Olimpia: mégsem jutott tovább a hatszor padlózó bokszoló

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.08.02. 17:09
null
A ringben a japán bunyós volt a jobb... (Fotó: Reuters)
Hatszor került padlóra, mégis győztesnek hozták ki az azeri Magomed Abdulhamidovot a londoni olimpia ökölvívótornáján az 56 kilósok között. A japánok óvtak, a nemzetközi szövetség (AIBA) pedig megváltoztatta a mérkőzés eredményét, így a ringben egyértelműen jobb Simicu Szatosi folytathatja a szereplést.

 

A japánok azért tiltakoztak, mert a türkmén mérkőzésvezető egyszer sem számolt rá a hatszor is földre kerülő azeri öklözőre a harmadik menetben. A felvételek elemzése után az AIBA megállapította, hogy az utolsó három alkalommal rá kellett volna számolni Abdulhamidovra.

Az AIBA egyben fegyelmi vizsgálatot indított a mérkőzésvezető ellen, majd úgy határozott, hogy hazaküldi az olimpiáról a mérkőzésvezetőt, Isanguli Meretnyjazovot.

„Őszintén sajnálom, hogy ezt a döntést kellett hoznunk, ám mindig is az volt és az lesz a célunk, hogy megőrizzük függetlenségünket és a versenyek fair play szellemiségét. Minden lehetséges lépést meg fogok tenni azért, hogy ezt megerősítsem” – nyilatkozta Vu Csing-kuo, az AIBA tajvani elnöke.

Az AIBA ugyancsak öt napra eltiltott egy német pontozóbírót, Frank Scharmachot, aki leléptetett egy iráni nehézsúlyú versenyzőt, továbbá kizárták az olimpián technikai delegátusként részt vevő azeri Agajan Abijevet.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik