Olimpia: Akár öt arany is összejöhet - Ábrahám Attila

Vágólapra másolva!
2012.08.08. 14:48
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya örül az aranyérmeknek, Ábrahám Attila szövetségi főtitkár szerint a két arannyal a terv már teljesült – de akár öt arany is összejöhet a londoni olimpián.

„A lényeg az volt, hogy legyen arany – mondta Storcz Botond az MTI-nek. – A kajak páros versenye fantasztikus meccs volt, egyszerűen döbbenetes. Nagyon okosan versenyeztek, beosztották az erejüket, nem dőltek be az indításoknak. A lányok pedig jól kapták el a rajtot, s akkor már lehetett látni, hogy a táv második fele még jobb lesz.″Storcz Botond az MTI-nek. – A kajak páros versenye fantasztikus meccs volt, egyszerűen döbbenetes. Nagyon okosan versenyeztek, beosztották az erejüket, nem dőltek be az indításoknak. A lányok pedig jól kapták el a rajtot, s akkor már lehetett látni, hogy a táv második fele még jobb lesz.″

Vajda Attila teljesítményéről Storcz Botond azt mondta: pontszerző helyen végzett, ilyen a verseny.

„Darab, darab – válaszolt tréfásan Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára arra a felvetésre, hogy előzetesen a magyarok közül Vajda Attila számított esélyesebbnek, mégis a férfi kajak páros és a női kajak négyes nyert. – Négy-öt aranyeséllyel számoltunk, a fő szabály szerint ezt felezni kell, tehát két-háromra számíthattunk. A mostani kettővel már teljesítettük a tervet, de ez a szám még nőhet, akár az öt is bejöhet.″

A főtitkár hozzátette: a Dombi, Kökény páros győzelmének azért örül, mert ebben a számban még nem nyert olimpián magyar kettős, s Kökény Roland már nagyon megérdemelte a diadalt.

„Ő már hosszú évek óta ott van az élvonalban, de eddig elmaradt az átütő siker. Sokan elfelejtik, hogy nyert párosban és négyesben is világbajnokságot, de amikor valami megmozdult a csapatnál, akkor ő mindig rosszul jött ki belőle. Ennek ellenére keményen dolgozott, edzett tovább, s készen állt a szerencsére. Dombi személyében pedig ideális társat talált.″

A női kajak négyesről Ábrahám Attila – aki 1988-ban Szöulban a négyessel nyert olimpiát – úgy vélekedett, látszott, hogy nagyon együtt vannak a lányok:

„Az előfutamban viszonylag gyengébben mentek, de ez sem rázta meg őket, látszott, hogy van tartásuk. Azt gondoltam, hogy a vége szorosabb lesz, ők is úgy készültek, hogy akár az utolsó öt méteren dőlhet el az első hely sorsa. Kovács Kati azt adta ki a többieknek, hogy a befutó utáni fehér bójasorig kell hajtani.″

Kucsera Gábor, aki 2006-ban párosban világbajnokságot nyert Kökény Rolanddal, a befutó pillanatában tudta, hogy nyert a magyar kajak kettős: „Ezt zsigerből érzi az ember.″

Hozzátette: elképesztő tiszteletet érez Kökénnyel szemben.

„Kökszivel három olimpiai ciklust csináltunk végig. Amit most, az utolsó ciklusban csinált, az minden tiszteletet megérdemel. Tíz éve mondogatja, hogy akkor is olimpiát fog nyerni, s így lett.″

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik