Eb 2016: Négy pontot össze lehet szedni, azzal pedig… – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.30. 10:51
A válogatott szünet miatti hosszú hétvégét Magyarországon töltötte Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) harmadik helyén álló Hertha vezetőedzője, aki szombaton a PMFC öregfiúkcsapatában is pályára lépett. A korábbi szövetségi kapitány a Baranya megyei regionális portálnak adott nyilatkozatában szót ejtett a magyar–horvát felkészülési mérkőzésről (1–1), valamint a mieink Európa-bajnoki esélyeiről is.



„Jó második félidőt játszottunk. Egyik fél sem kontrollálta a játékot a mérkőzés során, labdaszerzésekből voltak megindulások. Utána megnéztem a német–angolt, az más típusú meccs volt, ott kontrollálták a játékot a felek. De visszakanyarodva, a második negyvenöt perc tényleg jól nézett ki. Ugyanakkor tudni kell, hogy ezek a felkészülési találkozók manapság már csak csapatépítő szerepet töltenek be, azért vannak, hogy megmaradjon a megfelelő morál. Az igazi értékmérők csakis a tétmeccsek” – mondta Dárdai Pál a Magyarország–Horvátország összecsapásról a bama.hu-nak, majd kitért a magyar válogatott Eb-esélyeire.

„Ha fegyelmezettek leszünk, négy pontot össze lehet szedni, annyi pedig elég lehet a továbbjutáshoz. Onnantól kezdve már belép a szerencsefaktor is. No meg az, mennyire bírják majd a játékosok a sorozatterhelést. A jó erőállapot ilyen tornán az egyik legfontosabb tényező, ezért ha most mindenki visszamegy a klubjába, a hátralévő időszakot végig kell futballoznia. A megfelelő kondi csak akkor van meg, ha folyamatosan játszik az ember és teszi a dolgát” – vélekedett Dárdai, aki visszaemlékezett a szövetségi kapitányként eltöltött időszakára is.

„Amit annak idején megígértem, azt megcsináltam, alapot tudtam adni. A sajtótájékoztatókon elhangzott minden szavam ül. Össze kellett hozni a médiát, a csapatot, a közönséget, és ez sikerült, megvalósult. A tűz, ami most van, maradjon is meg a folytatásra. A csapat komplett, együtt van” – tette hozzá a 40 esztendős szakember.

A Dárdai Pállal készült teljes interjút – amelyben a Hertháról és gyermekeiről is beszél – ide kattintva érheti el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik