Egy egyszerű, de zseniális, eltitkolt csellel nyert a magyar válogatott

NYILASI SZEREZTE MEG A VEZETÉST, AZTÁN 0.52-től: „PUSZTAI… HATALMAS BEDOBÁSA VAN”NYILASI SZEREZTE MEG A VEZETÉST, AZTÁN 0.52-től: „PUSZTAI… HATALMAS BEDOBÁSA VAN”

Kommentátor: id. Knézy Jenő

NEM HITTEK A SZEMÜKNEK

Az i-re a pontot Kereki Zoltán tette fel, ő fejelte a második magyar gólt, ám a kulcsmozzanat a felejthetetlen Pusztai Lászlóé: a meglepetésszerű, beadással felérő hatalmas bedobást a Ferencváros villámgyors jobbszélsője végezte el.

„A lehető legjobb pillanatban jött a második gól. Egy olyan taktikai cselből, amit az ellenfélnek nem volt módja előre felfedezni – írta a Népsport. – Nem is sejtették a szovjet hátvédek, hogy (Pusztai) képes bedobni a kapufáig a labdát… Nem hittek Konykovék a szemüknek, amikor Kereki közvetlen közelről csúsztatta fejjel a hálóba a labdát. Akkor már alighanem ők is tudták, hogy vesztesként hagyják el a Népstadiont.”

Lapunk felidézte, hogy a Fradi játékosától idehaza azért néhányszor már látott „cselt” gondosan rejtegettük a szovjetek elől – a megfelelő pillanat elérkezéséig Pusztai nem végzett el bedobást, vagy ha mégis, csak „félerővel”. Nemcsak a szovjetek elleni meccsen, hanem a két megelőző felkészülési találkozón sem. Pusztai így emlékezett:

„A csehszlovákok és a lengyelek ellen szándékosan nem gyakoroltuk azt a variációt, hogy én bedobom a labdát középre a tizenegyespont tájára, nehogy a lelátón jelen lévő szovjet megfigyelők feljegyezzék ezt a megoldást. A gyakorlatban most próbáltuk ki először, szerencsére bejött…”

SZELLEMILEG IS ALAPOSAN

Az európai 9. vb-selejtezőcsoportban a mieink 1–1-gyel kezdtek Athénban, így hiába a szovjetek elleni rossz széria (az 1956 óta lejátszott kilenc mérkőzésen csupán egy győzelem), az április 30-i budapesti meccsen csak a két pont lehetett a cél (akkoriban ennyi járt a győzelemért).

„Nemcsak taktikailag és fizikailag, hanem szellemileg is alaposan felkészültünk. A szovjet együttes valamennyi támadóvariációját átgondoltuk” – mondta a mérkőzés előtt Baróti Lajos szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy az improvizációnak szerinte nagy szerepe lesz.

MAGUKTÓL LEFUTJÁK

A szovjetek látszólag fesztelenül készülődtek – odahaza 2–0-ra legyőzték a görögöket, csoportelsőként érkeztek –, a margitszigeti Nagyszálló parkjában „kötetlen edzést tartottak, mindenki azt csinált, amit akart”.

Nyikita Szimonjan szövetségi kapitány a futballistái „szovjetemberes” tudatosságát érzékeltetve azt is hozzátette: „Szükségtelen ellenőrizni a játékosokat. Maguktól lefutják az egy kilométert most, és az edzés végeztével is.”

A mérkőzésre kifutó szovjet kezdő tizenegy már mást sugallt. Kimaradt például a veszélyes grúz támadó, David Kipiani – feláldozták őt az óvatosság oltárán.

„A közönség hozzáértésére, tájékozottságára jellemző, hogy általános felhördülés fogadta a szovjet csapat összeállításának a fényújságon való megjelenését” – írta lapunk.

TAKTIKAI VERESÉGÉNEK BEISMERÉSE

„A második félidőre hívó játékvezetői sípszót csak a mieink hallották meg. Szimonjannak nem volt elég tíz perc, még ötöt felhasznált játékosai megnyugtatására, a helyzet átértékelésére” – számolt be a Népsport arról, hogy az első félidő hajrájában született szerencsés Nyilasi-gól mennyire megrázta a szovjet csapatot.

Az első gólnál combsérülést szenvedő Nyilasit sajnos az 51. percben le kellett cserélni, de – az eredendően jobbhátvéd – Török Péter kiválóan szállt be, és az sem fújt homokszemet a gépezetbe, hogy a 60. percben beállt Kipiani a szovjeteknél. Ez utóbbit lapunk már kétségbeesett lépésként könyvelte el: „Kipiani harcba dobása már Szimonjan taktikai vereségének beismerését jelentette”.

Hamarosan megszületett a már említett második magyar gól, és bár Kipiani szépített, az egyenlítésre nem maradt idő – 2–1-re megnyertük a sorsdöntőnek beharangozott mérkőzést.

EZ TÖBBET ÉR, MINTHA

„Nagyszerűen küzdött, jól játszott a csapat” – hirdette a május elsejei ünnepi Népsport a címoldalán. „Kitettek magukért játékosaink, kiváltképp Pintér” – ez volt az egyéni értékelés címe. Pintér mellett a két gólszerző, Nyilasi és Kereki, valamint a félelmetes szovjet szélsőt, az 1975-ben Aranylabdát nyerő Oleg Blohint jól őrző Martos Győző kapott kis fényképet a tudósítás fölött.

„Mit mondjak? Örömet szereztünk 70 ezer embernek, és azoknak, akik a tévékészülékek előtt szorítottak értünk. Ez többet ér, mintha 100 ezer forintot kaptunk volna” – nyilatkozta a lefújás után Pintér Sándor, az akkori átlagos bérszínvonal érzékeltetéshez is támpontot szolgáltatva az utókornak.

„Sok emlékezetes mérkőzésen ültem eddig a kispadon, (de) ezt a meccset sokáig nem fogom elfelejteni, mert egy rendkívül jó csapatot megérdemelten győztünk le – fejezte ki örömét Baróti Lajos. – Nagy kár, hogy a 89. percben gólt kaptunk, mindenesetre egy lépéssel közelebb kerültünk Argentínához.”

„Összeszokott, nagyra hivatott együttes a magyar válogatott…, minden tekintetben megérdemelte a győzelmet” – hajtott fejet Szimonjan.

HÁRMAN FEJ FEJ MELLETT

„Fejből nehéz is lenne megmondani pontosan, hogy mikor nyert utoljára ilyen rangos mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott” – írta egy nappal később a Népsport, kiemelve, hogy nem álltunk be védekezni, erősek voltunk a középpályán, és a szovjetek jókora stratégiai hibát követtek el, hogy erre nem készültek fel.

A csoportból való továbbjutáshoz azonban még meg kellett vívni két mérkőzést – egyet például Tbilisziben.

„A szovjet csatárok biztos, hogy a visszavágón sem lőnek több gólt, mint most mi” – jósolta Bálint László a budapesti meccs után, és igaza lett: csak egyet lőttek, csakhogy az ő neve mellé meg odakerült egy öngól – a 14. percre ki is alakult a meglehetősen hervasztó, az esetleges pontazonosság esetén az ellenfélnek duplán kedvező 0–2-es végeredmény.

„A mieinkből hiányzott a tűz” – állapította meg lapunk.

„BÁLINT BELEÉR, ÖNGÓL, KETTŐ-NULLA”

Kommentátor: id. Knézy Jenő

A vereségnek csupán azért nem volt végzetes következménye ránk nézve, mert egy héttel korábban a görögök váratlanul legyőzték 1–0-ra a szovjeteket. Vagyis a csoport utolsó találkozója, a budapesti magyar–görög előtt így festett a képlet: aki nyer, az továbbjut a csoportból – ha döntetlen születik, a szovjetek vívhatják az interkontinentális pótselejtezőt.

OTT LESZÜNK ARGENTÍNÁBAN!

„A fergeteges kezdeti rohamok döntöttek” – írta a Népsport a 3–0-s magyar győzelmet és csoportelsőséget hozó május végi, Görögország elleni mérkőzésről (a gólokat Pusztai László, Nyilasi Tibor és Fazekas László szerezte), de hogy a görögök mennyire nem adták olcsón a bőrüket, azt az egyéni értékelés cím máris érzékeltette: „Gujdár volt a csapat legjobbja” – vagyis a kapus…

„NEM TUDOM MA ELTALÁLNI A GÓLLÖVŐKET, DE AZT HISZEM, MINDEGY”

Kommentátor: Vitray Tamás

„Fél lábbal már Argentínában – ezt a Népsport-címlapot már az október végi, Bolívia elleni 6–0 ihlette, és mivel egy hónappal később az interkontinentális pótselejtező La Paz-i visszavágóját is megnyertük (3–2), nem maradt más hátra, mint hogy az ügyeletes szerkesztő rögzítse: – Hetedszer a vb 16-os döntőjében. Ott leszünk Argentínában!”

A világbajnokság nem a diadalmenetünktől volt hangos (sőt már a kiutazás sem), de a keserű emlékek előhívásával most nem terheljük olvasóink szívét-lelkét-figyelmét.

„HAT-NULLA, NAGYON HIÁNYZOTT MÁR”

Kommentátor: Vitray Tamás