NOB: Fazekas-Zur jogszerűen szerepelt magyar színekben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.05. 16:23
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete megerősítette a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) álláspontját, miszerint az 500 méteres női kajaknégyes tagjaként aranyérmes Fazekas-Zur Krisztina jogszerűen képviselte Magyarországot a londoni játékokon.

A NOB korábban hivatalos állásfoglalást kért a MOB-tól Fazekas-Zur ötkarikás részvételét illetően, tekintettel arra, hogy a döntőben negyedik lengyelek megkérdőjelezték londoni indulásának jogosságát, mégpedig arra hivatkozva, hogy Fazekas korábban az Egyesült Államok színeiben versenyzett a nemzetközi viadalokon. Az MKKSZ már akkor közölte, hogy Fazekas jogszerűen indult a brit fővárosban, „hiszen csak és kizárólag magyar állampolgár”, ráadásul „indulását a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) engedélyezte, mivel az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága és az Egyesült Államok Kajak-kenu Szövetsége is hozzájárulását adta ehhez.

A NOB honlapjának beszámolója szerint a végrehajtó bizottság lausanne-i ülésén hivatalosan is úgy foglalt állást, hogy Fazekas-Zur jogszerűen képviselte Magyarországot az olimpián, egyúttal jelezte: nem változtatja meg a verseny végeredményét.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású magyar kvartett a németeket és a fehéroroszokat megelőzve lett aranyérmes a Dorney-tavon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik