Double Pass: A belga futball szintjét a magyar is elérheti, de nincs rá garancia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 20:22
null
Az akadémiákon végzett munkán is múlik, hogy minél több, Kalmár Zsolthoz (13) hasonló tehetségből válogatott játékos lehessen (Fotó: mlsz.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál volt a Grund felsőfokon dokumentumsorozat záró epizódjához kapcsolódó Sportgazdaság című műsor vendége a Sport Tv-ben. Az adásban megszólalt a magyar akadémiákat felmérő belga Double Pass cég vezérigazgatója, Hugo Schoukens is.

„A minőségen dolgozunk" – ez a belga Double Pass cég jelmondata. Magukat egy háttértámogatónak tartják, amely nem azt mondja meg, hogy kinek, mikor és mennyit kell edzenie, hanem az eszközöket adja meg a fejlődéshez.

„Legfontosabb sikertényező a fiatalok eljuttatása az első csapathoz. Ehhez okvetlenül jó együttműködést kell kialakítani az akadémia és az első csapat között. Ha játékost akarunk nevelni az első csapatnak, akkor a vezetőknek, edzőknek tudniuk kell, mi zajlik az akadémián, legyen élő kapcsolat az akadémia és az első csapat között" – határozta meg a Sport Tv-nek adott interjúban az utánpótlásképzés szerinte legfontosabb elemét Hugo Schoukens vezérigazgató.

Cége, a Double Pass – amelyet Dárdai Pál ajánlott az MLSZ figyelmébe – korábban a belga és a német szövetséggel is együtt dolgozott, most pedig a magyar szövetség megbízásából a mi futballunk fejlődését támogatná.

„Először mindig fel kell mérni a helyzetet, a körülményeket. Eleinte mindenhol kisebb-nagyobb ellenállásokba ütközünk. Mindegy, hogy melyik országról beszélgetünk, mert ahogy az emberek kikerülnek a komfortzónájukból, ez elkerülhetetlen. Kialakul egy helyzet, amelyben értékelik az emberek a tetteit" – beszélt a munka menetéről a szakember.

„Az akadémia a tehetséggondozás része, az első csapatnál szükség van a tehetségtámogató rendszerre, mert a tehetségek még nem kész játékosok. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy az első csapatba kerül egy tehetség, már az eredmény a fontos. A tehetséggondozásban viszont nem az eredmény, a győzelmek, a bajnoki címek száma, hanem a játékos egyéni fejlődése a legfontosabb – fejtette ki az elveket Schoukens. – Nem csak Magyarországról beszélek. Az edzőket nem a csapat sikerei alapján kell értékelni, hanem az alapján, hány játékost adtak az első csapatnak. Teljes szemléletváltásra van szükség. Az a lényeg, jobbak lettek-e keze alatt a rábízott játékosok."

A Double Pass segítségével Németország megtartotta meghatározó szerepét a világ futballjában, Belgium pedig sokat lépett előre. Miben bízhat Magyarország?

„Megpróbáljuk megérteni egy ország döntési mechanizmusait, kultúráját, ha ezt megértjük, képbe tudjuk helyezni magunkat. Magyarországon tíz-, Belgiumban tizenegymillióan laknak. A makroindikátorok alapján azt mondom, igen, Magyarország elérheti Belgium szintjét – válaszolt Schoukens. – Magyarország harminc éve nem szerepelt világversenyen, és akivel beszéltem, mindenki tenni akar, javítani szeretne a jelenlegi helyzeten. Szövetségi szinten a tehetséggondozást kulcstényezőnek tartják számon. Minden érintettnek, szurkolóknak, kluboknak, vezetőknek azonos kell, hogy legyen a víziójuk, el kell hinniük, hogy a saját tehetséggondozási rendszerükkel sikeresek lehetnek. Erre kell helyezni a hangsúlyt. A vezetőknek rá kell jönniük, hogy az akadémia a klub kutatásfejlesztési részlege. Támogatni kell, hogy a fiatalokkal olyan tanár foglalkozzon, akinek pszichológiai, didaktikai érzéke van. Az idősebbeknél fontos az edző tapasztalata."

A Double Pass vezetője ugyanakkor hangsúlyozta, a siker csak rajtunk múlik, garancia nincs rá...

„Az emberek végzik a munkát. Mi az eszközöket adjuk. Ha az eszközökkel úgy bánnak, ahogy kell, akkor hat-kilenc éven belül lehet eredményeket elérni. Kisebb eredményeket persze korábban is, de a felnőttválogatott szintjén ennyi időre van szükség."

Dárdai: Ne azért legyen valaki edző, mert kap érte két fillért


A Sport Tv engedélyével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik