Eb 2016: „Jó esély van rá, hogy Magyarország kijut az Eb-re”

Vágólapra másolva!
2015.06.16. 10:52
null
A magyar válogatott Finnországban nagyot lépett a kijutás elérése felé (Fotó: Korponai Tamás)
Magyarország 1–0-ra legyőzte Finnországot, míg Románia 0–0-s döntetlent játszott Észak-Írországgal az Európa-bajnoki-selejtező F-csoportjában, így az élmezőny egyre szorosabbá válik. Miriuta László, a román származású magyar válogatott labdarúgó elemezte a csoport helyzetét.

„Mindkét meccset láttam, a magyarokét és a románokét is. A magyarok fontos sikert arattak Finnországban, a románok viszont nem nyújtottak kiemelkedőt Belfastban – mondta Miriuta a ziarulring.ro-nak. – Ebben a stadionban ilyen agresszív csapat ellen nem volt könnyű a feladatuk, nem tudtak szabadon játszani. A pontszerzés azonban fontos volt, hiszen a csoport élén maradtak.”

A mieink szeptember 4-én fogadják a románokat Budapesten, annak a találkozónak kiemelkedő jelentősége lehet.

„A budapesti meccs nagyon nehéz lesz, hiszen a magyarok nagyon pozitívan állnak hozzá a válogatott helyzetéhez Finnország legyőzése után. Egyik csapat sem várhatja nyugalommal a találkozót. A románoknak még a döntetlen is jó lehet, az a legfontosabb, hogy ne veszítsenek, Magyarországnak azonban mindenképpen kell a három pont. Most úgy látom, a magyar válogatottnak nagyon jó az esélye arra, hogy kijusson az Európa-bajnokságra.”

„Magyarországon most nagy az öröm, sokan már az első helyben gondolkodnak. A magyaroknak nagyon jól jött a belfasti döntetlen, ez a hétvége nagyon kedvezett a számukra. Abban bízom, hogy a magyar–román meccs döntetlennel végződik, és mind a két válogatott kijut az Európa-bajnokságra.”

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 6 4 2 7–1 +6 14
2. Észak-Írország 6 4 1 1 8–4 +4 13
3. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 5–3 +2 11
4. Feröer 6 2 4 4–8 –4 6
5. Finnország 6 1 1 4 5–8 –3 4
6. Görögország 6 2 4 2–7 –5 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik