Az egykor volt Európa-kupa-mérkőzéseket nem számítva a magyar válogatott 215 mérkőzést játszott összesen a bevezetőben említett három sorozatban. Az olimpiai találkozóinak csak egy része minősült felnőttválogatott összecsapásnak.
Kezdetben csak az olimpián mutathatták meg a felkészültségüket a válogatottak, a mienk 1912-ben vágott neki először a nagy feladatnak, és mindjárt kifogta a világ legjobb csapatát, az angolokat, kapott egy hetest, majd megnyerte a vigaszdíjsorozatot a németek és az osztrákok legyőzésével. Az 1924-es olimpián viszont már nem volt vigasz, a lengyelek kiütése után Egyiptom ismeretlen csapata 3:0-ra legyőzte a nagyon jó erőkből álló magyar együttest.

Tíz évvel később játszott újra díjmérkőzést csapatunk, akkor már a nem sokkal korábban életre hívott világbajnokságért. Az első vb-selejtezőt 1934 márciusában Szófiában játszotta együttesünk, és 4:1-re legyőzte a bolgárokat. A budapesti visszavágón ugyanennyi volt az eredmény, és már utazott is csapatunk a napfényes Itáliába, ahol a papírformának megfelelően ezúttal legyőzte Egyiptom tizenegyét, majd egy izzó hangulatú meccsen 2:1-re kikapott Ausztria együttesétől.
Aztán jobb napok köszöntöttek válogatottunkra. A következő vb-n a döntőig jutott nemzeti csapatunk, az elődöntőt pazar játékkal 5:1-re nyerte a svédek ellen, viszont az olaszok elleni párizsi fináléra eléggé felforgatta a csapatot Dietz Károly szövetségi kapitány, és a címvédő olasz gárda 4:2-re legyőzte a mieinket.
Ezüst után arany következett, igaz, nem a vb-n, mert ott 1950-ben nem indult csapatunk, hanem két évvel később a helsinki olimpián. Kiemelkedett a mezőnyből együttesünk, négy meccsen összesen egy gólt kapott és tizennyolcat szerzett. Bár a döntőben a jugoszláv tizenegy sokáig jól tartotta magát, végül 2:0-ra nyert válogatottunk.
Arany után ezüst jött, pedig ha valami aranynak nézett ki, akkor az az ezüst volt, amit 1954. július 4-én a berni Wankdorf-stadionban átvehettek a magyar futballisták. Legalábbis a lefújás pillanatáig aranynak remélte a magyar szurkolótábor, de a külföldi szakemberek is a magyar csapatot tartották az első számú esélyesnek. Azonban nem a legnagyobb favorit nyerte a vb-t, hanem az a német alakulat, amelyet a csoportmérkőzések során válogatottunk 8:3-ra kiütött.
Az 1958-as vb után (ahol a magyar csapat nem jutott be a negyeddöntőbe) beindult a harmadik sorozat, az Európa-bajnokság is. Igaz, az első két sorozat még nem ezen a néven zajlott, de Eb-nek számított. A magyar válogatott első Eb-meccsét 1958. szeptember 28-án Moszkvában játszotta, ahol 120 ezer néző előtt 3:1-re kikapott, majd az egy év (!) múlva megrendezett népstadionbeli visszavágót is a szovjet alakulat nyert 1:0-ra, így lezárult egy időre csapatunk Eb-dossziéja.
A következő sorozatban azonban már a döntőbe jutásért mérkőzött együttesünk! Balszerencséjére a roppant erős házigazda tizeneggyel kellett meccselnie válogatottunknak Madridban, de a spanyolok minden előnyük ellenére csak nehezen, hosszabbításban tudták megszerezni a győztes gólt. A bronzmérkőzést ugyancsak hosszabbításban 3:1-re nyerte a magyar válogatott. Az első száz évben ez volt a legjobb Eb-helyezése együttesünknek.

Ezt az Eb-remeklést közrefogta két ragyogó, ám mégis csalódást keltő vb-fellépés. Mindkettőn volt egy világraszóló eredménye legjobbjainknak: 1962-ben az angolokat, négy évvel később a brazilokat verték meggyőző fölénnyel a csoportban, s mindkétszer olyan ellenféllel szemben buktak el a negyeddöntőben, amelyet le tudtak volna győzni, Chilében a csehszlovák, Angliában a szovjet gárda búcsúztatta a mieinket.
Mivel a következő két vb-t kihagyta csapatunk, az újabb Eb-remeklés jobban kiemelkedett. Pazar hajrával jutott tovább válogatottunk a csoportból, 1972 tavaszán idegtépő három meccset játszott a románokkal a nyolc között, a szovjet csapat elleni elődöntőben pedig elhibázott tizenegyes után kikapott 1–0-ra, majd a bronzmeccset is elvesztette a belgákkal szemben, és negyedik lett (azóta a kontinenstorna sorozatán indul ugyan együttesünk, de nem jutott tovább a selejtezőcsoportból…). Az Eb után két hónappal az olimpián a döntőig jutott csapatunk, ám ott a vezetés után 2–1-re kikapott a lengyelektől.
A világbajnokságon volt még egy ígéretes időszaka csapatunknak, 1978-tól zsinórban háromszor bejutott a nagydöntőbe, ott azonban a csoportból nem tudott továbblépni.
A kilencvenes években már sehová sem jutott válogatottunk. A televíziókészülékek előtt kiélezett tizenegyespárbajokon izgulhattunk vb-ken, Eb-ken, nemzeti csapatunk krónikájában pedig egy ilyen büntetőrúgásos párbajt találhatunk: Macedónia ellen Teheránban volt jobb ilyenformán a nemzeti csapatunk, egy világhírű cég négycsapatos tornáján…