2006. 02. 16.
- Utolsó módosítás:
- 2010-03-11 00:04:39
Az OTP és a MOL is felfüggeszti a Bozsik Akadémia támogatását
Az OTP Bank Rt. és a MOL Rt., tehát mindkét névadó szponzor felfüggesztette a Bozsik Labdarúgó Akadémia támogatását. Erről a döntésről juttatott el közleményt az érintett két cég a Magyar Távirati Irodához.

Németh Ferenc
Dr. Csányi Sándor az OTP vezérigazgatója és Hernádi Zsolt a MOL vezérigazgatója a Puskás-stadionban a Bozsik-program indításánál
Szavazás
A két cég azonban nem zárkózik el a közös folytatástól, az ismételt támogatástól sem.
Abban is hasonló álláspontra jutott a két társaság, hogy amennyiben normalizálódik a Magyar Labdarúgó-szövetségben uralkodó, egyelőre kaotikusnak tetsző állapot, és a Bozsik-akadémia is az eredeti tervek szerint tudja folytatni működését, akkor az általuk felajánlott összeg a jövőben is az utánpótlás-nevelő program rendelkezésére áll majd.
Az OTP Bank Rt. és a MOL Rt. 2004 októberétől 550 milliós támogatással segítette az akadémia működését. A Bozsik-akadémiát az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2005-ben "Európa legértékesebb utánpótlás-nevelési programja” címmel tüntette ki.
Jelenleg se elnöke, se elnöksége nincs az MLSZ-nek, a február 27-i rendkívüli tisztújító közgyűlés feladata lesz, hogy megszüntesse ezt az áldatlan állapotot.
Az MLSZ-elnöki tisztségre egyelőre három jelölt pályázik: Kisteleki István, Genzwein Ferenc és Pellady Péter.
Bár elsőként mind a profik, mind az amatőrök Csányi Sándort szerették volna MLSZ-elnöknek jelölni, ő határozottan elutasította a felkérését, ám akkor, egy hónappal ezelőtt még úgy fogalmazott: a Bozsik Akadémia támogatását mindez nem befolyásolja.
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:59 Tenisz: Starace feladta a Chardy elleni meccset Indian Wellsben
- 00:11 Labdarúgás: Drogba lett a 2009-es év legjobb afrikai játékosa
- 00:01 FTC: játékra alkalmas lesz a pálya a Nyíregyháza elleni meccsen
- 23:31 Férfi kosárlabda Euroliga: Barcelona-Real Madrid a negyeddöntőben
- 23:16 Videó: nézze meg a Juventus Fulham elleni kétgólos győzelmét!
- 23:05 Európa-liga: Geráék kétgólos vereséget szenvedtek Torinóban
- 22:50 Serie A: rekordot dönthetnek az argentinok a Catania-Inter mérkőzésen
- 22:48 Real Madrid: Casillas bocsánatot kért, és barátnőket emlegetett
- 22:45 Blog: jókedv Mainzban, katasztrófa Madridban - Szalai Ádám írása
- 22:18 Arsenal: Wenger szerint Gallas maradna, és ő biztatja is erre
- 21:56 Videó: nézze meg Hazard Liverpoolnak lőtt szabadrúgásgólját!
- 21:47 Videó: Misimovic látványos gólja és a Wolfsburg döntetlenje a Kazany ellen
- 21:42 Sakk: Almási már a harmadik helyen áll a rijekai Európa-bajnokságon
- 20:59 Európa-liga: a liverpooliak Lille-ben, Juhászék Hamburgban vesztettek
- 20:42 Vízilabda, Interliga: az Eger két góllal nyert Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás eredmény
Hirdetés
Hirdetés

