A horvátok meccsein a 2. gól a döntő; 2004 óta nem kaptunk ki tőlük

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2019.10.10. 09:35
null
Luka Modric teljesítménye nagyban befolyásolhatja Horvátország–Magyarország Eb-selejtező kimenetelét (Fotó: Meder István)
Azzal mindenki tisztában van – még Marco Rossi szövetségi kapitány is elmondta, nem érdemes arról beszélni, hogy győzni megyünk Splitbe –, hogy nem a mieink az esélyesei a Horvátország elleni, csütörtöki Eb-selejtezőnek, de azért a statisztikák azt is elárulják – igencsak kétarcú a horvát válogatott, amely nem mindig képes ugyanazon a szinten futballozni, nagy ingadozások jellemzik. 

Érdekes feladat úgy írni felvezetést a Horvátország–Magyarország Eb-selejtező elé, keresve a hazaiak gyenge pontjait, hogy közben tudjuk, a világbajnoki ezüstérmes a játék minden elemében jobb mint a magyar válogatott – ha képes a legjobbját nyújtani...

A kutya valahol itt van elásva, mert legutóbb Azerbajdzsánnak és Budapesten a magyar válogatottnak is sikerült elrontania Luka Modricék játékát, nem tudtak igazán felpörögni a horvátok, hiányzott az a koncentráltság a futballjukból, ami a Szlovákia elleni 4–0-s siker alkalmával megmutatkozott. Jól mutatja ezt az az adat, hogy Nagyszombatban 31 lövésük volt, Bakiban 21, Magyarországon viszont csak tíz.

HA NEM JÖN A MÁSODIK HORVÁT GÓL...

Azt persze nem egyszerű megfejteni, mitől ilyen kétarcú a horvát válogatott, és miért van az, hogy a csoport két, papíron gyengébb csapata ellen az eddigi mindhárom meccsén alaposan megszenvedett Zlatko Dalic gárdája: az azeriek ellen otthon 0–1-ről kellett fordítania és csak a 79. percben lőtte a győztes gólt, Magyarországon 2–1-re kikapott, Azerbajdzsánban 1–1-et játszott. A nyáron amúgy a Tunézia elleni felkészülési mérkőzésen is 2–1-es vereséget szenvedett Horvátország.

Azerbajdzsán–Horvátország 1–1

Több évre visszanézve a horvátok meccseit az látható, hogy az egyértelműen gyengébb, esélytelenebb csapatok ellen akkor tudják magabiztosan érvényesíteni a papírformát, ha az első góljuk után nem sokkal megszerzik a másodikat is, és ezzel megtörik az ellenfelet. Viszont ha nem jön a második gól, akkor hajlamosak elkényelmesedni, visszaesik a koncentrációjuk, többet hibáznak mezőnyben, már nem működik úgy a játékuk, mint 0–0-nál.

A jelenlegi Eb-selejtezősorozatban a walesiek és a szlovákok ellen is úgy győztek, hogy a 48. percre már 2–0-ra vezettek, tehát gyakorlatilag 50 perc alatt eldöntötték a mérkőzést. Budapesten és Bakiban viszont hiába szerezték meg a vezetést már az első negyedórában, az első gólt nem követte a második, és szép lassan belealudtak a meccsbe.

Ugyanez volt tapasztalható már a 2018-as vb selejtezői során is, amikor például a finnek ellen hiába vezettek sokáig 1–0-ra, a 90. percben nagy meglepetésre egyenlítettek az északiak a későbbi vb-ezüstérmes otthonában. A kivételt azok a mérkőzések jelentik, amikor az utolsó húsz percben szerzik az első góljukat a horvátok, mert akkor már ki tud tartani a figyelem a meccs végéig, mint 2017-ben Koszovó ellen, amikor a 74. percben lőtték az első gólt. Viszont az elmúlt három évben az esélytelenebb csapatok közül Észak-Írországot (3–0), Ukrajnát (2–0), Görögországot (4–1) és Szlovákiát (4–0) is úgy tudták viszonylag simán megverni, hogy az első félidőben, vagy legkésőbb a 70. percig már két gólt szereztek.

Érdekes megfigyelni, hogy a horvát bajnok Dinamo Zagreb is úgy ütötte ki a Fradit augusztusban a Groupama Arénában, hogy az 55. percben már 3–0-ra vezetett. Ellenben otthon hiába szerezte meg az előnyt már a 7. percben, nem jött a 2. gól, ellaposodott a támadójáték, Sigér Dávid pedig (aki várhatóan a válogatott is szerepet kap majd csütörtökön) egyenlíteni tudott.

Amúgy a horvátok 15 éve nem verték meg a magyar válogatottat. Legutóbb 2004-ben nyertek ellenünk, amikor Lothar Matthäus csapatából már a 11. percben kiállították Huszti Szabolcsot. Akkor is úgy alakult a forgatókönyv, hogy már a 60. percre 2–0-ra vezettek, vagyis az első gól után jött a második és könnyedén győztek. Ez történt 2002-ben (Magyarország–Horvátország 0–2) és 1996-ban (Horvátország–Magyarország 4–1) is. Viszont az elmúlt négy alkalomból háromszor döntetlent játszottunk a déli szomszéddal, egyszer győztünk és hiába szerezték meg a vezetést a négyből háromszor is a horvátok (a negyedik esetben 0–0-val zárult találkozó), egyszer sem tudtak a vezetésük birtokában újabb gólt lőni, így két találkozó 1–1-gyel zárult, márciusban pedig Szalai Ádámék győztek 2–1-re.

ELÖL KISZÁMÍTHATATLANOK, HÁTUL OLYKOR FIGYELMETLENEK

A horvátok legnagyobb erősségét az jelenti, hogy nem sémából, sokkal inkább ösztönösen futballoznak. A kapus kivételével szinte bárki feltűnhet az ellenfél kapuja előtt, és képes lehet egy gyors ritmusváltással, keresztbemozgással helyzetbe kerülni. A selejtezők során szerzett tíz góljukon egy öngól (a walesiek találtak a saját kapujukba) mellett nyolc játékos osztozott, csak Ivan Perisic duplázott. Két gólt pedig védők szereztek, Borna Barisic és Dejan Lovren. Rajtuk kívül Ante Rebic, Andrej Kramaric, Bruno Petkovic és Nikola Vlasic volt eredményes az Eb-selejtezők során.

Olyan helyzetben is gyakran választják a lövést, melyben a passz lenne a várhatóbb. Alighanem ennek is köszönhető, hogy a selejtezők során a góljaikból hármat is a tizenhatos vonaláról, illetve 16 méternél távolabbról lőttek. A wyscout adataiból kiderül, összes lövésük 48 százalékát a tizenhatos előteréből adták le. A szlovákok ellen például Perisic 23 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot – tanulság, a tizenhatos közelében muszáj kilépni a lövőikre. Sokatmondó adat, hogy az eddigi öt Eb-selejtezőjükön 89 lövésre vállalkoztak, viszont ebből csak 27 találta el a kaput, ami 30 százalékos hatékonyságnak felel meg. A mieink jóval kevesebb, 66 lövést eresztetek meg, viszont ebből 29 el is találta az ellenfelek kapuját (44 százalék). Ráadásul a lövés per gólmutatónk hasonló, mert 66 kísérletből értünk el hét találatot (10.6 százalék), míg a horvátok 89-ből kilencet (10.1 százalék).

A horvát válogatott kapura lövései az eddigi Eb-selejtezőkön aszerint hova ment a lövés, alul pedig aszerint, ahonnan érkezett – NAGYÍTÁSÉRT KATT AZ ALSÓ KÉPRE! (Forrás: wyscout)
A horvát válogatott kapura lövései az eddigi Eb-selejtezőkön aszerint hova ment a lövés, alul pedig aszerint, ahonnan érkezett – NAGYÍTÁSÉRT KATT AZ ALSÓ KÉPRE! (Forrás: wyscout)

Az azeriek ellen a két meccsen úgy kaptak két gólt, hogy az első meccsen a jobbszélsőt nem támadták meg időben, a visszavágón pedig az azeri balszélső tudott a lassan reagáló védők mögé kerülni. A walesiek 17 méterről lőhettek szabadon a horvát kapuba, a mieink ellen pedig Dzsudzsák Balázst nem támadták meg és passzolhatott két ember között a gólszerző Szalai Ádámhoz, de a győztes gólunknál a hosszún érkező Pátkai Mátét sem vették komolyan. Ezek azt bizonyítják, hogy védekezésben a papíron gyengébb csapatok ellen ki-kihagy a horvát védelem, a védők koncentrációja. Meglepő, hogy az erősebb Szlovákia ellen erre kevésbé volt példa, a 90 perc során helyzetbe sem nagyon tudtak kerülni Marek Hamsíkék – ne legyenek kétségeink, ha a mieink ellen csak megközelítik Luka Modricék a nagyszombati teljesítményüket, akkor hasonló pofonba szaladhat bele a magyar válogatott is.

Szlovákia–Horvátország 0–4

A magyar válogatott lövési mutatója, aszerint hova ment a lövés, alul pedig aszerint, ahonnan érkezett (NAGYÍTÁSHOZ KATT AZ ALSÓ KÉPRE!)
A magyar válogatott lövési mutatója, aszerint hova ment a lövés, alul pedig aszerint, ahonnan érkezett (NAGYÍTÁSHOZ KATT AZ ALSÓ KÉPRE!)

SPLITBEN NEM MEGY?

A HORVÁT VÁLOGATOTT SPLITI MECCSEI
Horvátország–Olaszország 1–1 – Eb-selejtező, 1995. október 8.
Horvátország–Dánia 1–1 – vb-selejtező, 1997. március 29.
Horvátország–Szlovénia 3–3 – vb-selejtező, 1997. április 2.
Horvátország–Dánia 0–1
– felkészülési mérkőzés, 1999. február 10.
Horvátország–Spanyolország 0–0
– felkészülési mérkőzés, 2000. február 23.
Horvátország–Lengyelország 0–0 – felkészülési mérkőzés, 2003. február 12.
Horvátország–Németország 1–2 – felkészülési mérkőzés, 2004. február 18.
Horvátország–Brazília 1–1 – felkészülési mérkőzés, 2005. augusztus 17.
Horvátország–Hollandia 0–3 – felkészülési mérkőzés, 2008. február 6.
Horvátország–Grúzia 2–1 – Eb-selejtező – 2011. június 4.
Horvátország–Svájc 2–4 – felkészülési mérkőzés – 2012. augusztus 15.
Horvátország–Olaszország 1–1 – Eb-selejtező – 2015. június 12.

Érdekes statisztikát közölt ugyanakkor a csütörtöki mérkőzés kapcsán asport.hrt.hr, amely szerint a horvát válogatott 1995 óta 12 meccset játszott az 1979-es Mediterrán Játékokra épített spliti Poljud-stadionban, és ezek közül csak egyet nyert meg, 2011-ben Grúzia ellen Eb-selejtezőn győzött 2–1-re, emellett hétszer döntetlent játszott, ötször kikapott. Emiatt, no meg a Hajduk Split és a horvát szövetség nem titkolt ellentéte miatt sem nevezhető kedvelt helyszínnek a válogatott szempontjából a tengerparti város.

A legutóbbi hat meccséből például hármat is elveszített itt a horvát csapat, igaz, meglehetősen kemény ellenfelekkel, Svájccal, Hollandiával és Németországgal szemben. Legutóbb 2015. júniusában játszott itt a horvát nemzeti csapat, akkor Olaszországgal Eb-selejtezőn 1–1-re végzett, de a meccs inkább amiatt maradt emlékezetes, hogy horvát huligánok a mérkőzést megelőzően vegyszerrel horogkeresztet permeteztek a gyepre, és ez a mérkőzés alatt is végig látható volt.

Amúgy az is érdekes, hogy Jugoszlávia felbomlása óta három magyar kupacsapat járt Splitben, de a 90 perc alatt egyikük sem szenvedett vereséget: 2001-ben a Ferencváros 0–0-ra végzett (igaz, 11-esekkel végül alulmaradt), viszont a Dunaferr (2000-ben 2–0-ra) és a DVSC (2005-ben 5–0-ra) győzni tudott.

Az Eb-selejtezőn telt ház lesz, és kétség sem fér hozzá, hogy a spliti közönség valódi poklot tud teremteni az ellenfelek számára (nem véletlen, hogy példátlan biztonsági intézkedések előzik meg a találkozót), de ha a meccs nem úgy alakul, ahogy a szurkolók szeretnék, akkor az idő előre haladtával egyre inkább a hazai csapat számára válhat pokollá a Poljud...

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE HORVÁTORSZÁG ÉS AZERBAJDZSÁN ELLEN

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC),Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City FC – Anglia), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Vida Máté (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencvárosi TC)
Sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez: Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria). A horvátok ellen eltiltás miatt nem szerepelhet: Baráth Botond, Nagy Ádám. Sérüléssel bajlódik Bese Barnabás, ám ennek ellenére tagja a keretnek.

A HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Luton Town – Anglia)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Karlo Bartolec (FC Köbenhavn – Dánia), Mile Skoric (NK Osijek), Dario Melnjak (Rizespor – Törökország), Matej Mitrovic (FC Bruges – Belgium)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Fiorentina – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic
(Bayern München – Németország), Ante Rebic (AC Milan – Olaszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Marko Rog
(Cagliari – Olaszország), Dino Peric (Dinamo Zagreb), Filip Brdaric (Hajduk Split), Mijo Caktas (Hajduk Split)


EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pasayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szlovákia–Horvátország 0–4
(Vlasic 45., Perisic 47., Petkovic 72., Lovren 89.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Szlovákia–Wales – élőben az NSO-n!
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország5 31110–5+510
2. Szlovákia5 329–7+29
3. MAGYARORSZÁG5 327–6+19
4. Wales4 224–40 6
5. Azerbajdzsán5 145–13–81
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.
A Nemzeti Sportot Splitből tudósítja: Pietsch Tibor (szöveg), Török Attila, Meder István (fotók), Pusztai Viola (videó)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik