Olimpia: Nagyon mélyről kapaszkodtam fel - Csernoviczki
Megszületett a magyar küldöttség első érme a londoni olimpián, miután Csernoviczki Éva a 48 kg-osok bronzcsatájában aranyponttal legyőzte japán ellenfelét, Fukumi Tomokót. A magyar lány elmondta: nagyon mélyről állt fel Londonban.
„Nagyon mélyről sikerült felkapaszkodnom, érmet szereznem. A japánt még sosem vertem meg, világbajnok, világranglista-vezető, ez külön öröm… Azt gondoltam a második mérkőzésem után, hogy ennél rosszabb nem lehet. Volt egy kínos szituáció, hogy elájultam, és lelkileg kicsit összetörtem. De ezután már nyomás nélkül versenyezhettem, különösen örülök, hogy felálltam, és érmet szereztem” – nyilatkozta a londoni olimpia első magyar érmese.
„Plusz erőt adott, hogy elküldték aput, már csak ezért is meg akartam csinálni. Azért jöttem Londonba, hogy dobogóra álljak, és ez sikerült is, nagyon boldog vagyok. A japánt még sosem vertem meg, de egy edzőtáborban már megcsináltam ellene ezt a dobást, amivel nyertem, és most az elődöntőben is ezzel verték meg, úgyhogy készültem arra, hogy így van esélyem. Az elveszített negyeddöntő után fizikailag és lelkileg is nagyon rosszul voltam, de félóra alatt sikerült összeszednem magam″ – mondta boldogan Csernoviczki.

Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!