima, San Nicolás – Vales, Rebés – Clemente (Riera, 83.), Pujol (J. Ayala, 88.), A. Martínez – Aláez (Maneiro, 68.).Szövetségi kapitány:Koldo Álvarez
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. – Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber Z. (Nagy Dominik, 21.), Gyurcsó (Sallai R., 71.) – Eppel.Szövetségi kapitány:Bernd Storck
Gólszerző:Rebés (26.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik