„Érkezésekor a társak szinte félistenként tekintettek Dzsudzsákra”

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 08:30
null
Dzsudzsák Balázs és Myke Bouard Ramos csapattársak az al-Ittihad Kalbánál
Dzsudzsák Balázs csapattársa, Myke Bouard Ramos betekintést engedett honfitársunk mindennapjaiba, és kiderült, a szélső még a nagy melegben is pluszmunkát végzett.

 

Dzsudzsák Balázs meghívót kapott Marco Rossitól. A szövetségi kapitány számít a válogatott Arab Emírségekben futballozó csapatkapitányára, mondván: edzettségi állapota, formája feljogosítja arra, hogy helyet kapjon az észtek és a finnek ellen készülő nemzeti együttesben. Dzsudzsák Balázs a hírek szerint pluszmunkát is végzett, hogy minél jobb erőben érkezzen Telkibe – ezt megerősítette az al-Ittihad Kalba együttesénél csapattársaként futballozó brazil Myke Bouard Ramos is.

„Nem ismertem Dzsudzsák Balázst, mielőtt csapattársak lettünk, de csupa jót mondhatok róla – mondta a Nemzeti Sportnak a dél-amerikai légiós a magyar válogatott csapatkapitányáról és kinti közös életükről. – Tudtam róla, hogy remek futballista, hiszen Magyarországon sokat hallottam róla, a bal lába még mindig veszélyes. Amikor ideérkezett, a helyi csapattársak szinte félistenként tekintettek rá, alig várták, hogy együtt tréningezhessenek vele, hogy személyesen láthassák, hogyan lövi a szabadrúgásokat, hogyan íveli a kapu elé a beadásokat.”

Dzsudzsák Balázs a hétköznapokban angolul beszél csapattársaival és a szakmai stáb tagjaival, ám Myke Bouard Ramos magyarországi pályája során (játszott többek között Kisvárdán, az MTK-ban, valamint a Haladásban is) megtanult annyira magyarul, hogy a válogatott futballistával anyanyelvén társalogjon.

„Mindkettőnknek jól jön, hogy magyarul tudunk beszélgetni – így a 26 esztendős brazil játékos. – Ez sokat segít a hétköznapokban, megbeszéljük, mikor kell edzésre indulni, mi a heti program, és kávézni is eljárunk olykor. Közel lakunk egymáshoz, én Fudzsairában egy gyönyörű hotel külön apartmanjában. A csapattársaink kifejezetten kedvelik Balázst, mindenkihez van egy jó szava. Ha úgy látja, valakinek rossz napja van, ő biztosan a hóna alá nyúl az edzéseken, és bátorítja. Igazi vezéregyéniség, ezt már mi is tudjuk róla. A szakmai stáb is sok mindenben kikéri a véleményét, egyértelmű, hogy Dzsudzsák Balázs a legtapasztaltabb futballista a csapatunkban.”

A játékos elmondta még: a válogatott csapatkapitánya valóban végzett pluszmunkát, hogy minél jobb állapotban jöhessen haza, ha Marco Rossi hívja az együttesbe. Bármilyen meleg is volt, Dzsudzsák Balázs kint maradt futni, szökdelni és speciális erősítő gyakorlatokat végezni.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Lepizig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
Védők: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Hapoel Beer Sheva), Lang Ádám (CFR Cluj), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig), Vinícius (Mol Vidi FC)
Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC), Kleinheisler László (Asztana), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (Hoffenheim), Ugrai Roland (Atromitosz), Varga Roland (Ferencváros)

NEMZETEK LIGÁJA

A C-LIGA PROGRAMJA

2. CSOPORT
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 4 4 5–0 +5 12
2. Görögország 4 2 2 3–4 –1 6
3. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 5–6 –1 4
4. Észtország 4 1 3 3–6 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik