A magyar őserő el nem vész: futballválogatottunk kaput nyit

Vágólapra másolva!
2016.02.14. 12:18
null
A mérkőzésnek otthont adó stadion főlelátója egy korabeli fotón (Forrás: Pinterest)
„Régen okozott győzelem olyan általános örömet országunknak, mint a brüsszeli siker” – írta a Nemzeti Sport 90 esztendővel ezelőtt labdarúgó-válogatottunk sikeres belgiumi fellépéséről. A mérkőzéssel kapcsolatos cikkekben szó esett elbúsult futballtársadalomról, a bécsi futballiskolára váró kihívásokról, a tudományos alapok szükségességéről (figyelem, 1926-ot írunk!), a szebb futballjövőt illető reményekről. Az idei Eb-részvételt köszöntő évfordulós retrosorozatunk mostani epizódjában korabeli szemelvények segítségével megkíséreljük tolmácsolni, elődeink miért érezték oly fontosnak a Belgium felett 1926. február 14-én aratott 2:0-s sikert.

A MAGYAR FUTBALL MEGTÉPETTSÉGE

A cikkünk apropójául szolgáló brüsszeli összecsapásra készülvén lapunk felelevenítette a két ország 1925 májusában lejátszott első válogatott meccsét, amelyet a Budapesten „lebecsüléssel fogadott belga csapat pompás, egészséges futballal” 3:1-re megnyert.

A MODERN JÁTÉKOK KIRÁLYA

Noha a mieink 1902-ben, Belgium legjobbjai pedig 1904-ben lejátszották első válogatott mérkőzésüket, a két csapat a húszas évek közepéig nem találkozott egymással.

Pedig már az első világháború előtt virágzott a futballkultúra mindkét országban – ahogyan a korabeli Nemzeti Sport megállapította:

„Belgium futballistái már régen az elitgárdához tartoztak, Anglia közelsége magyarázza ezt, amely mellett Dánia, Hollandia, Belgium könnyen vette át a modern játékok királyát, és fejlesztette az angolokkal való érintkezés folytán a legmagasabb fokra.”

Az erőteljes, gyors, nem agyoncicomázott focit játszó belgák – figyelem: 1920 olimpiai bajnokai! – idehaza nem várt győzelme mély nyomokat hagyott a sikerekhez szokott magyar sporttársadalomban. „Azon a mérkőzésen vált először bizonyossá, hogy a magyar futball mai megtépettségében nem tudja már azt produkálni, mint annak előtte” – fogalmazott a Nemzeti Sport.

A visszavágás vágya mellett érlelődött tehát valamiféle korabeli reformgondolat is, a belgiumi utat megelőző kerethirdetés mégis meglepte a zsurnalisztákat:

„A névtelenek, a kevésbé ismertek csapatának mondhatjuk a mai magyar válogatottat”.

A TEHETSÉG, AZ ŐSERŐ NEM VÉSZ EL

A fiatalításnak persze más oka is volt: 1924-ben ért minket egy bizonyos „egyiptomi csapás”, a mieink 3:0-ra kikaptak Egyiptom legjobbjaitól… Igaz, ugyanott, a párizsi olimpián a címvédő belgák is beleszaladtak egy óriási verésbe (1:8 Svédország ellen), szóval egyik válogatott csillaga sem ragyogott teljes fényében a húszas évek közepén…

A kezdet a belgáknak sem volt könnyű… (illusztráció a neves belga játékvezető, John Langenus 1945-ben megjelent könyvéből)
A kezdet a belgáknak sem volt könnyű… (illusztráció a neves belga játékvezető, John Langenus 1945-ben megjelent könyvéből)

De bezzeg a brüsszeli győzelmünk után! Amilyen tárgyszerű volt a másnapi Nemzeti Sport főcíme („2:0-ra győztünk Brüsszelben”), olyan gyönyörű ívet rajzolt lelkesült tudósítónk az eredmény kiváltotta „régen tapasztalt országos öröm” fölé.

MÉG ÉLETÉBEN NEM CSÓKOLÓZOTT ANNYIT

A gól nélküli első félidőt követően az újonc Pipa (Lochner) István „váratlan, helyezett lövéssel” megszerezte a vezetést a mieinknek, Rémay III János pedig „ideális fejessel” biztossá tette a győzelmet. Utóbbi „még életében nem csókolózott annyit, mint a második magyar gól után, amikor örömében azt sem tudta, hogy kit öleljen-csókoljon meg”. Többször sajnos nem volt alkalma efféle érzelemmegosztásra: ezen a meccsen szerezte egyetlen válogatott gólját, akárcsak Pipa, aki először és utoljára lépett pályára a nemzeti csapatban – ő hamarosan, sok más magyar labdarúgóval egyetemben, az Egyesült Államokban segédkezett a soccer ottani táborának gyarapításában.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS
BELGIUM–MAGYARORSZÁG 0:2 (0:0)

1926. február 14., Brüsszel, Stade Daring Club, 25 000 néző
MAGYARORSZÁG: Fischer Lajos – Grósz Dezső, Dudás Gyula – Furmann Károly, Búza Lajos, Rebró Béla – Rémay III János, Molnár György, Rémay II Gyula, Pipa István, Szidon Rezső. Szövetségi kapitány: Máriássy Lajos
Gólszerző: Pipa (51.), Rémay III (77.)

A bevezetés: „Egyiptomiak, osztrákok, svédek, spanyolok, belgák ültek diadalmi tort már felettünk”, „csak fogyott, egyre fogyott a hitünk”.

A kibontakozás: „A brüsszeli eredmény belekiált a tespedt, síró éjszakába, fénysugarával villámként hasítja át a magyar futball sötétbe borult szomorúságát.”

A tetőpont: „S eljön az idő, amikor újra magyar diadaloktól lesz majd hangos a futballvilág, mert a tehetség, az őserő el nem vész, hatalmát meg nem törheti sem az idő, sem a forgandó szerencse.”

MINT MINDEN SZLÁV NÉP…

Az akkoriban hetente négyszer megjelenő Nemzeti Sport a következő napokban is hosszú cikkekben foglalkozott a mérkőzéssel. Szó esett mindenekelőtt az eredmény, a mieink sikere belgiumi fogadtatásának kettősségéről.

Az egyik szalagcím megállapítja: „Egész Belgium elismeri, hogy megérdemelten győzött Brüsszelben a magyar csapat”, ám a helyszíni tudósító nem hallgatja el: akadt olyan lap is, amely a magyarok – „mint minden szláv nép”(!) – zsákmányvágyáról, túlzott revánsvágyáról értekezett, és sportszerűtlen, durva játékkal vádolta az egy évvel korábbi vereségért mindenáron visszavágni szándékozó mieinket.

TELJESEN TUDOMÁNYOS ALAPON

Ennél jóval figyelemreméltóbb a Nemzeti Sportban megjelent ama fejtegetés, amely „az ország elbúsult futballtársadalmát” valamiféle fordulattal kecsegteti.

A cikkíró megállapítja: „a háború után nagy átalakuláson ment át a futball”, a Magyarországon is meghatározó bécsi iskola mellett – nem függetlenül a professzionalizmus terjedésétől – egyre sikeresebb „a kondícióra és a kiforrott játékra építő északi", valamint „a féktelen, mindent elsöprő temperamentumú déli” is.

A magyaroknak meg kell találniuk a hatékony választ az „újabbkori futballnemzetek új játékmodorára”, amihez tökéletes kondícióra, mesterivé fejlesztett technikai tudásra és egyéniségekre van szükség. S főleg:

„A futball most már, mely nemzetközi sikerekre pályázik, teljesen tudományos alapon felépített lehet csak.”

MI LETT A „KAPUNYITÓKKAL”?
Brüsszelben két újonccal állt fel a magyar válogatott, és csupán egyetlen játékos, az MTK-s Molnár György válogatottságainak száma haladta meg a tízet (23). S ha nagy örömet szereztek is idehaza a győzelmükkel, a világot később nem váltották meg: a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a tizenegy játékos válogatott meccseinek összesített száma csupán 89-ig emelkedett, tíz fölé Molnár mellett csak Dudás Gyula és Furmann Károly jutott.

Lapunk korabeli elemzője szerint a Belgiumban aratott siker azt sugallta, hogy a hazai szakma megértette az idők szavát. „Ha valóban szebb lesz a jövő, mint a közelmúlt volt, a brüsszeli magyar tizenegy nyitotta meg annak kapuját.”

ÉVTIZEDEK ÓTA HIÁNYZIK

Ami a következő éveket, évtizedeket illeti, valóban szebb idők köszöntöttek válogatottunkra, s tényleg volt még magyar diadaloktól hangos a futballvilág, azonban a belgákkal valahogyan sohasem volt szerencsénk – talán a „teljesen tudományos alapok" elbaltázása miatt?…

Egyszer, 1958 novemberében még megvertük őket – Tichy Lajos kétszer is a kapuba talált a 3:1-re végződő budapesti mérkőzésen –, de ezt leszámítva nyolc vereség mellett csak két döntetlenre futotta, és azok közül is az egyik fájdalmas kudarccal ért fel.

A belgákkal akkor sem volt sok szerencsénk, amikor még nem vezették a világranglistát (Forrás: humeurs.be)
A belgákkal akkor sem volt sok szerencsénk, amikor még nem vezették a világranglistát (Forrás: humeurs.be)

Három emlékezetes rossz élmény:

1972. június 17., Eb-bronzmeccs: Belgium–Magyarország 2–1. „A leckét nem lesz könnyű megtanulni – foglalta össze a két egygólos vereséget és csalódást keltő (…) negyedik helyet hozó Eb-szereplést a Képes Sport, majd a belgák elleni liege-i mérkőzésről ezt írta: – A gyors és kemény ellenféllel szemben különösen kiütközött a magyarok lassúsága, körülményessége s bizonytalansága”.

AZ 1982-ES MAGYAR–BELGA ÖSSZEFOGLALÓJA VITRAY TAMÁS KOMMENTÁRJÁVAL

1982. június 22., vb-csoportmeccs, Belgium–Magyarország 1–1. „Kevés lesz a döntetlen? – tette fel a költői kérdést a másnapi Népsport, és miután a továbbjutáshoz valóban kevés lett, az „ezen az estén nem a jobb ünnepelt” megállapítással jellemezhető furcsa hangulatot eluralta a keserűség: „Évtizedek óta hiányzik labdarúgóinkból az erő, az állóképesség, a rutin, a technikai és a taktikai tudás, amellyel az ilyen mérkőzések hajrájában győzni lehet a sokkal erősebb, küzdelmesebb bajnokságban edződő ellenfelekkel szemben”.

2009. november 14., az eddigi utolsó találkozó: Belgium–Magyarország 3–0. „Megsemmisítő vereség – egy pillanatra sem volt esélye még csak a döntetlenre sem Erwin Koeman csapatának.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik