Bűnügy: zsarolás miatt nyomoznak a volt válogatott focista ellen

Vágólapra másolva!
2019.11.19. 17:52
null
Képünk illusztráció
Kényes ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük a korábbi válogatott labdarúgót, P. Józsefet is előállították.



Megkeresésünkre az ORFK Kommunikációs Szolgálata szűkszavú válasszal szolgált: „Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad.”

A Nemzeti Sport információja alapján az eljárás összefügg a Borkai Zsoltról készült erotikus felvételekkel, amelyek hatására a választások után lemondott polgármesteri posztjáról Győr első embere, az olimpiai bajnok tornász. A hírek szerint Borkai Zsoltot hónapokkal ezelőtt kereste meg P. József, s közölte vele, kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, amelyet bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó átadni – az üzletből azonban semmi sem lett, helyette nyomozás indult.

Természetesen kerestük P. Józsefet, ám elérhetetlennek bizonyult, elértük viszont Plenter Nándor ügyvédet, aki megerősítette lapunk információit, s elmondta, ügyfele egyelőre nem kíván nyilatkozni az ügyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik