A tagság kötelez – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.01.22. 00:22
Nem tudom, pontosan mennyi is az a „számos”, mármint amennyi felkérést kapott a futballválogatott a márciusi felkészülési meccsekre, kettő viszont biztos: Kazahsztán és Skócia szerepel Budapesten. Hogy Uruguayjal végül miért nem játszunk, legyen üzleti titok, mint ahogy az is, hogy kora tavaszi vendégeink miért nem a világbajnoki mezőny európaijai közül kerülnek ki. Úgy gondolom, ha valóban annyira becsülik a magyar futballt szerte a világban, mint ahogy halljuk s a szavak jóvoltából már hisszük is, némi bizonyíték lett volna rá a „vb-alapú” párválasztás.Elfogadom, igazságtalan vagyok, hiszen a mi futballbecsületünk leginkább a múltra építhet, a jelenhez pedig kitűnően passzol Kazahsztán és Skócia, úgyhogy megyek is tovább.Georges Leekenshez.Akinek csak gratulálhatok, nagyon hamar beilleszkedett a magyar futballba, nyilatkozatban feltétlenül. Olvasva, mit tart a kazah és a skót felmérőről, örömmel állapítható meg, hogy mondhatta volna akárki a közelmúlt (és a közeljövő) kapitányai közül. Nekem két dolog tetszik különösen.
Az egyik, hogy „a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni”. Miközben kellene. Sőt. Csak azzal kellene. Ha másért nem, hogy a mentegetőzésen túl kibeszéljük magunkból Andorrát, Luxemburgot, s ami velük jár, és a blama tanulságai ne csupán szavakban jeleníttessenek meg. Ahány játékos csak beszélt róluk, mind szégyellte magát, ami szép, de kevés. Arra lennék kíváncsi, mit tesz az új kapitány azért, hogy legalább a saját szavaikat komolyan vegyék a „fiúk”.

Mert ott nincs tiszta lap, ahol látható a produkció.

A másik kedvencem, az Állítsuk Újra Magunk Mögé Szurkolóinkat! mozgalom. Ha Kazahsztán és Skócia legyőzésével sikerülhet, akkor valami nem stimmel a lelátó szövetségi értelmezésében. A drukker ugyanis nem feltétlenül győzelemre vágyik (2016-ban alig több mint 40 százalékos produkcióval, Eb-13. hellyel ment mennybe a csapat), leginkább a becsületre. Amit tavaly sikerült elherdálni, s ha két „uzsonnameccs” elég a visszaszerzéséhez, az a nézőket (is) jellemzi. Akik – ez fontos – már régóta sokkal többet adnak, mint kapnak.

Így hát maradjunk annyiban, hogy március végén Budapesten a FIFA-ranglistán 32. (Skócia), 54. (Magyarország) és 132. (Kazahsztán) eleget tesz a nemzetközi szövetség időpontukázának.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik