Olimpia: Serena Williams Rio de Janeiróban is indulna

MTI MTIMTI MTI
2012.08.06. 21:00
Serena Williams, aki egyesben és párosban is diadalmaskodott a londoni olimpiai tenisztornán, azt mondta, legfőbb vágya, hogy induljon a következő ötkarikás játékokon, Rio de Janeiróban.

„Ha isten is úgy akarja, akkor ott leszek – nyilatkozta hétfőn az amerikai klasszis, aki korábbi két páros sikerével együtt már négy aranyérem tulajdonosa. – Mindig azt mondtam, ha már nem tudom a legjobbat nyújtani, ha nem úgy megy a tenisz, ahogyan szeretném, leteszem az ütőt. Ma még minden remekül megy, úgy gondolom, lesz folytatás, nem látom az utam végét.”

Az egyéniben 14-szeres Grand Slam-győztes Williams elmondta, a tenisznek helye van az ötkarikás játékokon:

„Ugyanolyan sportolók vagyunk, mint a többiek, azért dolgozunk kőkeményen nap mint nap, hogy a legjobbat, a legtöbbet adhassuk magunkból itt, az olimpián is – fogalmazott. – Egy sportember számára nem is lehet nagyobb elismerés, mint az aranyérem. És nekem az arany a kedvenc színem.”

Serena Williams elmesélte, milyen nagyszerű érzés volt látni, hallani honfitársai sikereit:

„Folyamatosan figyeltem, hogyan áll, mit nyert az amerikai csapat. Ha kikapott, én is vesztettem, ha nyert, én is győztem. Csodálatos, olyan, mintha az egész ország együtt küzdene.”

Legfrissebb hírek

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2 órája

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
23 órája

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Serena Williams 25 évvel fiatalabb játékos oldalán tér vissza

Tenisz
2026.06.04. 17:34

Roland Garros: Stollárék legyőzői megvédték címüket vegyes párosban

Tenisz
2026.06.04. 13:47
Ezek is érdekelhetik