„Aki Serie A-csapattal készül, annak a fizikai állapotát megfelelőnek tartom”

Vágólapra másolva!
2018.09.07. 11:31
null
Ha van területe, Nagy Ádám (8) rendkívül hasznos tagja a válogatottnak, ám ehhez Marco Rossinak „olaszos” szerkezetben kell pályára küldenie a csapatot a finnek és a görögök ellen (Fotó: Török Attila)
A sérülése után visszatérő Nagy Ádám tiszta lappal indul Marco Rossi szövetségi kapitánynál, aki a Serie A-tapasztalat miatt fontos taktikai szerepet szánhat a sokat futó középpályásnak.

 

 

Módosított a finn kapitány
A finn szövetség hivatalos oldalán tudatta, hogy Markku Kanerva szövetségi kapitány módosította a magyarok elleni játékoskeretét. Az 54 esztendős szakvezető a hétvégén sérülést szenvedő Glen Kamarát Thomas Lammal helyettesítette. A Dundee FC futballistájának ismét a bokájával van problémája, két hét kihagyásra számíthat. Glen Kamara csalódottságának adott hangot, az elmúlt időszak megviselte: korábban a skót klub szurkolói kezdték ki, rá­adásul a Nemzetek Ligája rajtjáról is lemarad. A szövetségi kapitány tehát Thomas Lamnak szavazott bizalmat: a PEC Zwolle újonnan igazolt középhátvédje 2015-ben mutatkozott be a nemzeti csapatban, azóta 17-szer viselte a válogatott mezt. A finn keret leghíresebb játékosa egyébként az idén nyáron az Eintracht Frankfurttól a Bayer Leverkusenhez szerződő kapus, a pozsonyi születésű Lukás Hrádecky, akinek ez lesz a 45. fellépése az északi válogatottban.

Nyilván nem látunk bele Marco Rossi szövetségi kapitány kártyáiba, hiszen az olasz szakember szombaton a Finnország elleni idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésen első ízben irányítja a magyar válogatottat. Ismerve azonban korábbi munkásságát a Honvédnál vagy a Dunaszerdahelynél, illetve hangoztatott irányelveit, kerethirdetése kevés meglepetéssel járt.

A legnagyobb kérdőjel Nagy Ádám beválogatása kapcsán jelenik meg, mert a Bologna 23 éves középpályásának pályafutása a nemzeti csapatnál az utóbbi időben a remek kezdés és a felívelő szakasz után hullámvölgybe került.

Emlékezetes, hogy először teljesen váratlanul küldte pályára az akkor húszesztendős Ferencváros-játékost a válogatottban Bernd Storck 2015 szeptemberében Észak-Írország ellen a belfasti Eb-selejtezőn (1–1), és attól fogva hosszú időn át kirobbanthatatlan volt a német szakvezetőnél. A következő meccsen, Feröer ellen már kezdő volt, és az azt követő húsz mérkőzésből csak kétszer maradt ki: a portugálok elleni Eb-csoportmeccsről biztonsági okokból, az Izland ellen összeszedett sárga lapja miatt, illetve a svédek ellen 2016-ban az évzáró felkészülési találkozóról hiányzott. Fix pontnak számított a Storck-csapatban, hogy a két védekező középpályás egyike Nagy Ádám, aki időközben a Serie A-ba szerződött, ahol első idé-nyében (2016–2017) remekül játszott, a 38 bajnoki meccsből 25-ön pályára lépett. A következőben – amikor sérülések is jobban kínozták – viszont némiképp visszaesett, és már csak tizenkét bajnokin jutott szóhoz.

A Storck-éra és a vb-selejtező lezárása után folyt a kísérletezés a csapatnál, Szélesi Zoltán megbízott kapitány két meccse közül csak az elsőn kapott szerepet. Ekkor már egyébként is erősödtek a játékát érő kritikus hangok, amelyek közül az élesebbek azzal vádolták, hogy bár nagy pontossággal passzol, játéka rendszerint minden kockázatot nélkülöz, sokszor csak a legközelebbi társát meri játékba hozni, és messze helyezkedik az ellenfél kapujától, egyáltalán nem vesz részt a támadójátékban, kapura pedig teljesen veszélytelen.

Itt az új „cséká”
Új kapitány (Marco Rossi), új sorozat (Nemzetek Ligája), új kihívás (kijutni a 2020-as Európa-bajnokságra), megújuló játékoskeret, és immár új csapatkapitánya is van a nemzeti csapatnak Szalai Ádám személyében. További részletek itt!

Míg korábban kimagasló játékintelligenciáját dicsérték, amivel sokáig jól tudta ellensúlyozni azt a hátrányát, amely a posztján a testfelépítéséből fakadt, idővel kiviláglott, hogy játékának érvényre jutásához „ütközőemberekkel” kell őt körülvenni. Georges Leekens szövetségi kapitány négy felkészülési mérkőzésen irányította a nyáron a csapatot, de sem Kazahsztán, sem Skócia, sem Ausztrália ellen nem játszatta a sokat futó labdarúgót, csupán Fehéroroszországban jutott neki szerep, akkor is csak az első félidőben. Az a meccs azért is volt kivételes, mert sokkal feljebb kellett futballoznia, lényegében a center mögül kellett szerveznie a játékot – nem túl eredményesen.

Mivel a védekező középpályások közül Elek Ákos magánéleti okokra hivatkozva az ősszel nem áll a kapitány rendelkezésére, a csapatrész mélyén leginkább Pátkai Máté, Kalmár Zsolt, Nagy Gergő vagy Kleinheisler László jöhet még szóba, de utóbbi három vélhetően inkább feljebb, előrébb kaphat szerepet, és Nagy Ádámnak jó esélye van a kezdőcsapatba kerülni a finnek és három nappal később a görögök ellen – legalábbis a két meccs egyikén biztosan.

Nemcsak a taktika fontos Marco Rossinak, hanem az is,
hogy a magyaroké legyen a legtöbb labda a meccseken
(Fotó: Török Attila)
Nemcsak a taktika fontos Marco Rossinak, hanem az is, hogy a magyaroké legyen a legtöbb labda a meccseken (Fotó: Török Attila)

Ebben a bajnoki idényben a Bologna három olasz bajnoki mérkőzése közül azonban a magyar légiós csak az egyiken lépett pályára, a legutóbbi, SPAL elleni találkozón, akkor is csereként beállva az utolsó 33 percre. Márpedig Marco Rossi következetesen képviseli, hogy aki nem játszik rendszeresen a klubjában, arra a válogatottban sem számít. Emiatt nem kapott meghívót a korábbi csapatkapitány, a jelenleg klub nélküli Dzsudzsák Balázs sem. Talán ezért is érezte úgy a szakvezető, hogy a kerethirdetés után külön szóba kell hoznia Nagy Ádám beválogatását.

„Nagy Ádám meghívására talán kevesen számítottak, hiszen most tért vissza sérülést követően – mondta Marco Rossi. – Azonban aki Serie A-csapattal készül, és ott játszik is mérkőzést, annak a fizikai állapotát megfelelőnek tartom arra, hogy a válogatott segítségére lehessen.”

Olvasva tehát a sorok között: az olasz edző szemében bizonyára jó pont, hogy kerettagja a taktikára és a taktikai képességekre hagyományosan nagy hangsúlyt fektető olasz klubfutballban pallérozódik, és Marco Rossi úgy gondolhatja, ha az ő szülőhazája bajnokságában valaki évekre meg tud ragadni, ráadásul a középpálya mélyén, az a játékos taktikailag minden bizonnyal érett. A futballista malmára hajthatja még a vizet, hogy az olasz edző nagy kedvelője a 3–5–2-es hadrendnek (amelyből persze gyorsan válthat 5–3–2-re). De így is, úgy is legalább három középpályás szerepeltetését feltételezhetjük, ami azt jelentheti, hogy Nagy Ádám is szabadabban mozoghat, és feltehetően kevesebbet kell ütköznie, labdáért harcolnia, mint a 4–2–3–1-ben (ráadásul most a Bologna is öt középpályással játszik), vagyis lehetősége adódhat előtérbe helyezni az erényeit.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
Védők
: Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Vinícius (Mol Vidi FC), Lang Ádám (CFR Cluj), Bese Barnabás (Le Havre), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Tamás Krisztián (Mol Vidi FC)
Középpályások:
Kleinheisler László (FK Asztana), Kalmár Zsolt (DAC), Kovács István (Mol Vidi FC), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna), Nagy Gergő (Bp. Honvéd FC)
Támadók:
Szalai Ádám (Hoffenheim), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros), Eppel Márton (Kajrat Almati)

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
18.00, Tampere: Finnország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Görögország
Szeptember 11., kedd
20.45, Budapest, Groupama Aréna:MAGYARORSZÁG–Görögország
20.45: Finnország–Észtország
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna,MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna,MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik