Címeres alku – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 23:54

Storck kapitány nem számított kezdőként Nikolics Nemanjára Andorra ellen, megállapodtak abban, hogy a chicagói gólgyárosnak nem érdemes átrepülnie az óceánt azért, hogy leüljön a kispadra. Tíz-tizenöt perc alatt nehéz bizonyítani – ez a csatár érve, ami csúsztatás a javából.

Ugyanis esetében nem percekre, másodpercekre eső produkcióról van szó.

Az elvről.

Ha úgy tetszik, a válogatottság lényegéről.

Vállalom, hogy demagóg vagyok, de miután esélyem sem volt arra, hogy bármilyen sportágban címeres mezt húzzak, megbocsátható a vaskalaposságom. Sőt.

Ha hívják az embert, tessék már menni, ez a legkevesebb egy futballistánál (is). Nikolics esetében különösen, hiszen többek között azzal is kivívta sokak szimpátiáját, hogy ritka madár a magyar futballban. Végigjárta a szamárlétrát, Barcson, a Kaposvölgyénél, majd Kaposváron át jutott el a Videotonig, hogy aztán Lengyelországban s most Chicagóban is bizonyítsa klasszisát. Példaképe lehet azoknak, akik nem akadémiai elitkörülmények között vágynak a futballhírnévre. Meg persze a válogatottságra, ami azért minden sportágban a csúcs.

Mondom én, a kívülálló, aki még ma is jó érzéssel olvasom egy-egy futballista nyilatkozatát arról, mit érzett, amikor felhívták, hogy jöjjön a keretbe. Lehet, hogy a kötelezőt mondja, de ha elérhetetlen álomról van szó, nem tudok, de nem is akarok a szavak mögé látni.

Engem kifejezetten bánt Nikolics alapállása. Már csak azért is, mert meggyőződésem, hogy valóban több figyelmet kellett volna kapnia a válogatottnál, jobb helyeken köré építenék a csapatot, hiszen ott gólkirály, ahová éppen veti a szerződése. Nálunk más az elképzelés, de akármit gondolok róla, a kezdőcsapat garanciáját nem tudom elfogadni.

A válogatottság nem csupán abból áll, hogy bemegyek a pályára, jól-rosszul teszem a dolgomat, elbíbelődöm a labdával, alapvetően – képviselet. Hogy az országé, az természetes, ám a szakmámé is, amelyben sokra vittem. Amelyben kiérdemeltem, hogy kiválasszanak. Lehet plakátokat, slágereket, pólókat gyártani, a lényeg – tárgyiasíthatatlan.

Óceánon innen – és túl.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik