Olimpia: a spanyol női pólósok igazi harcra számítanak

2012.08.06. 22:22
Miguel Ángel Oca, közismertebb nevén Miki Oca, a spanyol női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya mai sajtótájékoztatóján elmondta, nagyon kemény csatára számít Magyarország ellen, amellyel jól ismerik egymást.

„Olyan elszántságot, mentalitást láttam a csapatomon, mint amilyen annak a válogatottnak volt, amelynek tagjaként aranyérmet nyertem Atlantában – mondta a korábbi kiváló játékos, Miki Oca. – Nem tudom, a tapasztalatlanság milyen hatással lesz ránk a folytatásban, de azzal tökéletesen tisztában vagyok, mit kell csinálnunk: úgy kell folytatnunk, ahogy eddig, ugyanazzal az elszántsággal, intenzitással, odafigyeléssel."

„A csapatom az első naptól fogva meglepetést okoz nekem. Ez a csapat tudja, mit akar, eltökélt, és éhes a sikerre. Meglátjuk, meddig juthatunk. A kemény munkánk gyümölcse, hogy az éremért játszhatunk, és a játékosaim tudják, mit kell tenniük a sikerért" – tette hozzá a szakember, aki szerint a magyarok ellen mindig kemény küzdelemre kell számítani.

„Magyarország ellen mindig kemény küzdelmet hoz a találkozó, jól ismerjük egymást, és mindkét csapat nagy harcos, senki sem tudhatja előre, mi lesz az eredmény, de az biztos, hogy kemény meccs lesz" – jelentette ki a kapitány.

„Sokat követelünk magunktól, és bár egy kis sportág, amelyben küzdünk, nagy tervekkel jutottunk el idáig, azzal a vággyal, hogy sikert érjünk el, és hogy az emberek felfigyeljenek erre a sportágra, különösen a női szakágra" – mondta Maica García, a spanyol csapat játékosa.

A magyar válogatott holnap 20.40-kor csap össze Spanyolországgal a női vízilabdatorna elődöntőjében.

Legfrissebb hírek

Faragó Kamilla: Nem lehetünk elégedetlenek

Vízilabda
2026.05.30. 11:24

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.24. 17:09

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
2026.05.20. 20:28

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
2026.05.20. 08:02

Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

Vízilabda
2026.05.17. 11:43

A visszavágót is megnyerte az FTC, ezzel egymás után másodszor bejutott a női vízilabda BL négyes döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:14

Cseh Sándor: A görögöktől elszenvedett vereség után új lapot nyitottunk

Vízilabda
2026.05.08. 10:42

Női vízilabda-világkupa: kikapott a spanyoloktól a magyar válogatott

Vízilabda
2026.05.03. 17:11
Ezek is érdekelhetik