Olimpia: Dos Santos kihagyja a brazilok elleni döntőt

Vágólapra másolva!
2012.08.11. 10:02
Címkék
Az olimpiai játékok utolsó előtti napján Mexikó Brazíliával játszik a labdarúgótorna döntőjében. A közép-amerikai ország sztárja, Giovani dos Santos térdsérülése miatt nem léphet pályára a fináléban – mondta Luis Fernando Tena, a mexikói válogatott kapitánya a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

„A sérülés nem súlyos, de van annyira jelentős, hogy nem játszhat a döntőben. Körülbelül két hét múlva játszhat újra” – mondta Tena.

„Dos Santos Londonban él, Londonban játszik, és volt egy álma, hogy Mexikóval olimpiát nyer Londonban, de most ennek az álomnak vége. Persze Giovani kiválásával nem fog megváltozni a csapat stílusa és hozzáállása sem” – tette hozzá.

Mexikó és Brazília is első olimpiai aranyérmére hajt. A brazilok két-két ezüst és bronzérem után szereznék meg az aranyat, míg Mexikó legjobb helyezése eddig egy negyedik hely volt 1968-ban.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
6 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
6 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
7 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
7 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
7 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
8 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik