Az U20-as vb a Mészöly-csapat célja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.11. 12:28
null
Remélhetőleg a magyar fiataloknak az Eb után is lesz okuk mosolyogni (Fotó: Mirkó István)
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatottat irányító Mészöly Géza szerint minden adva van ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el a hazai rendezésű Európa-bajnokságon (július 19–31.). A nyolc résztvevőből hat csapat kvalifikálja magát a jövő évi U20-as vb-re, ez a mieink fő célja. Mészöly Gézával az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapja készített interjút.

 

– Mi a véleménye a sorsolásról?
– Talán nehezebb ellenfeleket is kaphattunk volna, de ezek a csapatok is nagyon erősek. Ausztriával kezdünk, amely talán a legjobb együttes a csoportban, majd a második meccsünket a hasonlóan erős portugálokkal játsszuk. Végül következik Izrael. Jól ismerjük az együttest, tavaly nyertünk ellene egy nullára, és láttam a Grúziával vívott selejtezőmérkőzését, szintén nem ígérkezik könnyű ellenfélnek. Bízom benne, hogy fel tudunk készülni, és olyan jól játszunk, mint a tavasszal (amikor veretlen maradt U19-es válogatottunk – a szerk.).

– Mik Magyarország erősségei?
– Legnagyobb erősségünk az, hogy ez a csapat már három éve együtt van és lejátszott hatvanhét mérkőzést. Pozitív a hozzáállásunk, reményeim szerint az Európa-bajnokság kezdetére csúcsformába lendülünk. Képesek vagyunk vesztett helyzetből fordítani, és még az utolsó percekben is gólra törünk, szóval bízom benne, hogy kielégítjük a magyar szurkolók igényeit.

– Mennyire volt jó a csapat az előző évben?
– Mentálisan sokat fejlődtünk, nagyon jó orvosaink vannak, és egy komoly, célratörő edzői stáb állt össze a válogatott mögött, az alap tehát adva van, ami kamatozhat. A fejlődést pedig láthattuk a tavaszi eredményeinken.

– Mit remél a tornától?
– Célunk, hogy kvalifikáljuk magunkat a jövő évben esedékes új-zélandi U20-as világbajnokságra. Fontos a fiatal játékosaink számára, hogy az Európa-bajnokság mellett egy ilyen világeseményen is tapasztalatot szerezhetnek, amivel még többet fejlődhetnek. Ebből persze az egész magyar labdarúgás profitálhat.

– Mit jelent a csapatnak, hogy ezen az Európa-bajnokságon szerepelhet?

– Egyre inkább érzem, hogy a játékosok megértik, mit jelent egy ilyen tornán házigazdának lenni. A magyar futballkedvelők ki vannak éhezve a sikerre, és Magyarország már régen adott otthont ilyen rangos eseménynek. Szeretnénk, ha ezeknek a fiataloknak is sikerülne, amit a 2008-ban elődöntőbe jutó, majd a következő évi U20-as vb-n bronzérmet szerző társaság elért. Hisszük, hogy ezzel a kerettel képesek leszünk ilyen eredményekre.

– Mit jelent a magyar labdarúgásnak, hogy ezt a tornát megrendezheti?
– Játékosaink egyre több nemzetközi mérkőzést játszanak, ami jó a pályafutásuk szempontjából. A magyar futball szempontjából fontos, hogy ezek a srácok fel tudjanak kerülni a felnőttválogatotthoz, hogy aztán olyan nagy célt is elérhessünk a segítségükkel, mint például a vébérészvétel. Ezzel tisztában vagyunk, és elviseljük a felelősséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik