Eb 2020: mégis vizsgálta az UEFA a Himnusz alatt befutó szurkoló ügyét

Vágólapra másolva!
2021.09.23. 15:38
null
A 8000 eurót érő pillanat... (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján található fegyelmi bizottsági döntéseit tartalmazó dokumentumból kiderül, hogy korábbi állításával szemben a szövetség mégis folytatott vizsgálatot, amikor a Németország–Magyarország (2–2) Eb-mérkőzésen a magyar himnusz alatt egy – vélhetően – német drukker szivárványos zászlóval a kezében a pályára rohant.

A szövetség honlapján elérhetőek a fegyelmi bizottság döntései, s ezek között szerepel az is, hogy a Münchenben, június 23-án lejátszott német–magyar mérkőzés kapcsán az UEFA 8000 eurós pénzbüntetéssel sújtotta a Német Labdarúgó-szövetséget (DFB) a pályára berohanó szurkoló, valamint az ellenfél nemzeti himnuszának megzavarása miatt.

A Nemzeti Sport korábbi megkeresésére az UEFA válaszul azt írta e-mailben, hogy a müncheni meccsen pályára rohanó szurkoló ügyében nem folytat vizsgálatot. Ezek szerint ez a vizsgálat mégis megtörtént.

Ugyanezen mérkőzésen a magyar szurkolók részéről tapasztalt diszkriminatív viselkedés miatt is vizsgálódott az európai szövetség, s a Magyar Labdarúgó-szövetséget a mindhárom csoportmeccsen tapasztalt szurkolói viselkedés miatt kombinált büntetésként 100 000 eurós pénzbüntetés megfizetésére, s 2+1 zárt kapus mérkőzés megrendezésére kötelezte.

Az Európa-bajnokságot követően egyébként az UEFA több szövetséget is büntetett hasonlók – pályára rohanó szurkoló és az ellenfél himnuszának megzavarása – miatt. Az angol szövetség 30 000 eurós bírságot kapott szurkolók pályára rohanása és az ellenfél himnuszának megzavarása miatt a dánok elleni elődöntőben. A másik elődöntőben a spanyolok ellen pályára futó olasz drukker miatt 5000 eurós büntetés járt az olasz szövetségnek, ahogy a horvátoknak is ennyibe került a spanyolok elleni pályára rohanás, s az MLSZ is ennyit kapott a portugálok ellen a játéktérre beszaladó néző miatt.

Az UEFA kettős mércéjéről alábbi cikkünkben írtunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik